Anyakönyvi hírek: Isten hozott benneteket!
Mohácson a polgármesteri hivatalban vezetett elektronikus anyakönyvi rendszerbe az elmúlt időszakban egyebek mellett az alábbi adatfelvétel történt: Születtek: Krem Áron Krisztián (Mohács), Polyákovics Hunor (Lánycsók), Kőszegi Ivett Alíz (Ivánbattyán), Kovács Maja Zselyke (Beremend), Szappanos Sándor (Villány), Horváth Odett Hanna (Versend), Siflis Máté (Nagybaracska), Gibusz Lelle Kamilla (Mohács), Beck Marcell (Bóly), Csendics Nikolasz (Ivándárda), Fabricsek Gergely Zoltán (Belvárdgyula);
Eltűnt dr. Marek József szobra az egykori iskolából - Félmilliót ajánlottak fel a nyomravezetőnek
Nyoma veszett a névadó mellszobra az egykor a Dr. Marek József Szakközépiskolának helyet adó épületből, ahol most a Prophyl Kft. építkezése zajlik, tájékoztatta lapunkat Dr. Benyeda János, a cég korábbi ügyvezető igazgatója, akit mélységesen megrendítettek a történtek. Hozzátette, félmillió forintot ajánlottak fel a nyomravezetőnek. A bronzból készült mellszobrot az ingatlan zajló építkezés idejére leemelték a talapzatáról, és egy ott található épületben helyezték el. Benyeda János szerint éppen azért határoztak így, mert szerették volna megóvni az esetleges sérülésektől....
Tompa Mihályra emlékeznek a városi könyvtárban
Csütörtökön, 17 órakor Tompa Mihály emlékezete című estet tartanak a Mohácsi Jenő Városi Könyvtárban. A vendégeket Cserdi Áron alpolgármester köszönti.Köveskuti Péter Imolay Dr. Lenkey Istvánnal Tompa Mihály bibliográfiájáról és verseiről beszélget.Az esten közreműködnek a Schneider Lajos Alapfokű Művészeti Iskola növendékei.
Átadták a Park suli...
Hétfőn adták át a Park Utcai Általános Iskola felújított tornatermét. A rekonstrukcióra nagyon nagy szükség volt, hiszen a...
Négy és félmilliárd...
A NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozói harminc gyanúsítottal szemben javasolnak vádemelést. A cégláncolat négy és félmilliárd...
Csütörtökön tartják a...
Ismét magyar-német nyugdíjtanácsadói napra kerül sor Pécsett. Ezúttal október 12-én várják a nyugdíjbiztosítási szervek...
Traffipax szerdán Mohácson...
Szerdán az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Mohácson és környékén: 10.00 - 12.00:...
Legfeljebb két telket...
Azért, hogy a fiatal házasok közül minél többen tudjanak házhelyet vásárolni, valamint, hogy elejét vegyék az esetleges...
Kisteherautó és kisbusz...
A kedden kora délután történt súlyos balesetben az elsődleges adatok szerint heten sérültek meg. Egyelőre pontosan nem...
Pécsett koncerteznek a mohácsi harmonikatábor résztvevői
Kedden és csütörtökön Pécsett a Széchenyi téren adnak koncertet a mohácsi harmonika tábor résztvevői, valamint Kéméndi Tamás, Heider Patrik és Treszner Bence. A Széchenyi téren a Pécsi Harmonika Fesztivál programsorozata részeként játszanak kedden és csütörtökön délután négy órakor a nyáron rendezett mohácsi tábor résztvevői, valamint Kéméndi Tamás, Heider Patrik, Treszner Bence- A koncerteken több mint húsz harmonikás muzsikál majd.
Traffipax kedden Mohácson és környékén
Kedden az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Mohácson és környékén: 10.00 - 12.00: Bóly, Rákóczi utca13.00 - 15.00: 57-es főút 11 KM szelvény, Szajk belterülete15.15 - 17.00: Bóly, Rákóczi utca17.15 - 19.00: Pócsa, Petőfi utca20.00 - 22.00: Mohács-Szőlőhegy, Budapesti országút
Százkilencven gólyapár költött idén a megyében, a legtöbb Kölkeden és Mohácson
Márciusban a gólyák 60-70%-a már visszaérkezett Baranyába, ezért reménykedtek a szakértők abban, hogy egy jó gólyás évnek nézünk elébe, és az állomány jelentősen gyarapodni fog a megyében. Sajnos az áprilisi időjárás már nem kedvezett a vonulásuknak. Sok gólya csak május első felében foglalta el a fészkét, és későn visszaérkező, feltehetőleg fiatal madarak még júniusban is akadtak. A várakozások ezért az állomány növekedését illetően nem igazolódtak. A teljes megyére kiterjedő nyári felmérés során ezúttal is 234 fészket vettek nyilvántartásba. Ezek közül 40 bizonyult...
Botanikus kertek harmadik...
24 ország botanikus kerti szakemberei vesznek részt a kelet- és közép-európai botanikus kertek harmadik konferenciáján,...
Kigyulladt egy családi ház...
Tegnap dél körül Mohácson, a Gyümölcs utcában gyulladt ki egy családi ház kazánháza. A városi hivatásos tűzoltók egy...
Itt adhatunk vért a héten...
A véradókat ezen a héten a következő helyeken és időpontokban várják Mohácson és a megyében: Intézeti véradások...
Traffipax hétfőn Mohácson...
Hétfőn az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Mohácson és környékén: 10.00 - 12.00:...
A jövő héten ismét sok...
A következő napokban helyenként lehet kisebb eső, zápor, olykor erős szél, ám sok lesz a napsütés is. A nappali maximumok...
Hivatalos: nem kell...
A városban nyilvántartott vállalkozók közül 530-an éltek panasszal még a nyár elején azzal kapcsolatban, hogy el nem végzett...
Anyakönyvi hírek: ők születtek és kötöttek házasságot
Mohácson a polgármesteri hivatalban vezetett elektronikus anyakönyvi rendszerbe az elmúlt időszakban egyebek mellett az alábbi bejegyzések történtek: Születtek: Boda Panna (Mohács), Ippler Richárd Norbert (Versend), Varga Hajnalka(Himesháza), Bús Dávid (Mohács), Hock Alexa (Mohács), Wölfling Alíz(Mohács), Benedek Máté (Mohács);Házasságot kötöttek: Sebők Mariann és Mári Robin
Traffipax vasárnap Mohácson és környékén
Vasárnap az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Mohácson és környékén: 10.00 - 12.00: Udvar, Fő utca13.00 - 15.00: Mohács-Szőlőhegy, Bári út15.15 - 17.00: Mohács-Szőlőhegy, Budapesti út17.15 - 19.00: Mohács, Liszt F. utca20.00 - 22.00: Mohács, Jókai utca
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 40. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 8 (nyolc)38 (harmincnyolc)62 (hatvankettő)69 (hatvankilenc) 70 (hetven) Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt;4 találatos szelvény 20 darab, nyereményük egyenként 2.498.745 forint;3 találatos szelvény 2.106 darab, nyereményük egyenként 25.310 forint;2 találatos szelvény 65.976 darab, nyereményük egyenként 1.765 forint. Joker: 022316Az 1 darab Joker-telitalálatra 29.300.310 forintot fizetnek.
A rovat további témái
- Ingyenes harmonikaoktatás indul a Német Házban
- Traffipax szombaton Mohácson és környékén
- Veterán autókat csodálhatunk meg szombaton délelőtt a Széchenyi téren
- Kávéra és sütire invitálják az olvasókat a könyvtárba
- A Park Utcai Iskolában emlékezünk az aradi vértanúkra
- Traffipax pénteken Mohácson és környékén
« Előző
14715 | 14742 | 14769 | 14796 | 14823 | 14850 | 14877 | 14904 | 14931 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Minden korábbinál több magyar...
- Megfojtotta egy nő a férjét Pécsett,...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Ízelítő a busójárásból: telt ház...

