Akár a mohácsi uszoda is lehet az Év Fürdője - Már elindult a szavazás, húzzunk bele!
Idén nyáron már negyedik alkalommal választja meg az ország a kedvenc fürdőit. Az Év Fürdője szavazásban közel 200 hazai fürdő - közöttük a mohácsi -, három kategóriában verseng a voksokért. A termalfurdo.hu idén is három kategóriában keresi az ország legnépszerűbb fürdőit. Akategóriák kialakítására - Az Év Fürdője, Az Év Feltörekvő Fürdője, A Helyiek Kedvenc Fürdője - azért volt szükség, mert a magyarországi fürdők igen eltérő adottságokkal rendelkeznek. A világszinten is egyedülálló termálvízkincsünkre épült hozzávetőleg 200 fürdő közöttmegtalálhatóak, a néhány medencés,...
Brutálisan bántotta élettársát egy komlói férfi
Életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt emelhetnek vádat egy komlói férfi ellen. Testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság egy 30 éves komlói férfival szemben, aki április 23-án minden bizonnyal úgy bántalmazta élettársát, hogy a nő súlyos állapotban került kórházba. A police.hu beszámolója szerint a rendőrséghez a sértett egyik rokona fordult azzal, hogy az orvosi vizsgálat alkalmával a nőnél léprepedést diagnosztizáltak. Mivel a nyomozás adatai szerint a sérülés bántalmazásból ered, a férfit a rendőrök...
Traffipax szombaton Mohácson és környékén
Szombaton az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Mohácson és környékén: 09.00 - 12.00: Mohács, Jókai utca13.00 - 15.00: Somberek, Kossuth L. utca15.15 - 17.00: Mohács-Szőlőhegy, Bári út17.15 - 19.00: Mohács, Liszt F. utca
Ne hétfőn intézkedjünk a...
Karbantartás miatt hétfőn csak korlátozott ügyintézés lesz a mohácsi kormányablakban.A Mohácsi Járási Hivatal Kormányablak...
Újdonságokkal várják a...
Idén ünnepli 25 éves jubileumát a Szentlőrinci Gazdanapok, a Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány legnagyobb...
Traffipax pénteken Mohácson...
Pénteken az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Mohácson és környékén: 04.00 - 08.00:...
Sikertelen volt a...
Nem a korábban tervezett műszaki tartalommal valósítják meg a Fogadalmi Emléktemplom felújítását, mivel kiderült, hogy az túl...
Traffipax csütörtökön...
Csütörtökön az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Mohácson és környékén: 09.00 -...
Kizárólag a beteg fákat...
Egyetlen mókus-, vagy madárfészket, denevérek lakhelyét rejtő fát sem vágnak ki Mohács legnagyobb parkjában, viszont az...
Anyakönyvi hírek: Isten hozott benneteket!
Mohácson a polgármesteri hivatalban vezetett elektronikus anyakönyvi rendszerbe az elmúlt időszakban egyebek mellett az alábbi adatfelvétel történt: Kovács Barnabás (Dunaszekcső), Róth Tamás (Mohács), Ignácz Liliána Lejla (Kásád), Reisz Dániel (Mohács), Bíró Gábor (Majs), Váradi Hanna (Nagyharsány), Szilágyi Dorián (Lánycsók), Lőrincz Emma (Magyarbóly), Illés Richárd (Szebény), Herold Ráchel (Mohács), Illés Milán (Bóly), Pálinkás Zalán (Babarc), Réti Merse (Töttös);
Szerdán nagyon elázhatunk, felhőszakadásra figyelmeztetnek a meteorológusok
A várható heves zivatarok, felhőszakadás veszélye miatt adott ki több megyére, közöttük Baranyára is figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat szerdára. Az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: késő estig szórványosan várható zivatar néhol lokálisan jelentősebb mennyiségű csapadék, kisebb méretű jég és erős szél kíséretében. Szerda délelőttig előreláthatólag az északnyugati, nyugati megyékben ismétlődő záporokból, zivatarból területi átlagban (elsősorban Győr-Moson-Sopron és Vas megyében) jelentős, akár 20-25...
Traffipax szerdán Mohácson és környékén
Szerdán az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Mohácson és környékén: 09.00 - 12.00: Mohács, Felső-Dunasor utca13.00 - 15.00: Somberek, Kossuth L. utca15.15 - 17.00: Mohács-Szőlőhegy, Bári út17.15 - 19.00: Mohács, Liszt F. utca
Az építkezés ideje alatt is...
A piac nemrég megkezdett, már folyamatban lévő, nagyjából egy évig tartó átépítése, korszerűsítése idején az ottani boltok...
Traffipax kedden Mohácson...
Kedden az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Mohácson és környékén: 09.00 - 12.00:...
Többfelé visszatér a...
Bár a következő napokban is többször lehet eső és erős lesz a szél is, sok lesz a napsütés és többfelé visszatér a 30 fokos...
Traffipax hétfőn Mohácson...
Hétfőn az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Mohácson és környékén: 09.00 -...
A hatos lottó nyerőszámai...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 27. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:...
Hétfőtől csütörtökig...
Mohácson a hét első négy napján fogadják a vért adni szándékozókat a Véradó Állomáson.Hétfőn és szerdán 8-12 , kedden 13-17...
Hagyományból hagyomány: népünnepéllyé vált Mohácson a dunai mosás
Ma már másutt biztosan nem látni olyat, amit szombaton tizedszer is bemutattak Mohácson a sokac asszonyok, lányok: hagyományos eszközeikkel a Dunában mostak tisztára ruhadarabokat. Az összegyűlt sokaság aztán helyben készített szármával lakhatott jól. Bár az időjárás szombaton délelőtt kissé ráijesztett a délután dunai mosásra készülődőkre, a Mohácsra zúduló heves zivatar után kitisztult az idő. Az ilyentájt szokásos nagy hőség ezúttal elmaradt, ez azonban talán még jól is jött, hiszen a fáradságos munkát aligha segíti a tűző napsütés.A „pranje na Dunavu", azaz a...
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 27. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 4 (négy) 17 (tizenhét) 46 (negyvenhat) 78 (hetvennyolc) 83 (nyolcvanhárom) Nyeremények:5 találatos szelvény nem volt;4 találatos szelvény 43 darab, nyereményük egyenként 1.137.705 forint;3 találatos szelvény 2776 darab, nyereményük egyenként 18.800 forint;2 találatos szelvény 74.587 darab, nyereményük egyenként 1530 forint.Joker: 702469
Traffipax vasárnap Mohácson és környékén
Vasárnap az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Mohácson és környékén: 09.00 - 12.00: Mohács, Liszt F. utca13.00 - 15.00: Mohács-Szőlőhegy, Bári út15.15 - 17.00: Mohács, Pécsi út17.15 - 19.00: Mohács-Szőlőhegy, Bári út
A rovat további témái
- Kedvezményes áron igényelhetnek ebédet a rászorulók
- Traffipax szombaton Mohácson és környékén
- Idős nőkre támadt, elítélte a mohácsi bíróság
- Felhőszakadásra, jégesőre, viharos szélre figyelmeztetnek a meteorológusok
- Népzenei táborba várják a kicsiket és a nagyokat
- Traffipax pénteken Mohácson és környékén
« Előző
13716 | 13743 | 13770 | 13797 | 13824 | 13851 | 13878 | 13905 | 13932 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Vasánap ismét Mohács lesz a világ...
- Most már tényleg börtönbe vihetik a...
- Gyerekkel ment lopni Bozsokra egy...
- Két aljas tolvaj lopott egy idős...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Karambol Bólynál: egy ember beszorult...

