Leszüretelték a görög- és a sárgadinnyét is Vajszlón, vége a szezonnak
Az idén a megszokottnál két héttel korábban ért véget a görög- és sárgadinnye szezonja Vajszlón - mondta el az MTI érdeklődésére Rab Tamás őstermelő, aki szerint a termés mennyisége közepes volt, a minősége viszont átlagon felüli, a felvásárlási árak pedig a tavalyihoz hasonlóan alakultak. A dél-baranyai gazdálkodó közölte: a Vajszlón és környékén mintegy 50-60 hektáron termesztett görög- és sárgadinnyét mostanra teljesen leszüretelték, mindössze néhány mázsányi, még értékesíthető termés maradt a vajszlói gazdáknál.A három hektáron gazdálkodó termelő ennek okai között...
Egy tonnával nagyobb lesz a szójatermés Mohácson, mint másutt az országban
Az átlagot meghaladó, hektáronként 3,5-4 tonnás szójatermésre számít a fehérjenövény második legnagyobb Baranya megyei termelője, a mohácsi Margittasziget 92 Kft. ügyvezetője. Eberhardt György szerint a növényeknek öt-nyolc fokkal alacsonyabb hőmérséklet és néhány jótékony eső kedvezne. Eberhardt György az MTI érdeklődésére kedden közölte: a mintegy 800 hektáron - nagyobb részben - szójavetőmagot előállító cég baranyai termésátlagai általában három tonna és 4,1 tonna között alakul. Becslése szerint az idei mennyiség annak felső értéke - 3,5 és 4 tonna - körül...
Mohács-szerte otthagyták a szemetüket a Kétfarkúak: segítsünk nekik megtalálni!
A közösségi oldalon fordult a Mohácsi Városvédő Egyesület elnöke, M. Bugarszki Norbert a város polgáraihoz, azt kérve, fotózzák le a Kétfarkú Kutyapárt kint felejtett plakátjait, mert talán már ők sem tudják, hol hagyták a szemetüket. „Jó ideje annak, hogy elmúlt az idei választás. Sok párt sokféle képen igyekezett minket meggyőzni az igazáról. Egyben viszont hasonlóan jártak el. A választások után megszabott határidőn belül beszedték a közterületeken elhelyezett reklámjaikat, leszedték plakátjaikat.Egyet kivéve. A Kétfarkú Kutyapárt önkéntesei a busójárás...
Változott az ügyfélfogadás...
A Mohács Kistérségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat tájékoztatja a lakosságot, hogy július 9-étől az intézményben folyó műszaki munkálatok miatt megváltozott az ügyfélfogadási...Letörte a sorompót egy...
Órákon belül elfogták a rendőrök azt a tehergépkocsi-vezetőt, aki balesetet okozott egy szentlőrinci vasúti átjáróban, majd...
Traffipax kedden Mohácson...
Kedden az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Mohácson és környékén: 09.00 - 12.00:...
Ön szerint melyik baranyai...
Utolsó hónapjához érkezett a fürdők legnagyobb hazai megmérettetése, Az Év Fürdője közönségszavazás. A szervezők...
Jelentősen nőttek az...
Az országos lakáspiaci fellendüléssel párhuzamosan a Baranya megyei városokban is jelentősen emelkedtek az árak, Mohácson...
A Pesti Művész Színház...
Üdítően fog hatni augusztus 8-án (szerdán) este 20.00 órától az a vérbő komédia, amelyet a Pesti Művész Színház előadásában...
Traffipax hétfőn Mohácson és környékén
Hétfőn az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Mohácson és környékén: 09.00 - 12.00: Mohács-Szőlőhegy Bári út13.00 - 15.00: Mohács, Pécsi út.15.15 - 17.00: Szajk, belterületén, 57-es sz. főút17.15 - 19.00: Mohács, Liszt F. u.21.00 - 22.30: Szajk belterületén, 57-es sz. főút22.40 - 24.00: Versend külterülete 57-es főút 12 km szelvény01.00 - 03.00: Pócsa, Petőfi u.
Ismét több száz edényben főtt a sokac bab, hajnal hasadtáig tartott a mulatság
A mondhatni szokásos, rekkenő hőség dacára több százan vállalkoztak a főzésre szombaton a jubileumi, 25. babfőző fesztiválon. A több ezer vendég nagyon jól szórakozott, bizonyság erre, hogy a hajnali négykor véget érő zenés mulatságot sokan meghosszabbították volna. Huszonhat évvel ezelőtt, amikor egy baráti társaság felelevenítette a cserépedényben való babfőzés hagyományát, talán még senki sem gondolta, hogy pár évtized múlva az egyik legnagyobb városi rendezvénnyé növi ki magát a babfőző fesztivál.Márpedig ez történt, évről-évre nőtt az érdeklődés a rendezvény...
A helyzet fokozódik, még napokig tombol a kánikula, akár harminchat fok is lehet
A következő napokban fokozódik a kánikula, akár 36 fokig is emelkedhet a hőmérséklet. Sok napsütés várható, de a jövő héten is lehetnek záporok, zivatarok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú előrejelzéséből. A tartós hőség miatt hétfőre Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kivételével az egész országra kiadták a figyelmeztetést. Emellett Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére a felhőszakadás veszélye miatt kiadták az elsőfokú figyelmeztetést. Az...
Több ajándékot is kapnak a...
A hét első négy napján várják a véradókat ezen a héten Mohácson, akiket több ajándékkal is meglepnek. A...
Nyolc év alatt...
2010-es adatokhoz képest 765 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma Magyarországon, közülük 610 ezren az elsődleges...
Traffipax vasárnap Mohácson...
Vasárnap az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Mohácson és környékén: 09.00 - 12.00:...
Úton a tankönyvek, az...
Elkezdődött a tankönyvek kiszállítása az iskolákba. Az alaprendelések 12,5 millió tankönyve augusztus végéig érkezik meg az...
Szünetel a könyvtár, az...
A Mohácsi Jenő Városi Könyvtár hétfőtől augusztus 28-ig nyári szünetet tart. Aki mégis csak szeretne olvasni, látogasson...
A zöld szemű szörny miatt...
Különös hírről számolt be a madártani egyesület baranyai csoportja. A Véradó utca rendelő kazánkéményén fészkelő gólyapár hím...
Fennakadt egy teherhajó a Dunán Dunaföldvárnál - Tartósan egy méter körüli víz várható
Teljes hajózási zárlatot rendeltek el a mentési munkálatok idejére a Dunán Dunaföldvár térségében, ahol pénteken éjjel fennakadt egy teherhajó. A folyón tartósnak ígérkezik az apály, Mohácsnál egy méter körüli vízállás várható, ami akadályozhatja a hajózást. Eddig tisztázatlan körülmények között pénteken éjszaka Dunaföldvár magasságában fennakadt egy hajó. A mentési munkálatok idejére teljes hajózási zárlat lépett érvénybe a folyón az 1563-as és az 1556-os folyamkilométerek között. Egyelőre nem tudni, mi okozta a balesetet, ám az szinte bizonyosan összefügg a Duna rendkívül...
Három baranyai nőt is átvert egy telefonos csaló, úgy látszik, még mindig bejön a trükk
Vádemelést javasol a rendőrség egy pápai férfi ellen, aki telefonon keresztül csalt ki pénzt három baranyai nőtől. Csalás gyanúja miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 33 éves pápai férfi ellen, aki 2017 nyarán egy vajszlói, egy görcsönyi, és egy pécsi nőt is megkárosított. A férfi felhívta a sértetteket, azzal az ürüggyel, hogy ő az egyik mobiltelefonos szolgáltató munkatársa, és a rendszer szerint regisztrálniuk kell telefonjukat. Ezután arra kérte őket, hogy a regisztrációhoz az általa megadott telefonszámokra küldjenek SMS-t. A sértettek követték a...
Traffipax szombaton Mohácson és környékén
Szombaton az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Mohácson és környékén: 09.00 - 12.00: Mohács, Jókai u.13.00 - 15.00: Somberek, Kossuth L. u.15.15 - 17.00: Mohács, Pécsi út17.15 - 19.00: Mohács, Liszt F. u.
A rovat további témái
- Ezeken a helyeken számíthatunk a NAV ellenőreire
- Koncerttel ünnepli jubileumát a fúvószenekar
- Beszakadt egy út Dunaszekcsőn, közművek is megsérültek, szivárgott a gáz
- Traffipax pénteken Mohácson és környékén
- Szerszámos ládát lopott el két férfi egy kocsiból
- Legalább 25 ezer látogatót várnak idén a Szentlőrinci Gazdanapokra
« Előző
13608 | 13635 | 13662 | 13689 | 13716 | 13743 | 13770 | 13797 | 13824 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Most már tényleg börtönbe vihetik a...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Gyerekkel ment lopni Bozsokra egy...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Bánki Erik majd' negyven év után...

