A Mecsekben pihent meg a Baján befogott, most már Gibraltár felé tartó darázsölyv, Mária

A Mecsekben pihent meg a Baján befogott, most már Gibraltár felé tartó darázsölyv, Mária Egy műholdas jeladónak köszönhetően szinte élőben követhetik nyomon a szakemberek és az érdeklődők az interneten a Mária névre keresztelt magyarországi darázsölyv vonulását Magyarországról Afrikába.    A befogás napjáról Máriának elnevezett tojó darázsölyv nemrégiben haladt el a francia-spanyol határ felett, hogy várhatóan Gibraltárnál keljen át Afrikába augusztus utolsó napján - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szerdán az MTI-vel. A magyarországi darázsölyvállományból eddig ötnél kevesebb visszafogási adata volt a fajnak, amelyből az derült ki,...

A csata máig feltáratlan sírokban nyugvó hőseire is emlékeztek a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen

A csata máig feltáratlan sírokban nyugvó hőseire is emlékeztek a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen A tisztelet, a kegyelet és az emlékezés fontosságát hangsúlyozta az Agrárminisztérium (AM) környezetügyért felelős államtitkára a mohácsi csata 492. évfordulóján, szerdán a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen.    Rácz András beszédében a magyar történelem érdekes sajátosságának nevezte, hogy alig több mint egy hete, augusztus 20-án az államalapító királyt és "a keresztény magyar állam alapítását ünnepeltük, szerdán pedig Magyarország pusztulására, a középkori magyar állam felbomlására emlékezünk". Ezzel párhuzamot vonva szintén sajátosságként utalt a közelmúltban a...

Traffipax csütörtökön Mohácson és környékén

Traffipax csütörtökön Mohácson és környékén Csütörtökön az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén:   09.00 - 12.00: Bár, Szabadság u.13.00 - 15.00: Versend külterülete 57-es főút 12 km szelvény15.15 - 17.00: Mohács, Felső-Dunasor utca17.15 - 19.00: Mohács, Liszt F. u.21.00 - 22.30: Szajk belterületén, 57-es sz. főút,22.40 - 24.00: Versend külterülete 57-es főút 12 km szelvény01.00 - 03.00: Pócsa, Petőfi u. 

Több távolsági autóbusz...

Több távolsági autóbusz menetrendje is módosul szombattól Baranyában A Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt.  szeptember 1-jétől, szombattól Baranya megyében 13 regionális autóbuszvonalon -...

Már áramot termel a mohácsi...

Már áramot termel a mohácsi napelempark, kilenc év alatt térül meg a beruházás 1,5 milliárd forintból valósult meg az E.ON szigetvári és mohácsi napelemtelepe.   Június végén rendszerbe kapcsolta...

Új épületbe költözik a...

Új épületbe költözik a mohácsi földhivatal A Mohácsi Járási Hivatal Földhivatali Osztálya a Szabadság utca 24. szám alatti épületből új helyre, a Mohácsi Járási Hivatal...

Egy hét után, szerda...

Egy hét után, szerda reggeltől újra használhatják a teherautók a mohácsi kompot A Duna növekvő vízállása lehetővé tette, hogy szerda reggel nyolc órától feloldják az egy hete elrendelt korlátozást, s ismét...

Traffipax szerdán Mohácson...

Traffipax szerdán Mohácson és környékén Szerdán az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén:   09.00 - 12.00:...

Anyakönyvi hírek: ők...

Anyakönyvi hírek: ők születtek és kötöttek házasságot Mohácson a polgármesteri hivatalban vezetett elektronikus anyakönyvi rendszerbe az elmúlt időszakban egyebek mellett az alábbi...

Folytatódnak a kutatások a mohácsi csata helyszínein, újabb szenzációs bejelentések várhatók ősszel

Folytatódnak a kutatások a mohácsi csata helyszínein, újabb szenzációs bejelentések várhatók ősszel 2026-ban lesz a mohácsi csata 500. évfordulója, várhatóan országos megemlékezésekkel és emlékezetpolitikai vitákkal. A közelgő évforduló jó alkalom és ösztönzés arra, hogy a történészek újra megvizsgálják a magyar állam vereségéhez vezető utat, magát az ütközetet és annak következményeit, hogy reális ismeretekkel vértezzék fel a majdani ünnepségekre készülő országot. Hat nagy témakörben indultak el új módszereken alapuló kutatások, ennek eredményeképp sikerült megtalálni a csata egyik helyszínén a 17. században létesített és a 20. század elejéig emlékezetben tartott oszmán...

Több mint 200 baranyai zenekedvelő vehet részt ingyen Gustavo Santaolalla pécsi koncertjén

Több mint 200 baranyai zenekedvelő vehet részt ingyen Gustavo Santaolalla pécsi koncertjén Több mint 200 baranyai zenekedvelő felnőtt és gyermek vehet részt ingyen az Oscar-díjas Gustavo Santaolalla pécsi koncertjén pénteken, a Kodály Központban - közölte a Baranya Megyei Önkormányzat (BMÖ) kedden az MTI-vel.    A közlemény szerint Magony András, a koncert producere egy mecénás jóvoltából különleges felajánlást tett: díjmentes részvételi lehetőséget biztosítanak a megyében több mint 200 olyan zenekedvelő és -művelő felnőttnek, gyereknek, aki egyébként nem juthatna el a nemzetközileg elismert művész koncertjére. "Gustavo Santaolallaról közismert, hogy...

Traffipax kedden Mohácson és környékén

Traffipax kedden Mohácson és környékén Kedden az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Mohácson és környékén:  09.00 - 12.00: Mohács, Felső-Dunasor utca13.00 - 15.00: Mohács, Liszt F. u.15.15 - 17.00: Szajk belterületén, 57-es sz. főút17.15 - 19.00: Mohács, Pécsi út.

Brutális: elrabolt egy...

Brutális: elrabolt egy testvérpár a Kertvárosból egy nőt, majd mindketten megerőszakolták A hajánál fogva rángatta be Audi A 6-osukba áldozatát a testvérpár, aztán a lakásukra vitték, ahol megerőszakolták. A nőnek...

Pótkerék oltotta ki egy 19...

Egy szélvédőn át becsapódó pótkerék oltotta ki egy 19 éves nő életét Bábolna közelében az M1-es autópályán - tette közzé honlapján hétfőn a rendőrség.    A Komárom-Esztergom...

Szavannacerkóf született a...

Szavannacerkóf született a Pécsi Állatkertben - Már a látogatók is láthatják Különleges ajándékkal lepte meg az állatkertet a szavannacerkóf-csapat augusztus 20.-n, a Pécsi Állatkert 58. születésnapja...

Lángolt egy családi ház...

Lángolt egy családi ház Harkányban vasárnap Személyi sérülés szerencsére nem történt.   Tegnap délután egy harkányi családi ház tetőszerkezetében keletkezett...

Nem adott elsőbbséget,...

Nem adott elsőbbséget, súlyos sérülés lett a vége A Siklósi Rendőrkapitányság befejezte a karambol körülményeinek vizsgálatát.   Vádemelést javasol a rendőrség az...

Hétfőtől átvehetők a...

Hétfőtől átvehetők a városházán az Erzsébet utalványok, csaknem hatszázan érintettek Csaknem hatszáz mohácsi rászoruló gyermek részesülhet Gyermekvédelmi Erzsébet-utalványban, ami hétfőtől már átvehető a...

Itt adhatunk vért a héten Mohácson és a megyében

Itt adhatunk vért a héten Mohácson és a megyében A véradókat a Mórahalmi Szent Erzsébet Gyógyfürdőbe szóló kedvezményes belépőjeggyel ajándékozzák meg.   Pécs Regionális Vérellátó Központ - 7624 Pécs, Pacsirta u. 3.www.facebook.com/veradopecs/Megközelíthető a 30, 130, 103,109E, 55 járatokkal.A Véradóknak ingyenes parkolási lehetőség az Intézmény udvarában.Nyitvatartási idő:hétfő, csütörtök: 8.00 - 17.00 óráigkedd, szerda, péntek: 8.00 -15.00 óráigKomlói Vérellátó - 7300 Majális tér 1.hétfő, péntek: 7.00 - 11.30 óráigMohácsi Vérellátó - 7700 Véradó utca 4.hétfő, szerda : 8.00 - 12.00 óráigkedd: 11.00 -17.00...

Rendhagyó koncertet adtak magyar és horvát rendőrök a határon átívelő híd közepén

Rendhagyó koncertet adtak magyar és horvát rendőrök a határon átívelő híd közepén Különleges koncert helyszíne volt vasárnap a drávaszabolcsi híd: a Bőköz Fesztivál részeként a határhídon magyar és horvát rendőrök koncerteztek. A Híd-koncert a Bőköz Fesztivál központi helyszínétől húsz kilométerre Márta István zeneszerző, fesztiváligazgató ötlete alapján és közreműködésével valósult meg.A magyar Készenléti Rendőrség Zenekara és a horvát rendőrség központikórusa közös kiskoncertet adott a Dráva híd közepén. A hagyományteremtő, különleges koncerten Stein Ferenc és Márta István vezényeltek, közreműködött Kovács Zalán tubaművész.A rendezvényen - amelynek idejére...

Traffipax hétfőn Mohácson és környékén

Traffipax hétfőn Mohácson és környékén Hétfőn az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Mohácson és környékén:   09.00 - 12.00: Mohács, Felső-Dunasor utca13.00 - 15.00:Mohács, Liszt F. u.15.15 - 17.00: Szajk belterületén, 57-es sz. főút17.15 - 19.00: Mohács, Pécsi út21.00 - 22.30: Szajk belterületén, 57-es sz. főút22.40 - 24.00: Versend külterülete 57-es főút 12 km szelvény01.00 - 03.00: Pócsa, Petőfi u.