Főhajtás a hősök előtt: vasárnap kezdődnek a mohácsi csataévfordulós megemlékezések
2018. augusztus 25. szombat 13:18

A mohácsi csata 492. évfordulója alkalmából vasárnap és szerdán is tartanak megemlékezéseket Mohácson, illetve a Nemzeti Emlékhelyen. Lapunk úgy tudja, a közeli napokban egy, a csatához köthető, szenzációs régészeti felfedezést is bejelentenek.
Az ünnepségsorozat nyitányaként vasárnap délelőtt kilenc órakor ünnepi szentmisét tartanak a Fogadalmi Emléktemplomban.
Ezt követi a megemlékezés és koszorúzás a főtéri II. Lajos-szobornál, az ünnepségen közreműködik a Bartók Béla Vegyeskar, valamint a Mohács - Palotabozsok - Somberek fúvószenekar.
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága szerdán tart megemlékezést a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen délután öt órakor.
Ünnepi beszédet mond: dr. Rácz András környezetügyért felelős államtitkár, közös imára hív Bacsmai László plébános. Az eseményre katonai zarándokok is érkeznek.
A koszorúzással záruló főhajtáson közreműködik Csajághy György tárogatóművész, a Nemzetközi Szent György Lovagrend, a Magyar Nemzetőrök Országos Szövetsége, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Bakonyi Poroszkálók Hagyományőrző- és Sportegyesület.
Az emlékparkba délután fél ötkor ingyenes buszjárat indul a Széchenyi térről.
M. B. - Fotó: Dittrich Éva (archív)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több százan vettek részt a Pécs és...
- Ha ilyen jégkrémet vett, meg ne egye,...
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Jogerősen hét év börtönre ítélték...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Dobrev Klára úgy érzi, eljött az ő...
- Őri László: a baranyai gazdákra...
- A veszélyhelyzet meghosszabbításáról...
- Hurrá, húsz foknál is melegebb lehet...
- Két baranyai tűzoltó is a...