Napi egy adag zöldsaláta fiatalon tarthatja az agyat
Napi egy adag zöld saláta a kor előrehaladtával segíthet megőrizni a memóriát és frissen tartani az agyat - állítják egy amerikai tanulmány szerzői. A chicagói Rush Egyetem Egészségügyi Központjának kutatói a Neurology folyóirat legfrissebb számában publikálták tanulmányukat, amelyben arra a megállapításra jutottak, hogy a zöld leveles zöldségekből készült saláta napi fogyasztása sokat segíthet az agy frissességének megőrzésében - ismertette a cikket szerdán a medicalexpress.com. Martha Clare Morris, a Rush kutatója rámutatott: mivel egyre nő a demenciával küzdő idősek...
Traktorral űztek el egy házfoglaló roma családot
A székelyföldi Kecset (Paltinis) faluban helybéliek traktorral leromboltak egy közösségi tulajdonban levő házat, melyet évekkel ezelőtt önkényesen elfoglalt egy roma család - írja keddi számában az Udvarhelyi Híradó című napilap. A szombaton elkövetett önbíráskodás után a rendőrség három személyt őrizetbe vett, és előzetes letartóztatásukat javasolta. A székelyudvarhelyi városi bíróság illetékese azonban az MTI-nek elmondta, az ügy nem került a bíróságra, így letartóztatásról nem döntöttek. Egy, a lerombolt ház szomszédságában lakó asszony a lapnak elmondta: szombaton...
Jézus nélkül semmi nem marad a karácsonyból
Jézus nélkül semmi nem marad a karácsonyból - jelentette ki Ferenc pápa Advent harmadik vasárnapján a római Szent Péter téren, ahol a keresztény karácsony üzenetéről beszélt, s ahol megáldotta a gyermek Jézus jászolba helyezendő szobrocskáit. Ferenc pápát 81. születésnapján az egész világból felköszöntötték. Ferenc pápa vasárnap déli beszédében kijelentette: az igazi karácsony a gyermek Jézus születéséről szól, aki "szegényen és törékenyen megszületett közöttünk, hogy szeretetét adja nekünk". A katolikus egyházfő hozzátette: "Ez az igazi karácsony! Ha...
A britek immár több mint...
A britek ötvenegy százaléka ellenzi Nagy-Britannia kilépését az Európai Unióból, míg 41 százaléka ért vele egyet - derül ki a...
Ericsson: a technológia...
Az okos eszközök hanggal és érintéssel történő irányítását átveszi a testbeszéddel, arckifejezésekkel és hanglejtéssel való...
Várják a jelentkezéseket a...
December 31-ig várják a jelentkezéseket a 2018-as Versünnep Fesztiválra; a versenyre három kategóriában jelentkezhetnek a...
Májusban lesz Harry herceg...
Május 19-én lesz Harry herceg és amerikai menyasszonya, Meghan Markle esküvője. Az időpontot a Kensington-palota - Harry londoni rezidenciája és édesapja, Károly trónörökös londoni...Megműtötték a testén kívül...
Túlélte a műtétet és "jól van" az a háromhetes kislány, aki mellkasán kívül dobogó szívvel született - tudósított a...
Jean Alesi a valaha volt...
Jean Alesi szerint Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája, aki pályafutása negyedik világbajnoki címét szerezte meg az idén,...
Újabb erszényesoroszlán fajt fedeztek fel Ausztráliában
Tizenkilencmillió éve kihalt erszényesoroszlán megkövült maradványait fedezték fel Ausztráliában. Ausztrália őskori és jelenkori élővilága mindig is lenyűgözte a világot. Most egy olyan évmilliókkal korábban élt faj maradványait fedezték fel, amely az erszényes oroszlánok családjába tartozott, és mintegy húszmillió évvel ezelőtt tartotta rettegésben az akkori vadvilágot.A kutya nagyságú emlős koponya-, fog- és lábcsontfosszíliára a Queensland állam egy településektől távol eső vidékén, a Riversleigh világörökségi ásatási helyszínen találtak rá. Nevét egy...Bontás helyet áthelyezik II. Szent János Pál szobrát
A franciaországi Ploërmel önkormányzata eladja a püspökségnek és áthelyezi azt a II. Szent János Pál pápáról készült szobrot, amelynek keresztjét törvényellenesnek nevezte és lebontásra ítélte a francia alkotmánytanács - közölte hétfőn Patrick Le Diffon, a breton város polgármestere. "Arra jutottunk, hogy a műemléket áthelyezzük egy közeli magánterületre. A püspökség gondoskodik az átvételről és a szobor áthelyezéséről is" - mondta a városvezető a francia hírügynökségnek. A közigazgatási legfelső bíróság szerepét betöltő francia államtanács október 25-én rendelte el...Fizetnek a németek a hazatérő menedékkérőknek
Újabb támogatási programot indítanak Németországban a menedékkérők önkéntes távozásának ösztönzésére, egy háromtagú család akár 6000 eurót (1,87 millió forint) is kaphat, ha visszatér a hazájába - írta a Bild am Sonntag című vasárnapi lap. A szövetségi belügyminisztérium A te országod. A te jövőd. Most! címmel indít új programot, amelyben családonként 3000 euró, egyszemélyes háztartás esetén 1000 euró otthonteremtési támogatáshoz juthatnak mindazon menedékkérők, akik még a menedékjogi eljárás alatt vagy kérelmük elutasítása után vállalják, hogy önként visszatérnek hazájukba. A...Elhunyt a tábornok, aki...
A horvát média nem hivatalos értesülései szerint elhunyt Slobodan Praljak volt boszniai horvát tábornok, aki mérget vett be szerdán ítélethirdetéskor a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT)...Elveszett mind a 19...
Sem a Meteor-M 2-1 meteorológiai műholdat, sem a többi 18 a Vosztocsnij űrbázisról felbocsátott miniszputnyikot nem sikerült célpályára állítani - közölte kedden a Roszkoszmosz. Egyes...Magyar kortárs filmhetet...
Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című alkotása nyitja a 8. Kortárs Magyar Filmfesztivált Kijevben, amelyet november 30. és...
Bűnösnek találták és...
Az ellene felhozott tizenegy vádpontból tízben bűnösnek találta és életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte Ratko Mladic volt...
Szivacsot ad...
Nagy tengeri szivacsokkal igyekeznek elcsábítani a nőstényeket a hím púposhátú delfinek egy nemzetközi kutatócsoport...
Megérkezett Washingtonba a...
A hagyományoknak megfelelően a first lady fogadta a fenyőfát a Fehér Ház északi bejáratánál. Melania Trump és fia, Barron...
Szinte mindent letarolt egy férfi fenyőszállítás közben
Szállítás közben kisebb pusztítást okozott a dél-németországi Kandern városában hatalmas fenyőfájával egy férfi. Az illető nem mérte fel, milyen rendkívüli méretű fát vásárolt, és szállítás közben letarolta az út menti közlekedési táblákat, károkat okozott egy hídban - közölte vasárnap a helyi rendőrség. A fenyőfa akkora volt, hogy a szemben jövő autósoknak, motorosoknak fékezni kellett illetve lehúzódni az útról, hogy elkerüljék az ütközést és kikerüljék a leszakadó ágakat. Egy gépkocsivezető értesítette a rendőröket, akik a pusztítás nyomait követve találtak rá a fenyőfát...
Kibertámadás érheti a magyar kórházakat is
Az egészségügyi eszközök lehetnek a kibertámadások célpontjai, az egészségügyi intézmények informatikai védelme nagyon rosszul áll Magyarországon - mondta Keleti Arthur, az Önkéntes Kibervédelmi Összefogás alapító elnöke az M1 aktuális csatornán vasárnap. Világszerte problémát okoz lépést tartani a technológiai fejlődéssel, de Magyarországon az egészségügyi intézmények védelmében rosszabb a helyzet, mint Európában - mondta. A szakértő kifejtette: a legnagyobb hatalom az adat, és annak az elemzése, a világ legjelentősebb cégei nem bankok, hanem technológiai vállalkozások. Ma már...
Közép-Európát fenyegeti a betelepítési kvóta
Gulyás Gergely, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője szerint Közép-Európára nézve a legfenyegetőbb az unió betelepítési kvótája, mert azokba az országokba kell irányítani a bevándorlókat, ahol még kevés van. A politikus a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában elmondta, ez nemcsak Magyarország, de minden más ország számára is fenyegetést jelent, amelyik elutasítja a bevándorlást. Gulyás Gergely a LIBE-bizottság jelentésével kapcsolatos csütörtöki szavazásról azt mondta, a néppárti frakció jelentős része is megszavazta azt, és a magyar "balliberális ellenzék"...
A rovat további témái
- Hat vádlott egyszerre vágta fel ereit a bíróságon
- Engedélyezték az első, a testben nyomon követhető gyógyszert
- Veszélyben van Ferdinand, a fehér jávorszarvas
- Kiszabadult a magyar túsz, akit a nigériai kalózok raboltak el
- A juhok fotó alapján is képesek felismerni az emberi arcot
- Aligha lesz hivatalos ünnep Erdélyben március 15-e
« Előző
864 | 891 | 918 | 945 | 972 | 999 | 1026 | 1053 | 1080 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Autószalon épületébe csapódott egy...
- A komlói kapitányság munkatársa lett...
- Indul a 13. havi nyugdíj és a 14....
- Február 16-ig lehet jelentkezni a...
- Durván emelkedik az influenzások száma
- Csaknem 800 ezer magyar turista...
- Csak a Szársomlyón nyílik ez a virág!...
- Jelentősen emelkedett tavaly az...
- Mohácsi kislány győzött a...
- Drogot árultatott egy nő a nyolcéves...

