A britek immár több mint fele ellenzi a kilépést
2017. december 17. vasárnap 12:30

A britek ötvenegy százaléka ellenzi Nagy-Britannia kilépését az Európai Unióból, míg 41 százaléka ért vele egyet - derül ki a The Independent liberális brit hírportál által vasárnapra virradóra közzétett felmérésből.
A hírportál megbízásából, a BMG Research közvélemény-kutató intézet által készített felmérésen ugyanazt a kérdést tették fel a polgároknak, amelyet a brit EU-tagságról tavaly júniusban tartott népszavazáskor, vagyis arra kellett válaszolniuk, hogy az Egyesült Királyságnak az EU tagjának kell-e maradnia, vagy távoznia kell az EU-ból.
A közvélemény-kutatás során 1509 felnőttet kérdeztek meg december 5. és 8. között.
A felmérés szerint a maradni akarók száma tíz százalékponttal haladja meg a kilépést támogatók számát. A megkérdezettek 51 százaléka a tagság mellett, 41 százaléka pedig ellene van, hét százalékuk azt mondta, hogy "nem tudja", egy százalékuk pedig elutasította a válaszadást.
A The Independent hangsúlyozza, hogy a maradni akarók száma most a legmagasabb a Brexit-pártiakhoz képest a tavalyi referendum óta.
A brit EU-tagságról tavaly júniusban tartott népszavazáson a résztvevők szűk, 51,9 százalékos többsége voksolt a kilépésre, 48,1 százaléka pedig ellene.
Nagy-Britannia 2019. március 29-én lép ki hivatalosan az EU-ból.
Forrás: MTI - Fotó: Pixabay
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohács 500: nagyszabású fejlesztések...
- A komlói kapitányság munkatársa lett...
- Autószalon épületébe csapódott egy...
- Durván emelkedik az influenzások száma
- Február 16-ig lehet jelentkezni a...
- Indul a 13. havi nyugdíj és a 14....
- Már csak egy hét, s indul a télűzés:...
- Csaknem 800 ezer magyar turista...
- Várhatóan nem emelkedik a...
- Drogot árultatott egy nő a nyolcéves...

