Várják a jelentkezéseket a 2018-as Versünnep Fesztiválra

2017. december 17. vasárnap 08:30

Várják a jelentkezéseket a 2018-as Versünnep Fesztiválra

December 31-ig várják a jelentkezéseket a 2018-as Versünnep Fesztiválra; a versenyre három kategóriában jelentkezhetnek a hivatásos művészek, valamint a szakirányú oktatási intézmények hallgatói.  

A versenyre a vers- és prózamondás mellett énekelt vers és versmegzenésítés, valamint képző-, illetve filmművészeti alkotás kategóriákban lehet jelentkezni.

A fesztiválra színművészek, előadóművészek, hivatásos zeneszerzők, zenekarok, képző- és filmművészek, továbbá művészeti egyetemek, szakirányú közép- és felsőoktatási, valamint képző intézmények hallgatói nevezhetnek. Egy nevező több kategóriában is jelentkezhet - közölték a szervezők az MTI-vel.

A Versünnep fesztivált 2018-ban Karinthy Frigyes (1887-1938) halálának 80 évfordulója, Petri György (1943-2000) születésének 75. évfordulója, Nagy László (1925-1978) halálának 40. évfordulója és Lőrincze Lajos (1915-1993) halálának 25. évfordulója tiszteletére rendezik meg.

A vers- és prózamondás kategóriában vers, próza, publicisztika nevezhető. A kategóriában három - egy Nagy László-, egy Karinthy Frigyes- vagy Petri György-, valamint egy kortárs magyar - művel lehet nevezni.

A második kategóriában két művel kell nevezni, komoly vagy könnyűzenei stílusokban: Nagy László, vagy Karinthy Frigyes, vagy Petri György alkotásának megzenésített változatával, továbbá egy kortárs magyar költő, író művének megzenésített változatával.

A harmadik kategóriában egy művel kell nevezni, amely Nagy László, Karinthy Frigyes, Petri György, vagy egy kortárs költő által ihletett képzőművészeti-, vagy filmművészeti alkotás.

A jelentkezéseket december 31-én éjfélig várják a [email protected] címre, vagy postai úton a Versünnep Alapítvány címére. További információ a www.versünnep.com oldalon és a fesztivál Facebook oldalán érhető el.

Az elődöntőket februárban és márciusban tartják, különböző magyarországi és határon túli helyszíneken. A részletekről a jelentkezések regisztrálása után értesítik az érintetteket.

A döntőt 2018. áprilisában a Nemzeti Színházban rendezik meg. A díjakról a kiírásban az áll, hogy minden kategóriában pénzjutalmat, fellépési lehetőséget, képzőművészeti alkotást és ajándéktárgyat ítélnek oda.

A fesztivál szervezői emellett folyamatosan várják olyan hazai és határon túli iskolák, továbbá civil szervezetek jelentkezését, amelyek vállalnák térségükben egy versmondó verseny megrendezését. A szervezők biztosítják egy szakember delegálását a zsűribe. A versenyek nyertesei közül, a zsűri döntése alapján, az arra kiválasztottaknak lehetőséget kínálnak produkciójuk előadására, versenyen kívül, a hivatásos fordulók valamelyikén. Továbbá a kategóriánkénti nyerteseknek 2018 júniusában seregszemlét rendeznek a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaraszínpadán, ahol a résztvevők jutalmakat is kapnak. A nevezési lapot és szándéknyilatkozatot a www.versünnep.com honlapról lehet letölteni.


Forrás: MTI - Fotó: Pixabay