Iszlamista terrorakció történhetett Londonban

Iszlamista terrorakció történhetett Londonban A támadóval együtt ötre emelkedett a szerda délutáni londoni merénylet halálos áldozatainak száma - jelentette be a brit rendőrség szerda este. A támadón és a halálra szúrt rendőrön kívül három civil halt meg - közölték a hatóságok. Mark Rowley, a brit terrorelhárítás vezetője arról is beszámolt, hogy a sebesültek száma összesen negyven. A hatóság tudni véli, hogy ki volt a merénylő, de személyazonosságát egyelőre nem hozzák nyilvánosságra. Elmondták azt is, hogy azt feltételezik, iszlamista terrorcselekmény történt. Rowley közölte, hogy az emberek megnyugtatása érdekében a...

Idén is lesznek szélsőséges időjárási jelenségek

Idén is lesznek szélsőséges időjárási jelenségek A 2016-os rekordmeleg után folytatódnak a szélsőséges időjárási jelenségek 2017-ben is a Meteorológiai Világszervezet (WMO) keddi jelentése szerint.  Még az erőteljes El Nino nélkül is olyan változások mennek végbe a bolygón 2017-ben, amelyek ismeretlen területre vezetik a tudósokat - vélte David Carlson, a World Climate Research Programme (Éghajlatkutatási Világprogram) igazgatója. Az idei tél eddigi hónapjaiban legalább háromszor érkezett hőhullám az Északi-sarkvidékre, amikor a nagy erejű atlanti viharok meleg, nedves levegőt hoztak, így a jég újraképződésének idején...

Ragaszkodnak a magyarok a szinkronos filmekhez

Ragaszkodnak a magyarok a szinkronos filmekhez A magyarok többsége továbbra is ragaszkodik a szinkronizált filmekhez a mozikban - derül ki a Cinema City országosan reprezentatív kutatásából, amely az egyes korosztályok mozis szokásait térképezte fel.  A közlemény szerint a megkérdezettek 78 százaléka szerint ideális esetben a vetített film nyelve a magyar. A válaszadók 17 százaléka a színészek eredeti hangjával, de magyar felirattal tekintené meg legszívesebben a filmeket, míg csupán 5 százalék preferálja az eredeti nyelven, felirat nélküli vetítéseket. Leginkább (89 százalékban) az 50-59 éves korosztály ragaszkodik a...

Havi 15 ezer menekülttel...

Havi 15 ezer menekülttel fenyeget Törökország Havi 15 ezer menekült útnak indításával fenyegette meg Európát Süleyman Soylu török belügyminiszter - jelentette a CNN Türk...

Donald Trump kitart...

Donald Trump kitart amellett, hogy Obamáék lehallgatták Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint szerdán este, a Fox televíziónak adott interjújában megismételte, hogy a...

Megbüntették a nőket...

Megbüntették a nőket lealacsonyító képviselőt Minden eddiginél szigorúbb büntetést kap az a független európai parlamenti (EP-) képviselő, aki március elején egy...

Külföldön is megemlékeznek...

Külföldön is megemlékeznek a forradalomról Koncertekkel, filmvetítésekkel, irodalmi estekkel és ünnepélyes koszorúzásokkal emlékeznek meg világszerte a külföldi magyar...

Szili Katalin részvételével...

Szili Katalin részvételével emlékeztek Franciaországban Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, az Országgyűlés volt elnöke részvételével emlékeztek meg a dél-franciaországi Cote...

Megint kiderítették, miért...

Megint kiderítették, miért mosolyog Mona Lisa Mona Lisa rejtélyes mosolya csupán "egy boldog" nő mosolya - erre a következtetésre jutottak tudósok, miután...

II. Ramszeszt ábrázoló szoborra bukkantak Kairóban

II. Ramszeszt ábrázoló szoborra bukkantak Kairóban Egy kairói szegénynegyed talajvizébe süllyedve bukkantak rá a nyolcméteres szoborra, amely a tudósok szerint a több mint háromezer évvel ezelőtt uralkodó II. Ramszesz fáraót ábrázolja.  Az egyiptomi műemlékvédelmi minisztérium az eddigi egyik legnagyobb jelentőségű felfedezésnek nevezte a leletet. II. Ramszesz héliopoliszi temploma mellett találták meg, a modern Kairó keleti részén, Matariában.Háled al-Anani miniszter a feltárás helyszínén elmondta: múlt kedden értesítették a nagy valószínűséggel II. Ramszeszt ábrázoló, kvarcitkőből faragott kolosszus megleléséről.Az ókori...

Továbbra is jelentős a terrorveszély Belgiumban

Továbbra is jelentős a terrorveszély Belgiumban Egy évvel a brüsszeli terrortámadásokat követően továbbra is jelentős a terrorveszély Belgiumban, miközben az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ma már nem csak támogató, hanem az ihlet, a lelkesedés forrásává vált - jelentette ki Jan Jambon belga belügyminiszter Brüsszelben.  Elmondta, Belgium biztonságosabb, mint az egy évvel ezelőtt a brüsszeli nemzetközi repülőtéren és a metróállomáson elkövetett, 32 halálos áldozatot követelő, márciusi terrortámadások idején volt, de a terrorfenyegetettségi fokozat továbbra is a hármas fokozaton marad. A hármas "súlyos" szint...

Izraelben megkezdődött a purim, a zsidó örömünnep

Izraelben megkezdődött a purim, a zsidó örömünnep Jelmezes iskolai vigadással, felvonulásokkal és utcabálokkal kezdődött pénteken Izraelben a purimi ünneplés, amellyel az ókori perzsa uralom alatt élő zsidók megmenekülésére emlékeznek - számolt be róla a helyi média. Pénteken jelmezben ment óvodába, iskolába minden izraeli gyerek, még a középiskolások is. Idén sokan választják a Disney-figurák közül a Vaiana című film szereplői és talán az őszi tűzvész miatt Sam, a tűzoltó jelmezét a tízes kereskedelmi tévécsatorna híradása szerint. Ezen az ünnepen a hagyomány szerint felvonulásokkal ünnepelnek a nagyobb városokban. Tel-Avivban a...

Növekszik a first lady...

Növekszik a first lady népszerűsége Év eleje óta jelentősen nőtt az amerikai first lady, Melania Trump népszerűsége az Egyesült Államokban - derült ki a CNN...

Kefirrel és fertőtlenítővel...

Kefirrel és fertőtlenítővel öntötték le a feministákat Kefirrel és zöld színű fertőtlenítő oldattal öntötték le szerdán Kijevben a nőkkel szembeni erőszak ellen tiltakozó felvonulás...

Két síelő életét vesztette...

Két síelő életét vesztette két lavinaomlásban Három, pályán kívül síelő fiatal holland snowboardost kedd délután sodort el egy lavina Valfréjus településnél. Egyikük...

Szívbetegségben hunyt el...

Szívbetegségben hunyt el George Michael Szívbetegség okozta az 53 éves korában karácsonykor elhunyt angol popvilágsztár, George Michael halálát a kedden Londonban...

Parancsra! Ilyen egy igazi...

Parancsra! Ilyen egy igazi rendőr lánykérés Rendhagyó módon kérte meg párja kezét egy készenléti rendőr. A nagy jelenetről készült videót Orbán Viktor osztotta meg...

Megváltozhat a Big Ben...

Megváltozhat a Big Ben harangjátékának hangja Megváltozhat a londoni Big Ben harangjátékának hangzása az óratorony felújítása után - figyelmeztettek brit kutatók, akik a...

Elkészült az éghajlatváltozási stratégia tervezete

Elkészült az éghajlatváltozási stratégia tervezete Elkészült a 2017-2030 közötti időszakra vonatkozó, 2050-ig tartó időszakra is kitekintést nyújtó második nemzeti éghajlatváltozási stratégia tervezete. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) által a kormány honlapján közzétett dokumentum szerint Magyarország - a gazdasági versenyképesség és növekedés, a társadalmi jólét megteremtése és a szegénység elleni küzdelem, valamint az éghajlatvédelem szempontjainak figyelembevételével - fokozatosan tér át az alacsony szén-dioxid kibocsátású gazdaságra. A több mint 220 oldalas dokumentum - melyet március 16-ig lehet véleményezni -...

Vaskori aranykincset találhatott meg két kincskereső

Vaskori aranykincset találhatott meg két kincskereső Nagy-Britannia legrégibb, körülbelül 2500 éves vaskori aranykincsét találhatták meg fémdetektoros kincsvadászok egy staffordshire-i mezőn. A BBC keddi beszámolója szerint a két férfi négy arany ékszert: három nyakláncot és egy karkötőt talált közvetlenül a földfelszín alatt Leekfrith község területén. A British Museum szakértője szerint az ékszerek időszámításunk előtt 400-250-ből származnak, és a legrégibb ismert aranyleletet képezhetik Nagy-Britanniában. A hajlított fémből készült nyakékeket gazdag és befolyásos nők viselhették, talán olyanok, akik a kontinensről házasodtak be a...

Magyar filmeket mutatnak be a Cinequest fesztiválon

Magyar filmeket mutatnak be a Cinequest fesztiválon Három magyar mozifilmet mutatnak be a kaliforniai San Joséban kedden kezdődő 27. Cinequest filmfesztiválon, ahol Bereczki Csaba Soul Exodus című filmjét először láthatja a nemzetközi közönség. Bereczki Csaba klezmerzenészek főszereplésével készült egész estés dokumentumfilmjének középpontjában az amerikai származású The Brothers Nazaroff alkalmi formáció tagjai állnak, akik a klezmeren keresztül keresik gyökereiket, önmagukat és zsidó identitásukat. Az öt muzsikus hajóval utazik nyugatról keletre, Montrealból New York, Párizs, Berlin, Budapest, Nagyvárad érintésével jutnak el...