Ausztráliában is lesznek magyar híradók

Ausztráliában is lesznek magyar híradók Sikeres és eredményes tárgyalásokat folytattak a Duna Médiaszolgáltató Zrt. vezetői Ausztráliában. Számtalan találkozón, egyeztetésen vagyunk túl, konkrét megállapodásokat kötöttünk - mondta az MTI-nek Dobos Menyhért, a Duna MSZ Zrt. vezérigazgatója.  Ausztráliai látogatásunk sikeres volt, tovább mélyítette a kapcsolatot a hazai és az Ausztráliában élő magyarok között - ezt Medveczky Balázs, a Duna Médiaszolgáltató Zrt. televíziós médiaszolgáltatásért felelős igazgatója közölte az MTI-vel. "A kintlétünk alatt hét közönségtalálkozón vettünk részt, és számos helyi médium...

Még mindig tart a válság Ukrajnában

Még mindig tart a válság Ukrajnában Továbbra sem csökken az ukrajnai konfliktus intenzitása - mondta Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő szombaton az M1 aktuális csatornán.  A szakértő elmondta, az Egyesült Államok és Oroszország jelenleg csak az Iszlám Állam elleni fellépésben ért egyet, bár érdekeik nem teljesen fedik egymást. Ukrajnával összefüggésben viszont vannak még megoldatlan ügyek, mint például a Krím félsziget hovatartozása vagy a szankciók kérdése. A konfliktus megnyugtató megoldásához elengedhetetlen Oroszország és az Egyesült Államok megállapodása - tette hozzá. 

Zélandia lehet a Föld nyolcadik kontinense

Zélandia lehet a Föld nyolcadik kontinense Új-zélandi tudósok szerint Zélandia lehet a nyolcadik kontinens: igaz, hogy területe szinte teljesen a Csendes-óceán mélyén fekszik, ám egy sor feltételnek megfelel, ami kontinenssé teheti.  A Geological Society of America's Journal folyóiratban megjelent dolgozatban a kutatók Zélandia kontinenssé nyilvánítása mellett érvelnek. Mint írják, Zélandia területe ötmillió négyzetkilométer, ami nagyjából akkora, mint a szomszédos Ausztrália kétharmad része. Zélandia 94 százalékát a Csendes-óceán borítja, csupán néhány sziget, valamint három jelentősebb földtömeg magasodik ki...

Egyre nő az invazív fajok...

Egyre nő az invazív fajok terjedése a világban Egyre nő az idegen fajok terjedése a világban, és a jelenség lassulásának nincs semmilyen látható jele - mutatta ki egy német...

Egyre nagyobb veszélyt...

Egyre nagyobb veszélyt jelent a klímaváltozás Több mint 700 fenyegetett emlős- és madárfajra jelent immár egyre nagyobb veszélyt a klímaváltozás - figyelmeztetnek a kutatók...

Brutális: élőben...

Őrizetbe vette a szlovén rendőrség azt a két elkövetőt, akik hétfőre virradóra élőben közvetítették a Facebookon egy 26 éves fiatalember megkínzását, a képsorok segítették a rendőröket a...

A házasélet kevesebb...

A házasélet kevesebb stresszel jár egy kutatás szerint A házas emberek stresszhormonszintje alacsonyabb, mint egyedülálló, elvált vagy özvegy társaiké - állítják a pittsburgh-i...

Több mint száz új...

Több mint száz új lehetséges bolygót találtak Több mint 100 bolygójelöltet fedeztek fel más csillagok közelében csillagászok a Hawaiin lévő obszervatórium...

Interneten biztatják...

Interneten biztatják öngyilkosságra a gyerekeket Internetes oldalakon biztatják öngyilkosságra a gyerekeket, és a jelenség olyan mérteket öltött, hogy vasárnap az ukrán...

Rekord: hatméteres hóembert építettek Erdélyben

Rekord: hatméteres hóembert építettek Erdélyben Egy baráti társaság hatméteres hóembert épített a csíkszentgyörgyi és bánkfalvi parkban - írja a székelyhon.ro.  Csiszer Gábor, Madár Zsombor, Péter Szabolcs, Csiszer Attila és Gerczuj Bence szerda este határozták el, hogy elkészítik az eddigi legnagyobb kézzel készített hóembert, amelyen végül több mint egy napig dolgoztak.Csiszer Gábor a lapnak elmondta: úgy tudják, hogy a legnagyobb hóembert Magyarországon készítette a Pamkutya nevű csapat tavaly novemberben.Felvették velük a kapcsolatot, ők pedig tanácsokkal látták el a tizenéves fiatalokat, hogy mire figyeljenek...

Trump új rendeletet tervez a beutazás szigorítására

Trump új rendeletet tervez a beutazás szigorítására Donal Trump amerikai elnök új rendelet kiadását fontolgatja, miután egy fellebbviteli bíróság csütörtökön elutasította a beutazási rendelete végrehajtásának felfüggesztése ellen beadott kormányzati fellebbezést.  Az elnök péntek délután azt mondta, hogy valószínűleg nem nyújt be fellebbezést a csütörtöki döntés után - amellyel a háromtagú bíróság helybenhagyta egy seattle-i szövetségi bíró határozatát a beutazást szigorító elnöki rendelet felfüggesztéséről -, hanem lehet, hogy átírja a rendelet egyes részeit, vagy akár "teljesen új" rendelet kiadására is sor...

Több mint 400 delfin vetődött partra Új-Zélandon

Több mint 400 delfin vetődött partra Új-Zélandon A Globicephalák nemébe tartozó delfinekre pénteken bukkantak rá a Déli-sziget északi csúcsán, Farewell Spitnél, ahol korábban többször is partra vetődtek tengeri emlősök, ezért úgy tartják, ezen a terület sajátosságai megzavarják az állatok navigációját. Több mint 400 delfin vetődött partra Új-Zélandon csütörtök éjjel, nagyjából háromnegyedük elpusztult. A környezetvédelmi minisztérium egy dolgozója vette észre csütörtök éjjel a szerencsétlenül járt emlősöket, ám a hatóság úgy döntött, éjszaka nem kezdik el a mentést, nehogy az önkéntesek megsérüljenek.A helyi lapok szerint a...

Robbanás történt egy...

Robbanás történt egy franciaországi atomerőműben Robbanás történt csütörtök délelőtt egy franciaországi atomerőműben, a normandiai Flamanville-ben - közölték az illetékes...

Két új robottávcső épül...

Két új robottávcső épül Magyarországon megfigyelésekre Két új, 80 centiméter tükörátmérőjű automatizált távcső épül Magyarországon többek között szupernóva-robbanások,...

Több mint 450 óriás...

Több mint 450 óriás geoglifát fedeztek fel Mintegy kétezer éve átalakították az amazóniai esőerdőket az őslakosok, akik több száz hatalmas, rejtélyes földerődítményt...

Internetfüggőket is...

Internetfüggőket is kezelnek a zágrábi pszichiátrián Internetfüggőség-klinikát hoztak létre a zágrábi pszichiátrián, ez az első ilyen intézmény Horvátországban - közölte az N1...

Bionikus művégtagot kapott...

Bionikus művégtagot kapott egy bolgár macska Bionikus művégtagokat kapott egy macska Bulgáriában, a kontinentális Európában elsőként. A Pooh nevű tíz hónapos fekete-fehér...

Meghátrált a román kormány...

Meghátrált a román kormány a hatalmas tüntetések miatt Hatályon kívül helyezte vasárnapi rendkívüli ülésén a Sorin Grindeanu vezette román szociálliberális kormány korábbi...

Trump berágott a beutazási tilalmat felfüggesztő bíróra

Trump berágott a beutazási tilalmat felfüggesztő bíróra Nevetségesnek nevezte szombaton Donald Trump amerikai elnök, hogy egy szövetségi bíró pénteken ideiglenesen felfüggesztette az általa hét, muszlim többségű ország állampolgáraival szemben elrendelt beutazási tilalmat. Szerinte felül fogják bírálni a bíró döntését."Ennek az úgynevezett bírónak a véleménye, amely gyakorlatilag elveszi az országtól a bűnüldözést, nevetséges, és felül lesz bírálva!" - bírálta az igazságszolgáltatás döntését Trump. Egy seattle-i szövetségi bíró pénteken az egész országban felfüggesztette Trump rendeletének végrehajtását. James Robart - akit...

Európa vizes élőhelyeinek kétharmada eltűnt

Európa vizes élőhelyeinek kétharmada eltűnt Az emberi tevékenység miatt Európában a vizes élőhelyek mintegy kétharmada, globálisan pedig 87 százaléka elpusztult a WWF adatai szerint. Magyarország is elvesztette vizes élőhelyeinek döntő többségét.  Vizes élőhelyeink hiánya nagyban megnöveli a társadalom sérülékenységét a szélsőséges természeti hatásokkal szemben - olvasható a WWF Magyarországnak a február másodikai Vizes élőhelyek világnapja alkalmából az MTI-hez eljuttatott közleményében. "A vizes élőhelyek természetes testőreink: elsimítják az árhullámokat, védve az embert a katasztrofális áradásoktól; magukba...

Újabb hatalmas szén-dioxid-kibocsátó indul be a Földön

Újabb hatalmas szén-dioxid-kibocsátó indul be a Földön Az emelkedő hőmérséklet miatt rengeteg szén kerül a talajokból a légkörbe. A hatás olyan lehet, mintha egy újabb fejlett, USA-méretű ipari állam jelenne meg a nagy üvegházgáz-kibocsátók között. Nemzetközi kutatás az MTA Ökológiai Kutatóközpont részvételével. Sok vizsgálat foglalkozott már azzal, hogy a fölmelegedés hatására hogyan változik a talajba jutó vagy az onnan fölszabaduló szén mennyisége - az eredmények szerint jellemzően mindkettőnek a növekedésére lehet számítani -, azonban globális szintézis eddig még nem készült a témában. A Yale Egyetem Erdészeti és...