Jövő ősztől bevezetik a mindennapos testnevelést
Jövő ősztől bevezetik a kötelező mindennapos testnevelést az általános iskolákban, s ennek megvalósítását létesítményfejlesztési programokkal kívánja segíteni a kormány - jelentette be Bardóczy Gábor, a sportért felelős államtitkárság főosztályvezetője az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának keddi ülésén. A sportvezető hozzátette: a kötelező mindennapos testnevelés bevezetéséről a megegyezés már megszületett Czene Attila sportért, illetve Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár között. Ennek értelmében a 2012/13-as tanévtől heti három délelőtti és két délutáni...Feljelentést tesznek a Bozsik Stadion privatizációja miatt
Feljelentést tesz a Jobbik ismeretlen tettesek ellen a rendőrségen kedden, mert szerintük a kispesti Bozsik Stadion (képünkön) magánosítása ügyében felvetődik a csalás, valamint a hűtlen és hanyag kezelés gyanúja.Staudt Gábor, a párt budapesti elnöke sajtótájékoztatóján felháborítónak nevezte, ahogy a XIX. kerületi önkormányzat "ingyen odaajándékozta a több száz milliós létesítményt egy magáncégnek". A politikus jelezte, szeretnék, ha a vagyonátruházás semmis lenne, ez ügyben később a legfőbb ügyészhez fordulnak.
A Széchenyi téri megnyitóval kezdődik a pécsi szenior tájfutó világbajnokság
A sprint selejtezőkkel és az esti megnyitóval hivatalosan is megkezdődik ma a WMOC, a Szenior Tájékozódási FutóVilágbajnokság Pécsett.A pécsiek este fél hatkor találkozhatnak a világbajnokság résztvevőivel a Széchenyi téren, a hivatalos megnyitón. A verseny vasárnap ideiglenesen Komlóra teszi át székhelyét, ahol a vb-n belüli Mecsek kupát rendezik, fél háromkor pedig a sprintverseny eredményét is kihirdetik.A nyolc napon át tartó világbajnokság - melyre több ezren érkeztek Pécsre - mezőnye vasárnap este nyolc órától a pécsi Bazilikában hallgathatja meg Szamosi Szabolcs...
Gera Zoltán aláír a West...
Internetes lapértesülés szerint Gera Zoltán, a magyar labdarúgó-válogatott kapitánya, a volt pécsi csatár, korábbi...
Vízilabda: Kásás lemondta a...
Lemondta szereplését a válogatottban Kásás Tamás háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó. Az elmúlt évtized legjobb férfipólósának is megválasztott játékos elhatározását közölte Kemény...A debreceni stadion két év...
Két év múlva elkészülhet Debrecenben az új Nagyerdei Stadion: kedden létrejött az a projektcég, amelyet az állami pénzből épülő létesítmény rekonstrukciójának megvalósítására hoztak...Az utánpótlás csapatba...
A pesszimisták a pécsi női kosárlabda végnapjairól beszélnek, a borús hangulat nem is alaptalan. A meghatározó játékosok...
Megverték a Videotont a...
Az idén százéves Kecskeméti TE a klub történetének legnagyobb sikerét érte el azzal, hogy 3-2-re legyőzte a bajnok Videotont a Puskás Ferenc Stadionban kedden rendezett labdarúgó Magyar...A rovat további témái
« Előző
2889 | 2916 | 2943 | 2970 | 2997 | 3024 | 3051 | 3078 | 3105
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Összeütközöt két autó Mohács és Bár...
- Baranyában zárta a DK kampányát...
- Halőrök összefogásával tisztult meg a...
- Így újul meg a Felszab: fórumon...
- Nagyon hideg hajnal, enyhe nappal:...
- Emmausz-járás: a bólyiak mellett...
- Döntöttek: a PTE Klinikai Központ...
- Demokrácia Központot hozott létre a...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Martina Tibor immár harminchárom éve...

