Márciustól nyílt napokat rendeznek a Hungaroringen
2011. december 22. csütörtök 11:34
Az idei év pozitív tapasztalataiból kiindulva jövő márciustól rendszeresen, minden hónapban rendeznek egy-egy nyílt napot az autósoknak és a motorosoknak a Hungaroringen.
A Hungaroring Sport Zrt. csütörtöki közleménye szerint ezeken a napokon 9-től 17 óráig lesz lehetőség a versenypálya használatára, csoportokra bontva, 20 perces menetekben. A pálya használatának feltétele legalább egyéves, érvényes jogosítvány, megfelelő vezetői tapasztalat.
Szalay Balázs, a Hungaroring Sport Zrt. üzletfejlesztési igazgatója úgy fogalmazott, hogy mindig is szívügyüknek tekintették a biztonságos közlekedés elősegítését, ezért is tartják meg ezeket a nyílt napokat, melyeken az autósok és a motorosok biztonságos körülmények között próbálhatják ki járműveiket és vezetői tudásuk lehetőségeit és határait.
"Minden érdeklődő megtalálhatja a jövő évi Autós és Motoros Nyílt Napok letölthető dokumentumait és a részvételi díjakra vonatkozó tudnivalókat a Hungaroring Sport Zrt. honlapján. Az autósok először március 19-én, míg a motorosok március 22-én vehetik birtokukba a Hungaroringet" - idézi a közlemény Szalay Balázst.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Összeütközöt két autó Mohács és Bár...
- Baranyában zárta a DK kampányát...
- Halőrök összefogásával tisztult meg a...
- Így újul meg a Felszab: fórumon...
- Tűz volt Lánycsókon, egy ember...
- Nagyon hideg hajnal, enyhe nappal:...
- Emmausz-járás: a bólyiak mellett...
- Döntöttek: a PTE Klinikai Központ...
- Elhunyt Troszt József, Görcsönydoboka...
- Martina Tibor immár harminchárom éve...

