Lángolt egy autó Pécsett, a Mária-dűlőben
Pécsen, a Mária-dűlőben egy személygépkocsi motorterében keletkezett tűz csütörtökön este. Az autó az úton állt, teljesen elzárta.A pécsi hivatásos tűzoltók érkeztek a helyszínre, ekkor a motortér már teljes terjedelmében égett. Az egység a tüzet egy sugárral oltotta el. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Lecsukták az egyesületi vezetőt, aki el nem végzett közérdekű munkát igazolt a kormányhivatal felé
A Pécsi Járásbíróság pénteken egy hónapra elrendelte egy gyanúsított letartóztatását 9 rendbeli, önálló intézkedésre jogosult személy által üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettének megalapozott gyanúja miatt. Amint arról beszámoltunk, szerdán kommandósok fogtak el egy pécsi párost, amelynek férfi tagját pénteken előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság.A Pécsi Törvényszék közlése szerint a rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított egy olyan egyesület vezetője, amely több éve biztosít lehetőséget a bíróságok által közérdekű munkára...
Késsel kaszabolt egy iráni férfi egy pécsi lépcsőházban, súlyos sérülést okozott
Súlyos testi sértés elkövetése miatt nyomoznak a pécsi rendőrök egy 22 éves iráni férfi ellen, aki a nála lévő késsel súlyos, maradandó kézsérülést okozott ismerősének. Gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök csütörtökön azt a férfit, aki 21 óra 30 perc körül Pécsett, egy Szigeti úton található társasház lépcsőházában vitába keveredett egy ismerősével, majd a nála lévő késsel megvágta őt. A bántalmazott férfi súlyos, maradandó kézsérülést szenvedett. A feltételezett elkövetőt, egy 22 éves iráni állampolgárságú férfit a rendőrök elfogták, majd előállították....
Migránsokra váró...
Egy magyar honosságú gépkocsival közlekedő ukrán férfit ellenőriztek a rendőrök Nagyharsány térségében, a sofőrrel szemben...
Nézze meg, milyen lesz az...
A hétvégén is sokfelé várható eső, zápor, zivatar. Helyenként a szél is megerősödik. Ezzel együtt, főként pénteken és szombaton napsütés is lesz - derül ki az Országos Meteorológiai...Nem sci-fi: mesterséges...
Gyógyszerkutatáshoz, onkológiai terápiák tökéletesítéséhez, sőt emberi testbe beültethető protézisnek is alkalmas mesterséges...
Kinyit a Zsolnay Negyed és...
A veszélyhelyzet megszűnését követően megnyitja kiállításait a pécsi Zsolnay Örökségkezelő NKft. péntektől újra látogathatók a Zsolnay Kulturális Negyed tárlatai, a világörökségi...Átadták az ERFO új üzemét...
Átadták a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató ERFO Közhasznú Nonprofit Kft. üzemét a Baranya megyei Kétújfaluban...
Szigetváron is házhoz...
A bűnmegelőzési szakemberek ezúttal a szigetvári Vigadó Kulturális Központ udvarán szerveztek „Házhoz megyünk"...
Ököllel esett neki volt szerelme kocsijának egy baranyai nő
A szélvédője is megrepedt annak a gépkocsinak, amelynek egy nő esett neki ököllel, miután összeveszett a volt párjával Diósviszlón. Egy 25 éves nőt fogtak el, majd állítottak elő a rendőrök diósviszlói otthonából szerdán a déli órákban. A nő volt párja tett bejelentést a rendőrségre arról, hogy összeszólalkoztak a volt élettársával, aki ezt követően megütötte. A férfi az autójával megpróbált a helyszínről távozni, azonban a nő ököllel többször beleütött a jármű oldalüvegébe, valamint szélvédőjébe is, amely megrepedt.A feldühödött nőt előállítását követően...
Újabb zivatarokra, felhőszakadásokra figyelmeztetnek
Csütörtökre is első- és másodfokú figyelmeztetéseket adott ki a felhőszakadás veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat. Veszélyjelzésük szerint Budapesten, Pest, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád és Nógrád megyében van másodfokú, Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Zala megyében elsőfokú figyelmeztetés felhőszakadás veszélye miatt.Emellett zivatarveszély miatt az egész országban elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.Azt írták: a Duna...
Ittasan, a zebrán gázolt autójával egy harkányi, idős férfi
Az ügyészség által bejelentett fellebbezés folytán eljáró Pécsi Törvényszék a napokban megtartott tanácsülésen meghozott ítéletével a Siklósi Járásbíróság ítéletét megváltoztatta, és a vádlottat maradandó fogyatékosságot okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt 9 hónap fogházra, 4 évi közúti járművezetéstől eltiltásra és 1 évi közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint az 1949-ben született vádlott 2018. június 24. napján, 19 óra 10 perckor, nappali jó látási viszonyok mellett, Harkányban ittas...
Átadták a Katolikus...
Átadták a katolikus egyház hivatalos segélyszervezete, a Katolikus Karitász új pécsi központját szerdán. Herczegh Anita, az...
Továbbra sincs Baranyában...
Mindössze egy új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az elmúlt 24 órában - közölte az országos tisztifőorvos a...
Igazolta az el nem végzett...
Egy pécsi férfi és egy nő pénzért cserébe több embernek is leigazolta a közérdekű munkát úgy, hogy azt valójában nem végezték...
Hatalmas felhőszakadás...
Az Országos Meteorológiai Szolgálat felhőszakadás veszélye miatt másodfokú riasztást adott ki Baranya megye, Tolna megye...
Kilenc migránst...
A magukat szír állampolgárnak valló külföldieket a rendőrök visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz. ...
Baranyában is fákat döntött...
A megye tűzoltóinak a heves esőzések, valamint a viharos erejű szél miatt több esetben is vonulnia kellett. Úttestre dőlt fák...
Garamvölgyi Petra nyerte el Baranyából a MOL támogatását
Csaknem száz tehetséges fiatal sportolót díjazott idén is a MOL Alapítvány összesen 32 millió forint értékben. Baranya megyéből Garamvölgyi Petra pécsi rúdugró atléta nyerte el a támogatást. A MOL Tehetségtámogató Program Sport pályázata elsősorban általános- vagy középiskolás diákoknak nyújt anyagi segítséget, akik tehetséges sportolók, és országos vagy nemzetközi versenyen is jó eredményeket értek el. Az útiköltségtérítésre, eszközvásárlásra vagy egyéb sportoláshoz köthető költségekre igénybe vehető támogatás a fiataloknak megfelelő hátteret jelent a további...
Szélvédőjére ugrasztott egy közterület-felügyelőt Pécsett egy sofőr
A vádlott és védője fellebbezése folytán eljáró Pécsi Törvényszék a napokban meghozott ítéletével a Pécsi Járásbíróság 2020. január 16. napján kelt ítéletét - amellyel a vádlottat hivatalos személy elleni erőszak bűntette és közúti veszélyeztetés bűntette miatt 1 év 6 hónap, végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett börtönre és 2 év 6 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte - megváltoztatta: a kiszabott szabadságvesztés és a próbaidő tartamát 1-1 évre, a közúti járművezetéstől eltiltás tartamát 2 évre enyhítette. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét...
Szenzációs felvétel: egy vadmacska került lencsevégre a Mecsekben!
A vadmacska az egyik legtitokzatosabb életmódú emlős hazánkban. Félénk természete, rejtőzködő életmódja miatt ritkán kerül szem elé. Most azonban sikerült egy vadkamera megörökített egy példányt a Mecsekben, közölte a nemzeti park. Azt írták, a természetvédelmi terepmunka során sok-sok év alatt is csak egy gyors villanás, amit láthatunk belőle. Esetleg a szaporodási időszakban kóborló kandúrok közül egy-egy szerencsétlenül járt, elütött példány kerül kézre. Leginkább a kivadult, vagy kalandozó házi macskákat pillantjuk meg helyettük, melyek nappal is...
A rovat további témái
- Baranyai gyermeket táborozását segítik a gyermekmentők
- Őri László: több száz millió forint kormányzati támogatás érkezett Baranyába
- Szerdától óriási dugók jöhetnek Pécs és Misleny között
- A piac bizonytalanságai miatt elhalasztotta a thyssenkrupp a pécsi beruházását
- Rövidesen eldől, melyik cég építheti meg a Bóly és Ivándárda között vezető sztrádaszakaszt
- Szerdán végre ismét kinyit a könyvtár Mohácson, újra várják az olvasókat
« Előző
8694 | 8721 | 8748 | 8775 | 8802 | 8829 | 8856 | 8883 | 8910 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Évtizedek óta hűségesen szolgáló...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Így kezdődött a Mohácsi TE története:...
- A Mohácsi Kórház két osztályán...
- Tajt részeg forgalmista miatt állt le...
- Egyhetes rendőrségi razzia kezdődik...
- Jól halad Magyarország tengeri...
- Már a Föld felé tartanak az év...
- Új elektromos buszok érkeznek egy...
- Jó, ha tudjuk: így etessük télen az...

