Majd' húsz fokig is emelkedhet a hőmérséklet csütörtökön
Reggelig kevés fátyolfelhő mellett jobbára derült lesz az ég, hajnalra az északi megyékben foltokban köd képződhet. Holnap délutánig is csak magasszintű felhőzet szűrheti a napsütést, majd csütörtök délután előbb az északi megyékben, majd estétől már délebbre is megvastagodhat a felhőzet. Csapadék nem valószínű. A délnyugati szél holnap napközben olykor megélénkülhet, egyébként gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően -4 és 0 fok között alakul, ennél azonban a völgyekben hidegebb, a városokban és a magasabban fekvő helyeken pedig...
Lement a függöny, nagyon úgy tűnik, befellegzett a pécsi színházi találkozónak
A Pécsi Országos Színházi Találkozót szervező POSZF Kft. megszüntetését kezdeményezte a cég egyik fő tulajdonosa, a Magyar Teátrumi Társaság. Ez a POSZT végét jelentheti, legalább is eddigi formájában. A Magyar Teátrumi Társaság a kft. közelmúltban tartott taggyűlésen kezdeményezte a cég megszüntetését. Ezzel az biztosan eldőlt, hogy a jelenlegi formájában sem idén, sem később nem lesz POSZT, azonban az még kérdés, vállalkozik-e valaki a megszervezésére. A pécsi önkormányzat - mint az a szerdán kiadott közleményükben szerepel - mindenesetre valamilyen formában továbbra is...
Ez igen! Nézze meg, hogyan kérte meg szíve választottja kezét egy mohácsi tűzoltó - Videó!
Az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság is megosztotta azt a lapunkban már bemutatott videót, ami Windischmann Dávid mohácsi tűzoltó őrmester merész lánykérését örökítette meg. Azt írták, " alpintechnika segítségével valósította romantikus tervét. Barátnőjének, Dórinak átlagosan indult ez a szombati nap. A családi ebéd után a tökéletes elterelő hadműveletnek köszönhetően nem sejtett semmit és nagyon meglepődött, amikor Dávid hirtelen felbukkant az ablakban." És hogy Dóri mit felelt a kérdésre? A videóban ott a válasz:[#video:3629]
Pécsi boltból próbált meg...
A pécsi rendőrök lopás miatt nyomoznak egy helyi pár ellen. Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre arról,...
Mohácson két oltópontot...
A Mohácsi Kórház szerdán tette közzé ezzel kapcsolatos tájékoztatóját. Azt közölték, hogy a Mohácsi Kórházban csak...
Internetes csalót...
Elfogták a rendőrök azt a 42 éves férfit, aki több embert is becsapott az interneten keresztül. ...
Csaknem száz új fertőzöttet...
Meghalt 136, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 4211 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést -...
Online kocsmakvízre hívják...
Lássuk, ki tud többet a Pécsett, Baranyában és Magyarországon élő németekről, valamint a német kisebbségekről világszerte! A...
Pécsett fejlesztett...
Egy a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) kifejlesztett okostelefonos alkalmazás segítségével egyszerűen eldönthetik a szülők, mit...
Lopott kulccsal lopott játékkonzolokat egy komlói férfi
A komlói rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki lopott kulccsal ment be ismerőse lakásába azért, hogy onnan játékkonzolokat tulajdonítson el. Lopás miatt nyomozott a Komlói Rendőrkapitányság egy 23 éves helyi férfi ellen. A megalapozott gyanú szerint a férfi 2020. szeptember 29-én reggel bement egy ismerőse lakásába az előző nap tőle ellopott lakáskulccsal, majd onnan játékkonzolokat, valamint a hozzájuk tartozó kontrollereket és játéklemezeket vitt el, több mint 150 ezer forint értékben.A komlói rendőrök néhány órán belül...
Árokba sodródott egy kisbusz Baranyában, négyen megsérültek
Egy személyszállító kisbusz megcsúszott az úttesten hétfőn este Oroszlón, az árokba, illetve járdára hajtott, ott érintőlegesen eltalálta egy családi ház falát, majd továbbcsúszott az árokban, végül egy családi ház beton felhajtója állította meg. A kisbuszon a járművezető és tizenhárom utasa tartózkodott. A busz eleje teljesen összetört, az első és hátsó futóművek kitörtek, de az utastér nem sérült. A családi ház oldalában egy fél négyzetméternyi lehorzsolódás keletkezett a szigetelésben és az eresz-csatorna nyomódott össze, szerkezeti sérülés nem keletkezett. A...
Meghaladja a decemberi földrengések magyarországi kárbejelentéseinek száma a horvátországit
Lényegesen felülmúlják a korábbi becsléseket a tavaly decemberi horvátországi földrengések magyarországi tényleges káradatai, a kárbejelentések száma pedig meghaladja a horvátországit - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kedden az MTI-vel. A december 28-29-i horvátországi rengések miatti év végi gyorsbecslések százmillió forintos hazai károkról szóltak, január első napjaiban 500 millió forintra ugrott a számla, végül a tényleges kifizetések és az elkülönített tartalékok összege megközelítette a 830 millió forintot - ismertette a szövetség. Míg...
Átvágtak egy vezetéket,...
Az 58-as főutat a település Harkány felől érkező szakaszán lezárták. Gázvezetéket vágtak el a Baranya megyei...
A komlói és a mohácsi romák...
Szomorú nótaszó közben hagyta el erzsébetvárosi próbahelyét a 100 Tagú Cigányzenekar február végén. A Magyar Örökség- és...
Lecsukatta a bíróság a...
A Pécsi Járásbíróság hétfőn elrendelte egy fiatal pécsi férfi letartóztatását egy hónapra a bűncselekmény felismerésére vagy...
Így állunk ma: megérkeztek...
Meghalt 130, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 2764 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést -...
Rajzpályázatot hirdettek a...
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság megalakulásának 25. évfordulója alkalmából gyermekrajzpályázatot hirdet a Föld Napja...
Tunéziából nekiindult...
A Baranya megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások kedden hajnalban egy határsértőt tartóztattak fel Siklós...
Tizenegyen sérültek meg egy hét alatt Baranya útjain
Emelkedett a balesetek száma a tavalyi év hasonló időszakához képest. Baranya megye közútjain február 22-e és 28-a között 11-en sérültek meg közúti közlekedési balesetben. Összesen 40 közlekedési baleset történt, amelyből kilenc személyi sérüléssel járt.A személyi sérüléses balesetek négy esetben súlyos, öt esetben könnyű sérüléssel végződtek.Az elmúlt héten a gyorshajtás és gyalogos hiba miatt történtek balesetek. Öt esetben személygépkocsi vezetője, két esetben gyalogos és egy-egy esetben motorkerékpáros és kerékpáros volt az okozó.A sebesség helytelen...
Pécsett és Szekszárdon is nőtt a szennyvízmintákban a vírus örökítőanyagának koncentrációja
Az elmúlt héten országos átlagban ismét nőtt a szennyvízmintákban a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja - közölte a koronavirus.gov.hu hétfőn. A kormányzati honlapon azt írták: a szennyvízmintákban Békéscsabán, Budapesten, Kecskeméten, Pécsett és Szekszárdon tapasztaltak emelkedést. Csak Zalaegerszegen regisztráltak csökkenő tendenciát. Alacsony koncentrációt már csak Eger és Zalaegerszeg esetében mértek, azonban a budapesti északi és déli szennyvíztisztító mintájában, Székesfehérváron és Szekszárdon az átlagosnál magasabb mértékben emelkedett a koncentráció -...
Lakókocsit is lopott egy baranyai nyugdíjas
A komlói rendőrök lopás miatt indítottak eljárást egy 78 éves erdősmecskei férfi ellen. A rendőrségre vasárnap délelőtt érkezett bejelentés arról, hogy betörtek egy erdősmecskei ingatlanba. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a kapuról lefeszítették a lakatot, majd az udvarról egy lakókocsit, tűzifát, valamint alumíniumállványokat tulajdonítottak el. A rendőrök pár órán belül beazonosították a feltételezett elkövetőt, majd előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A 78 éves helyi férfi a bűncselekménnyel közel kétmillió...
A rovat további témái
- Sajnos továbbra sem lassul érdemben a járvány üteme, ismét sok az új beteg
- Ezeken a helyeken adhatunk vért a megyében - Segítsünk!
- Erre biztosan járnak majd az adóellenőrök Baranyában
- Sorompót tört, így bukott le egy pellérdi drogos férfi
- Ismét tarol a járvány, sok új beteget regisztráltak
- Lazul a fegyelem: kocsmák közelében italozó emberek, maszk nélküli utasok a buszokon
« Előző
7452 | 7479 | 7506 | 7533 | 7560 | 7587 | 7614 | 7641 | 7668 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécsen és Mohácson is bajba került...
- Éjfélig kérhető a részletfizetés a...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Viharos nap vár ránk, de végre enyhül...
- Zárva tartanak a rendelők és a...
- Így zajlott az élet a Dunán Mohácsnál...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Új napi középhőmérsékleti rekord...
- A papi hivatásokért ajánlották fel...
- Több baranyai településen is...

