Visszakerülnek az utcákra, terekre a dézsás növények

Visszakerülnek az utcákra, terekre a dézsás növények A tavasz beköszöntével ismét kihelyezi a Biokom Nonprofit Kft. a baranyai megyeszékhely közterületeire a fagyra érzékeny, védett helyen átteleltetett dézsás növényeket.    A nagyobb részben különböző fajta leandereket, selyemmirtuszokat, babérokat, korallberkenyéket és magyalokat a tél folyamán egy temperált, világos raktárban tárolták.Ez idő alatt a BIOKOM Nonprofit Kft. Zöldterület-fenntartási Részlegének szakemberei elvégezték a velük kapcsolatos növényvédelmi és egyéb ápolási munkákat és megtörtént az idei szezonra való felkészítésük is. A tavaszi időszak...

Tiltakoznak a Mecsek oldalán lévő egykori Mandulás kemping beépítése ellen

Tiltakoznak a Mecsek oldalán lévő egykori Mandulás kemping beépítése ellen Tiltakozik a Mecsek oldalában lévő egykori Mandulás kemping területének beépítése ellen a pécsi közgyűlésben a Fidesszel és a KDNP-vel ellenzéki szerepet betöltő Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) - közölte a szervezet városházi frakcióvezetője, képviselője újságírók előtt pénteken Pécsen.   Kővári János az 1960-as évek vége és a 2000-s évek eleje között működő, a város északi határán található, mára elhagyatott egykori kempingnél tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a baloldali városvezetés a pécsi építési szabályzat módosításával szeretné elérni a terület...

Lángra kapott egy autó egy pécsi parkolóban

Lángra kapott egy autó egy pécsi parkolóban A megyeszékhely hivatásos tűzoltói eloltották a lángokat.   Egy személyautó égett Pécsen, egy Maléter Pál úti parkolóban. Az esethez a megyeszékhely hivatásos tűzoltóit riasztották, akik két vízsugárral előbb körülhatárolták a tüzet, majd eloltották a lángokat. Az egységek utómunkálatokat végeznek.

Operatív törzs: jól halad...

Jól halad az oltási program Magyarországon, már több mint 2,6 millióan kapták meg a koronavírus elleni védőoltást - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályának...

Baranyában emelkedik az...

Baranyában emelkedik az országban a legnagyobb arányban a fertőzöttek száma Már több mint 23 ezren kapták el a fertőzést a megyében, néhány hét alatt több ezerrel növekedett a számuk. Egy nap alatt 268...

Négy migránst fogtak el...

Négy migránst fogtak el Kölkeden a határvédők A rendőrök négy határsértővel szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Baranya megyében.    A Baranya megyei...

Több mint kétmilliárdból...

Több mint kétmilliárdból újulnak meg a piacok Baranyában - történelmi esély nyílik a gazdák előtt Az agrárexport bővülését is szolgálja, hogy 2021 és 2027 között a korábbi időszakban nyújtott támogatás háromszorosát...

Már látszik a járvány...

Úgy tűnik, talán elértük, illetve a napokban elérhetjük a járvány harmadik hullámának platófázisát - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős...

Egy autó, majd egy traktor...

Egy autó, majd egy traktor is lángra kapott Baranyában Fél napon belül két tűzesethez vonultak a siklósi hivatásos tűzoltók. Mindkét esetben jármű gyulladt ki.  Szerdán...

Egy baranyi városban esett a legtöbb eső márciusban

Egy baranyi városban esett a legtöbb eső márciusban Egész márciusban nem esett annyi csapadék, mint április első napján - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön a Facebook-oldalán.   Úgy fogalmaztak: március "nem bővelkedett csapadékban", az Észak-Dunántúl egyes részein mindössze 1-2 milliméter gyűlt össze. A legcsapadékosabb állomáson, a Baranya megyei Sellyén is csak 47 milliméternyi csapadékot mértek.Áprilisban viszont már 1-jén ennél több csapadék hullott Tokajban, ahol 80 milliméternyi esett - tették hozzá.

Motorosbaleset szemtanúit keresik a rendőrök

Motorosbaleset szemtanúit keresik a rendőrök A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy motoros balesettel kapcsolatban, amely Orfű és Remeterét között történt.    A Pécsi Rendőrkapitányság nyomozást folytat közúti baleset gondatlan okozása miatt ismeretlen tettes ellen.   Egy férfi 2021. április 2-án 14 óra 30 perckor Orfű irányából Remeterét irányába közlekedett a motorkerékpárjával. A motoros a 6604-es számú út 9-es kilométerszelvényében - a Ranga László úton, Remeterét és a kerékpáros átkelő között - a kanyarban elvesztette uralmát a járműve felett, majd letért az útról, és az árokba csapódott. A...

Ismét csaknem kettőszázan fertőződtek meg Baranyában

Ismét csaknem kettőszázan fertőződtek meg Baranyában Meghalt 272, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 4814 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön, kiemelve: eddig 2 608 084 embert oltottak be Magyarországon, közülük 1 077 947-en már a második adag vakcinát is megkapták. Baranyában 195 új fertőzöttet azonosítottak.     A kormányzati portálon azt írták: 698 490-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 22 681-re, a gyógyultaké 419 765-re emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 256 044-re nőtt. Kórházban 11 663 koronavírusos...

Az orvosi kamara szerint...

A korlátozások feloldásának jelenleg egészségügyi, járványügyi alapon nyugvó szakmai indoka nincs - írta a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöksége szerdai, az MTI-hez eljuttatott...

Hiányzott egy kereke:...

Hiányzott egy kereke: személykocsinak vágódott Szerencsés kimenetelű baleset történt szerdán délután a kozármislenyi elkerülő úton: elszabadult egy teherautó kereke, ami egy...

Gyászol a város: elhunyt...

Gyászol a város: elhunyt Winternitz Ferenc, a rendszerváltás egyik mohácsi előmozdítója Türelemmel viselt, hosszas betegség után április 7-én kora reggel meghalt Winternitz Ferenc. Több cikluson át volt tagja...

Negyvenöt baleset történt...

Negyvenöt baleset történt egy hét alatt Baranyában Baranya megye közútjain az elmúlt héten 13-an sérültek meg közúti közlekedési balesetben. Összesen 45 közlekedési baleset...

Mérgezett virslivel,...

Mérgezett virslivel, csavarokkal átszúrt szalámival próbálta megmérgezni szomszédja kutyáját egy férfi A pécsi nyomozók befejezték a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki mérgezett és szögekkel, csavarokkal átszúrt ételt...

Jelentősen csökkent a napi...

Jelentősen csökkent a napi új fertőzöttek száma Meghalt 311, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 1933 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést -...

Lelépett az előlegekkel egy baranyai vállalkozó

Lelépett az előlegekkel egy baranyai vállalkozó A Pécsi Járási Ügyészség üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat egy baranyai vállalkozó ellen, aki felújítási munkákat vállalt, azonban azokat nem teljesítette.   A vádlott egyéni vállalkozóként dolgozott, tevékenysége nyílászárók beszerelésére, gipszkarton-szerelésre, melegburkolásra terjedt ki. A vállalkozó munkáját szórólapokon hirdette, illetve személyesen ajánlkozott munkákra. A megrendelőkkel történt egyeztetést követően megrendelői okiratot állított ki, melyen feltüntették az elvégzendő munkákat, a teljes ellenértéket, valamint az előleget is. A...

Hárman veszítették életüket Baranyában az év eddig eltelt részében lakástüzekben

Hárman veszítették életüket Baranyában az év eddig eltelt részében lakástüzekben Idén az első negyedévben összesen 2250 lakástűz volt Magyarországon, ami azt jelenti, hogy átlagosan 41 percenként kigyulladt egy otthon. Az országos adatokat figyelve minden másnap meghalt valaki a tűz vagy füst miatt. Baranyában idén eddig hárman veszítették életüket lakástüzek miatt.    A lakástüzekben összesen 24 ezer négyzetméternyi terület égett le, ami olyan, mintha 270 panellakás teljesen kiégett volna. A legtöbb lakástűz csak egy-két négyzetméteren pusztított, de naponta két-három otthon teljesen megsemmisült. Idén már összesen 35-en veszítették életüket a...

Újmohácson fogtak migránsokat a határvédők

Újmohácson fogtak migránsokat a határvédők A rendőrök egy embercsempésszel és hét  migránssal szemben intézkedtek Újmohácson.    A Baranya megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások hétfőn 6 óra 25 perckor - a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Székesfehérvári Osztályának jelzése alapján - Újmohács térségében állítottak meg egy szerb honosságú személygépkocsit, amelyet egy szerb férfi vezetett. A gépkocsiban a sofőrön kívül további hét, magukat szír állampolgárnak valló férfi utazott, akik sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták...