Mohácsi vendéglátóhelyeket ellenőriznek ma a NAV revizorai

Mohácsi vendéglátóhelyeket ellenőriznek ma a NAV revizorai A NAV baranyai munkatársai csütörtökön a mohácsi vendéglátóhelyeken ellenőriznek. Az ellenőrök továbbá a megye egész területén, hétvégén is vizsgálják a közterületeken, és a piacokon a szilveszterhez, újévhez köthető szezonális termékek értékesítését, valamint a vendéglátóhelyeket.A revizorok ellenőrzik a számla-, nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, a pénztárgépekkel kapcsolatos előírások betartását és a forgalmazott áruk eredetét.Ellenőrzésre számíthatnak a megyében dolgozó építőipari vállalkozások is.

Kétszer lopott ugyanabból a drogériából egy pécsi nő

Kétszer lopott ugyanabból a drogériából egy pécsi nő A rendőrök eljárást indítottak egy 26 éves nő ellen.       A nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 26 éves helyi nőt, aki a gyanú szerint  december 24-én és 28-án is kozmetikai termékeket tulajdonított el Pécsett, a Bajcsy-Zsilinszky utcában egy drogériából. A lopásokkal összesen közel 180 ezer forint kárt okozott.A rendőrök elfogták a nőt, majd előállították a rendőrkapitányságra. Gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését.Ellene lopás miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.

Úgy tűnik, lecsengőben van a negyedik hullám

Úgy tűnik, lecsengőben van a negyedik hullám Magyarországon 3361, Baranyában 117 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 253 055-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 95, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 39 104-re emelkedett - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön.     A kormányzati portálon azt írták: a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 106 531, az aktív fertőzöttek száma pedig 107 420-ra csökkent. 3697 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 342-en vannak lélegeztetőgépen.Baranyában 117 új fertőzöttet igazoltak, számuk a...

Bisztrót nyitott az egykori...

Bisztrót nyitott az egykori politikus, Tiffán Zsolt - Megvalósította az álmát a borosgazda Bátran mondhatjuk helyes magatartásnak, ha egy vendéglátós szeret a saját „birodalmában" üldögélni. Ilyenkor...

A Duna-Dráva nemzeti...

A Duna-Dráva nemzeti parkban is több új beruházás várja a természetkedvelőket Sikeres fejlesztések valósultak meg idén a nemzeti parkokban - közölte az Agrárminisztérium az MTI-vel szerdán. ...

Ellopta egy vevő telefonját...

Ellopta egy vevő telefonját egy baranyai férfi A komlói rendőrök eljárást indítottak egy kisvaszari férfi ellen.       A rendőrök néhány órán...

Így állunk ma: megérkeztek...

Így állunk ma: megérkeztek a járványügyi adatok Magyarországon 3005, Baranyában 102 új fertőzöttet igazoltak. Elhunyt 115, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak...

A Mohácsi-szigeten fogtak...

A Mohácsi-szigeten fogtak el egy migránscsapatot éjjel A határsértők jogellenesen jutottak be az ország területére.     A Bács-Kiskun megyében szolgálatot...

Jóval száz alá csökkent a...

Jóval száz alá csökkent a baranyai új fertőzöttek száma Országszerte 1370, Baranyában 64 új fertőzöttet igazoltak hétfőn.  Elhunyt 151 többségében idős, krónikus beteg, így...

Sok dolgok volt a baranyai tűzoltóknak a hétvégén

Sok dolgok volt a baranyai tűzoltóknak a hétvégén A hétvége során összesen huszonhárom alkalommal riasztották a Baranya megyei hivatásos tűzoltókat. A megye tűzoltói ebből két alkalommal számoltak fel tűzesetet és tizenhat műszaki mentés hajtottak végre, öt jelzés pedig tévesnek bizonyult.  Tűzesetek2021.12.24.Szabadnapos tűzoltó oltotta el egy személyautó égő motorterét Mohácson, péntek délelőtt. A mohácsi hivatásos tűzoltók átvizsgálták a járművet, további kár nem keletkezett. Műszaki mentések2021.12.23.Két személyautó ütközött csütörtök éjszaka háromnegyed egy körül Pécsett, a Siklósi úton. A balesetben négy...

Autóból lopott pénztárcát egy férfi Mohácson

Autóból lopott pénztárcát egy férfi Mohácson A helyi férfit lopással, valamint információs rendszer felhasználásával elkövetett csalással gyanúsítja a Mohácsi Rendőrkapitányság.       Elfogták a rendőrök azt a 41 éves helyi férfit, aki a gyanú szerint december 23-án a kora esti órákban Mohácson betörte egy, a Diófa utcában parkoló személygépkocsi ablakát. A férfi a betört ablakon keresztül benyúlt az autóba, majd az ülésen hagyott pénztárcát, a benne lévő készpénzzel, iratokkal és bankkártyával magával vitte. Ezután a bankkártyáról megpróbált pénzt levenni, azonban nem járt sikerrel. Elfogását...

Csaknem nyolcezer új fertőzöttet azonosítottak karácsonykor

Csaknem nyolcezer új fertőzöttet azonosítottak karácsonykor Az elmúlt négy napban 7989 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 245 319 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Baranyában 333 új fertőzöttet azonosítottak.  Az elmúlt négy napban elhunyt 436 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 38 743 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 087 943 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 118 633 főre csökkent. 4063 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 409-en vannak lélegeztetőgépen.Baranyában 333 új fertőzöttet azonosítottak, számuk a járvány kezdete óta 47...

Belepte a hó Baranyát -...

Belepte a hó Baranyát - Hétfőn estig újabb havazás, ónos eső is várható a megyében Ónos eső veszélye miatt ismét több déli járásra kiadta a legmagasabb, harmadfokú riasztásokat az Országos Meteorológiai...

Boltból rángatta ki...

Boltból rángatta ki menekülő élettársát egy pécsi férfi A pécsi rendőrök befejezték a vizsgálatot a 27 éves pécsi férfi ellen.        Személyi...

Kiadták a legmagasabb...

Kiadták a legmagasabb riasztást az ónos eső miatt - Járhatatlanná válhatnak az utak Ónos eső veszélye miatt több déli megyében a legmagasabb, harmadfokú riasztásokat is kiadta az Országos Meteorológiai...

A baranyai rendőrök szerint...

A baranyai rendőrök szerint léteznek csodák - Videó! Ezzel a videóval kívánnak mindenkinek áldott, békés karácsonyi ünnepeket a baranyai rendőrök. [#video:3690] 

Prémium minőségű tej...

Prémium minőségű tej termelésére képes állatállományt tenyésztene ki a Bóly Zrt. Prémium minőségű tej termelésére alkalmas szarvasmarha-állomány tenyésztéstechnológiájának kifejlesztésén dolgozik a Bóly Zrt....

Pizzát rendelt a lopott...

Pizzát rendelt a lopott pénzből egy kölkedi fiatal A rendőrök befejezték a vizsgálatot egy kölkedi fiatalkorú ellen folytatott ügyben.       Lopás...

Összeütközött két autó Pécs és Mohács között

Összeütközött két autó Pécs és Mohács között Több baleset is történt az ország közútjain pénteken délelőtt. Az Útinform felhívta a figyelmet, hogy az ország északnyugati részén eső, ónos eső, keleti részén pedig hó esik.   Az Útinform tájékoztatása szerint az M3-as autópályán, a Miskolc felé vezető oldalon, Mezőkövesd térségében egy személygépkocsi a szalagkorlátnak ütközött. A 135-ös kilométernél a belső sávot lezárták.Az M35-ös autópályán, a Budapest felé vezető oldalon, Debrecen elkerülő szakaszán, egy személyautó szintén a szalagkorlátnak csapódott. A 38-as kilométernél a külső és a leállósávot lezárták.A 39-es...

Megtelnek karácsonykor a magyar szállodák

Megtelnek karácsonykor a magyar szállodák Szállodában karácsonyozik az ünnepi időszakban turistáskodók fele, Budapest, Hajdúszoboszló, Eger, Hévíz és Pécs vonzza a legtöbb látogatót a Szallas.hu legfrissebb foglalási adatai szerint.   A portál keddi közleménye szerint sokan kelnek útra karácsonykor, bár a foglaltsági szint alatta van az ilyenkor megszokottnak. A Szallas.hu-n foglalható 14 600 magyarországi szálláshely 27 százalékában van még szabad hely az ünnepi időszakra.A megrendelések alapján a vendégek fele hotelben, ötödük apartmanban, 14 százalékuk vendégházban, 13 százalékuk panzióban, 2 százalékuk egyéb...

Kétszáz alatt maradt az új fertőzöttek száma Baranyában

Kétszáz alatt maradt az új fertőzöttek száma Baranyában Meghalt 140, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 3586 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön. Baranyában 169 új fertőzöttet azonosítottak.     A kormányzati portálon azt írták: 1 237 330-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 38 307 ember, a gyógyultak száma 1 071 772-re emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 127 251. Kórházban 4827 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 454-en vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 32 319-en vannak, a mintavételek száma 9 058...