Mohács nyári utcazenészei a Dunavkinje tamburásai

Mohács nyári utcazenészei a Dunavkinje tamburásai A sétálóutca kedves színfoltja egész nyáron heti két alkalommal, ahogy városunk ismert zenészei délelőttönként szórakoztatják az arra járókat és a kerthelyiségekben időzőket. Szerdán és szombaton délelőtt 10 órától déli 12-ig a Dunavkinje zenekar Versendi Kovács József, Mohács város díszpolgára, a népművészet mestere vezetésével szolgáltatja a zenét, amit az éppen Mohácson tartózkodó idegenek is a közelükbe letelepedve szívesen hallgatnak. Képünkön: Apró Zsófia, Apró Brigitta, Kovács Gábor és Versendi Kovács József.

Fokozott közlekedés-rendészeti ellenőrzés Baranyában

A fokozott ellenőrzés célja a közlekedési balesetek megelőzése, a közlekedők biztonságérzetének növelése és a zavartalan közlekedés biztosítása. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság 2014. augusztus 22-én 8 órától 2014. augusztus 24-én 20 óráig átfogó fokozott közlekedésrendészeti ellenőrzést tart a megye közigazgatási területén. Az ellenőrzés kiterjed az ittas és bódult állapotban gépjárművet vezetők és kerékpárosok kiszűrésére, a motorkerékpárosok ellenőrzésére, az agresszív, szabályszegő gépjárművezetők intézkedés alá vonására; a passzív biztonsági eszközök használatának...

Itt vadásznak a gyorshajtókra Mohácson és környékén

Vigyázat, traffipax villanhat pénteken a következő helyeken és időpontokban: 05.30-07.30 5121-es sz. út, Mohács belterületén Budapest országút08.30-09.45 Mohács, Liszt F. utcában a Milleniumi lakóparknál10.00-12.00 5121-es sz. út Mohács, Eszéki út13.00-14.00 57-es sz. főút, Lánycsók külterület14.10-15.10 57-es sz. főút, Szajk belterületén15.20-16.20 57-es sz. főút Szederkény belterületén16.30-17.30 57-es sz. főút, Szajk belterületén17.40-18.40 57-es sz. főút, Lánycsók külterületén19.50-21.00 57-es sz. főút, Mohács Pécsi út

Tunézia, utolsó helyek jövő...

Tunézia, utolsó helyek jövő hét péntekre 7 és 14 éjszaka augusztus 29-ei indulással.  HANNIBAL PALACE - Sousse 4* FP 7 éj: 62 900 Ft/fő 14 éj: 94 900 Ft/fő...

A gólyáink többsége már...

A gólyáink többsége már útra kelt - a szír határ közelében járnak a leggyorsabbak Bár Mohácson és környékén még láthatunk ezekben a napokban is fehér gólyákat, a hazai példányok többsége a szokottnál...

Bevetésre készen: magasból...

Bevetésre készen: magasból is tudnak menteni a mohácsi tűzoltók, ha szükséges A Mohácson rendszerbe állított, úgynevezett magasból mentő jármű kezelését gyakorolták a közelmúltban az arra beosztott...

Kefalónia, augusztus 30-ai...

Kefalónia, augusztus 30-ai indulás, utolsó 4 fő Repülővel, tengerparti 2-3 fős stúdiókban.  Ammes Stúdió - Svoronata 2014. 08.30.-09.06. 59 900 Ft/fő (összesen...

Kréta 64.900 Ft/fő, utolsó...

Kréta 64.900 Ft/fő, utolsó 4 hely 7 éjszaka augusztus 27-ei indulással, repülővel, önellátással.  Paul Marie (2 fős) stúdió Fekvése: Analipsi központjában,...

Árokba rongyolt egy kamion,...

FRISSÍTVE. A rendőrség közlése szerint csütörtökön hajnalban Szederkénynél egy kamion eddig tisztázatlan okok miatt árokba csúszott.A baleset következtében az elsődleges információk...

Szent István céljait városunk fejlesztésével szolgálhatjuk legjobban

Szent István céljait városunk fejlesztésével szolgálhatjuk legjobban Az augusztus 20-i városi rendezvények közül idén is a városháza dísztermében tartott ünnepi testületi ülés volt az első felvonás, melynek keretében különböző elismerések átadására is sor került. A 2014-es díszpolgári címet Szekó József polgármestertől Versendi Kovács József vehette át. Az Ifjúsági Centrum előtti szabadtéri színpadhoz a Mohács-Palotabozsok-Somberek Ifjúsági Fúvószenekar muzsikájára érkeztek az ünneplők, majd a Mohácsi Polgárok Olvasókörének versből, dalból és citerazenéből álló ünnepi műsora következett. A rendezvény szónoka, Szekó József, Mohács polgármestere...

Akciós őszi hajóutak, akár az őszi szünetre is

Akciós őszi hajóutak, akár az őszi szünetre is Várja Önt a mediterrán ősz! A Costa Serena klasszikus nyugat-mediterrán körútján a legkedveltebb városokat látogathatják meg.  Útvonal: Savona (Olaszország) - La Spezia (Olaszország) - Civitavecchia/Róma (Olaszország) - Nápoly (Olaszország) - tengeren - Barcelona (Spanyolország) - Marseille (Franciaország) - Savona (Olaszország) A csomag tartalmazza: - 7 éjszaka szállás a kiválasztott kabinkategóriában - hajóút a fenti program szerint - teljes ellátás: reggeli, ebéd, vacsora és további két kisebb étkezés - a fedélzeti létesítmények, medencék használata - rendezvények és...

Mallorca last minute akció

Mallorca last minute akció Augusztus 28-ai indulással 7 és 14 éjszakára.  PALMA MAZAS 2*/El Arenal FP 7 éj: 116 900 Ft/fő MEDIODIA 3* erkélyes szoba/El Arenal FP 7 éj: 141 900 Ft/fő MANAUS 3*/El Arenal FP 7 éj: 142 900 Ft/fő DELFIN SIESTA MAR 4*/Santa Ponsa FP 7 éj: 165 900 Ft/fő BEVERLY PLAYA 3* standard/Paguera AI 7 éj: 169 900 Ft/fő 14 éj: 309 900 Ft/fő BEVERLY PLAYA 3* superior/Paguera AI 7 éj: 169 900 Ft/fő +sup.felár 14 éj: 309 900 Ft/fő +sup.felár DELFIN SIESTA MAR 4*/Santa Ponsa AI 7 éj: 175 900 Ft/fő 14 éj: 334 900 Ft/fő BABYÁR 0-2 ÉVES KORIG: 13.900 FT. Külön fizetendő: illetékek (reptéri,...

Madeira 89.900 Ft/főtől

Madeira 89.900 Ft/főtől Előfoglalási akció augusztus 31-ig.  Sao Paolo E Alegria Aparthotel*** ÖE Szeptember 24, 25, 26: 99.900 Ft/fő Október 1,...

Szekó József a Magyar Arany...

Mohács város fejlesztése érdekében végzett kiemelkedően eredményes, példamutató városvezetői munkája elismeréseként Áder János, köztársasági elnök Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben...

Tucatnyi hagyományőrző...

Tucatnyi hagyományőrző csoport az idei néptánc fesztiválon Tizenkét tánccsoport részvételével zajlik idén Mohácson a nemzetközi néptánc fesztivál, mely a kilencvenes évek közepe óta -...

Mohács: emlékezés és...

Mohács Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önöket az augusztus 20-ai, Szent István-napi városi ünnepségre. 16.00 órakor: kitüntetési díszünnepség a Városháza Dísztermében (belépés...

Megnyílt a mohácsi...

Megnyílt a mohácsi Települési Értéktár első kiállítása Augusztus 15-én nyitotta meg első kiállítását a mohácsi Települési Értéktár Bizottság a Busóudvarban. Az emeleti...

Baleset: négy autó ütközött...

Augusztus 18-án 19 óra körüli időben négy személygépjármű ütközött az 57-es főúton Lánycsóknál. A helyszíni szemle és a műszaki mentés 19 óra 20 pertől 19 óra 40 percig teljes útlezárás...

Tiroli kincsesláda tele meglepetésekkel 59.500 Ft/fő

Tiroli kincsesláda tele meglepetésekkel 59.500 Ft/fő Csillagtúrák 5 ország hegycsúcsai között. 3 éjszaka 3 csillagos szállodában reggelis ellátással. Utazás autóbusszal.  Időpontok: szeptember 4, október 23.  1. nap: Szeged-Budapest-Salzkammergut-Innsbruck (körny.) (730 km) Elutazás a kora reggeli órákban Szegedről. Budapesten, Ausztrián keresztül. A korai délutáni órákban érkezünk "észak Meránjá"-ba, Bad Reichenhallba. A gyönyörű fürdő és klimatikus gyógyüdülőhely a só gyártás központja, több mint 70 szökőkútjáról híres. Történelmi városmagjában felkeressük a híresebbeket, megcsodáljuk a mesekirálynak, II....

Kerékpárok és balatoni élmények tették szebbé a Perényi utcai otthon gyermekeinek nyarát

Kerékpárok és balatoni élmények tették szebbé a Perényi utcai otthon gyermekeinek nyarát Az épület látványos megszépítése mellett egy balatoni kirándulás és vadonatúj kerékpárok tették emlékezetessé a Perényi utcai gyermekotthon lakóinak idei nyarát. Mindez természetesen nem valósulhatott volna meg jóérzésű felajánlók és agilis szervezés nélkül. - Nem is gondoltuk volna, hogy ennyi nagylelkű támogatónk akad, akik szívükön viselik a gondozottjaink sorsát - mutatott rá az intézmény igazgatónője. Gódi Katalin emlékeztetett a közösség jelmondatára, melyet az adományozókhoz intézett köszönőlevelekben is leírtak: „A semmi ágán is megél a szív, ha hallja a szomszédos...

Húszmillió jut járdák építésére, felújítására, térkövezésre idén Mohácson

Húszmillió jut járdák építésére, felújítására, térkövezésre idén Mohácson Mohácson a Szabadság-Szent János utcák egy szakaszán a kerékpáros és gyalogos közlekedést egyaránt szolgáló részen, valamint a Jókai utcában a Kígyó-Gőzhajó utcák között, továbbá a Brand Ede utcában a térkőburkolatot már lerakták. Jelenleg a Rákóczi utcában készül az új járda. A Brand Ede utcában a töredezett, több helyen megsüllyedt aszfaltburkolat helyett mintegy száz méter hosszan építettek térköves felületet. A Rákóczi utca keleti oldalán most a Szent István-Baross utcák között újul meg a gyalogosok közlekedésére szolgáló útszakasz. A város önkormányzata a...