Voksok a múltból: így választott Mohács önkormányzatot és polgármestert húsz éve, 1994-ben
2014. szeptember 25. csütörtök 17:20

1994-ben először választhattak a települések lakói közvetlenül polgármestert. Mohácson Kuti István nyerte el a posztot, négy vetélytársát is megelőzve. A képviselő-testületbe húsz éve a Kisgazda és a Köztársaság Párt jelöltjei közül is többen bekerültek.
Míg 1994-et megelőzően a képviselő-testületek választhatták meg tagjaik közül a polgármestereket, húsz éve először a választók már közvetlenül dönthettek arról, kik vezessék a településeket.
Mohácson Kuti István, aki 1990 és 1994 között már irányította a várost, a mohácsi polgároktól újabb négy évre felhatalmazást kapott.
Négy ellenfele volt, Németh Elemér a Köztársaság Párt, dr. Kernya István az FKgP, Unger Attila az SZDSZ-Fidesz, és Vajdics László, az MSZP jelöltje.
Egy hajszállal, mindössze 112 szavazattal nyert Kuti István. A voksok 31, 83 százalékát gyűjtötte be, Németh Elemér 30, 16 százalékkal zárt. Tőlük jócskán lemaradva Kernya István lett a harmadik, Unger Attila a negyedik, Vajdics László az ötödik.
A tíz egyéni választókerületből a Köztársaság Párt, a KDNP-MDF, az SZDSZ és az MSZP kettő-kettő, a Fidesz-SZDSZ és az FKgP jelöltjei egy-egy mandátumot szereztek meg.
A kompenzációs listáról a Fidesz, a KDNP-MDF, az FKgP, az MSZP, a Köztársaság Párt további egy-egy képviselőt küldhetett a városházára, a német és a roma kisebbség pedig ugyancsak egyet-egyet.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Autót nyerhet a közlekedési...
- Mohácson minden kisgyermeket...
- Volt egy álmuk, s a Tetz család...
- Továbbra sem látogatható a...
- Béke, nyugalom, peca: több mint...
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...
- Több mint háromszáz határsértő ellen...
- Mutatjuk, merre járnak a NAV baranyai...
- Olvad a jég, már nem biztonságos a...

