Itt a lehetőség: újságíró gyakornokok jelentkezését várjuk

Itt a lehetőség: újságíró gyakornokok jelentkezését várjuk A Dunántúli Napló pályázatot hirdet újságíró gyakornoki munkakörre. Ha érdekli az újságírás, ha szeretné megismerni a sajtó életét, ha otthon van a közéletben, akkor jelentkezzen!Követelmények:- legalább megkezdett felsőoktatási tanulmányok- kitűnő kommunikációs, együttműködő- és kezdeményezőkészség- kreativitás- mobilitás- elhivatottságA fényképes szakmai önéletrajzokat 2017. szeptember 13-ig kérjük elküldeni a [email protected] címre. 

Házi borversenyt rendezett a német önkormányzat Lippón

Házi borversenyt rendezett a német önkormányzat Lippón A lippói német önkormányzat házi borversenyén Nagy Béla és Babarci Imre bora ért el nagyarany-minősítést. A hétvégén tartott hagyományos rendezvényen huszonhárom fajta bort vizsgáltak a meghívott szakértők, Takács Gyula vezetésével. A villányi polgármester elmondta, hogy a 2016-os év időjárása nem éppen kedvezett a szőlősgazdáknak. A sok eső és a kevés napsütés miatt inkább a fehérborok értek el jobb eredményt. Aranyérmet szerzett Hirman Ádám, Tóth László, Botos Ferenc királyleányka rozé, vegyes és kékfrankos borával, nagyaranyat ért el Nagy Béla, Babarci Imre (képünkön) zenit és...

Traffipax hétfőn Mohácson és környékén

Traffipax hétfőn Mohácson és környékén Hétfőn délelőtt tíz és délután öt óra között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 10.00-12.00: Mohács, Eszéki út13.00-15.00: Mohács, Pécsi út15.00-17.00: Mohács-Szőlőhegy, Bári út 

Út a Tháliáig: a mohácsi...

Út a Tháliáig: a mohácsi születésű Tóth Eszter hatéves korától színésznőnek készült Tóth Eszter gyermekkora óta tudta, hogy színésznő szeretne lenni. A mohácsi születésű fiatal hölgy kezdetben az iskolai...

Slágerlista: ha ránk...

Slágerlista: ha ránk hallgat, ezeket hallgatja - Videók! Olvasóink szórakoztatása érdekében, a Mohácsi Újság.hu slágerlistát állít össze a hónap - szerintünk - legkedveltebb dalaiból....

Kiválóan szerepeltek...

Kiválóan szerepeltek dalosaink a megyei versenyen Pécsett rendezték a napokban a Megyei Népdaléneklési Versenyt, ahonnan gyönyörű eredménnyel a tarsolyukban tértek haza...

Anyakönyvi hírek: ők...

Anyakönyvi hírek: ők születtek Mohácson és környékén Mohácson a polgármesteri hivatalban vezetett elektronikus anyakönyvi rendszerbe az elmúlt időszakban egyebek mellett az alábbi...

Bahlzack, azaz Koleszár...

Bahlzack, azaz Koleszár Ákos lett az év zenei producere 2016-ban - Videó! Bár még csak 28 éves, de máris nagyon sok minden van a háta mögött a kölkedi Koleszár Ákosnak, művésznevén Bahlzacknak. A...

Traffipax vasárnap Mohácson...

Traffipax vasárnap Mohácson és környékén Vasárnap délelőtt tíz és délután öt óra között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...

Eredményesen szerepeltek a mohácsiak a tehetségkutatón

Eredményesen szerepeltek a mohácsiak a tehetségkutatón A napokban rendezték a Schneider Lajos Népdaléneklési és Népzenei Tehetségkutató Versenyt a mohácsi Kossuth Filmszínházban.A mohácsi Schneider Lajos Alapfokú Művészeti Iskola növendékei eredményesen szerepeltek, többen ezüst és arany minősítést zsebeltek be.Ezüst minősítést kapott Horváth Vivien, Mangold Damján, a Pántlikások énektrió: Heim Dóra, Horváth Vivien és Rostás Dóra, arany minősítésben részesült Dombai Csilla, Schäffer Zsófia, és a Szerelempatak énekegyüttes: Dombai Csilla és Hajzer Réka.Felkészítő tanáruk: Horváthy Lenke.

Boksz és zumba: íme aktuális hétvégi programajánlónk

Ismét jelentkezünk programajánló rovatunkkal, melyben két eseményt ajánlunk olvasóink figyelmébe. Március 4-én szombaton először láthatjuk Mohácson az ország egyetlen férfi zumba jammerét, Horváth Ádámot. A nőnapi zumba buli az Ifjúsági Centrumban, délután öt órától hét óráig tart majd, a házigazda Linder Ildikó közreműködésével. A belépő 18 év alatt 500 forint, felnőtteknek 1500 forint. Március 4-én és 5-én ütésektől lesz hangos a Városi Sportcsarnok, hiszen harmadik alkalommal kerül megrendezésre az Ökölvívó Nemzetközi Busó Kupa. Szombaton délután három órakor kezdődnek az...

Traffipax szombaton Mohácson és környékén

Traffipax szombaton Mohácson és környékén Szombaton délelőtt tíz és délután öt óra között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebességi-ellenőrzések: 10.00-12.00: Udvar, Fő u.13.00-15.00: Dunaszekcső, Kossuth L. u.15.00-17.00: 57-es főút, Versend külterülete 

Drogos sofőr miatt halt meg...

Bódult állapotban okozott közlekedési balesetet egy férfi, amelynek során egy 24 éves mohácsi nő életét vesztette.  A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság folytatott eljárást halált...

Nem vagyunk pedofilok,...

Nem vagyunk pedofilok, mondják a mohácsi busók az őket ért vádakra Egy szülő állítása szerint kedden, a busójárás zárónapján úgy fogdosták 15 éves gyermekét, ami már nem vicces, hanem...

Előadásokra és...

Előadásokra és kiállításmegnyitóra várják a szülőket A Mohácsi Katolikus Oktatási és Nevelési Intézmények és a Veled Tartok Egyesület negyedik alkalommal rendezi meg a Szülők...

Traffipax pénteken Mohácson...

Traffipax pénteken Mohácson és környékén Pénteken délelőtt tíz és délután öt óra között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...

Mikrohitel: valódi, kézzel...

Mikrohitel: valódi, kézzel fogható segítséget jelent a mikrovállalkozásoknak A pályázati céloknak való görcsös megfelelési kényszer sokszor a mikro- és kisvállalkozások bukásához vezet: erőn felül...

Balhé volt a Petőfi...

Balhé volt a Petőfi koleszben, mentő vitt el egy fiút Csütörtökön kora délután a Petőfi Sándor Kollégium egyik lakója gyomorszájon ütötte egyik társát, miután egy harmadik fiúnak a...

Pécsi és mohácsi áruházakból lopott egy férfi és egy nő

Pécsi és mohácsi áruházakból lopott egy férfi és egy nő A Mohácsi Járásbíróság február 28-án elítélt egy férfit és egy nőt lopás miatt. Az elítéltek a vádbeli időszakban élettársak voltak. Munkahellyel, rendszeres jövedelemmel nem rendelkeztek. 2015 őszétől 2016 augusztusáig terjedő időszakban Mohácson, egy óvoda folyosójáról gyermekruhákat, lakóingatlanokból elektromos berendezéseket és egyéb berendezési tárgyakat, valamint pécsi és mohácsi áruházakból, üzletekből élelmiszereket, parfümöket és egyéb árucikkeket tulajdonítottak el, vagy próbáltak meg eltulajdonítani anyagi haszonszerzés céljából. Az ítélet nem jogerős.

Horgászati tilalmat rendeltek el Belső-Bédán

Horgászati tilalmat rendeltek el Belső-Bédán A Baranya Megyei Kormányhivatal horgászati tilalmat rendelt el a Duna Kölkednél található holtágán a Belső-Béda halgazdálkodási vízterületen, valamint a Majláthpusztai tavon. A tilalom elrendelését a helyszínen tapasztalt halpusztulás okának tisztázása, a halak, illetve élőhelyük védelme tette szükségessé.  A horgászati tilalmat mindkét esetben a vízterület halgazdálkodásra jogosultjának bejelentése, illetve a helyszíni bejárások tapasztalatai alapján rendelte el a hatóság. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága kezelésében lévő Belső-Béda holtágon a becslések alapján mintegy...

Traffipax csütörtökön Mohácson és környékén

Traffipax csütörtökön Mohácson és környékén Csütörtökön délelőtt tíz és délután öt óra között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:   10.00-12.00: Mohács, Liszt F. utca13.00-15.00: Mohács, Pécsi út15.00-17.00: Mohács, Felső-Dunasor utca