Nem jött össze az alpolgármester-választás Csorbainak - Lejárt a törvényes határidő

2019. november 21. csütörtök 12:37

Nem jött össze az alpolgármester-választás Csorbainak - Lejárt a törvényes határidő

Nem sikerült alpolgármestert választatnia a képviselő-testülettel csütörtökön Csorbai Ferencnek, Mohács jelenlegi polgármesterének. Miután ennek legkésőbb az alakuló ülés utáni első ülésen (azaz csütörtökön) meg kellett volna történnie, az önkormányzat mulasztásos törvénysértést követett el. 

 

 

A csütörtökön tartott képviselő-testületi ülés egyik legfontosabb napirendi pontja volt az alpolgármester megválasztása.

Lapunk forrásai szerint az abszolút többségben lévő Fidesz-frakcióval előzetesen megállapodott Csorbai Ferenc arról, hogy Pávkovics Gábort jelöli alpolgármesternek.

Mohács jelenlegi polgármestere az egyeztetésen jelezte azt is, hogy dr. Szigeti József személyében szeretné elérni egy külsős alpolgármestert megválasztását, azonban a nemzeti oldal képviselői erre a posztra őt alkalmatlannak tartják, így közölték, nem fogják támogatni. Ugyanakkor javaslatot tettek egy másik személyre.

Csorbai a csütörtöki ülésen ennek dacára mégis jelölte dr. Szigeti Józsefet is.

A titkos szavazás eredménye 4 igen, 5 nem és 3 érvénytelen szavazat volt, így Szigetit - aki ott sem volt az ülésen, azaz ő maga se hihette komolyan, hogy Mohács alpolgármestere lehet - nem választották meg alpolgármesternek.


Ezt követően Csorbai Ferenc Pávkovics Gábor megválasztására már javaslatot sem tett, így róla nem is szavaztak a képviselők.

Mindez azt jelenti, hogy Mohácsnak nincs alpolgármestere, holott az erről rendelkező előírások szerint legkésőbb az alakuló ülés utáni első ülésen dönteni kellett volna a személyéről.

Ezzel az önkormányzat mulasztásos törvénysértést követ el, ennek azonban még komoly következménye nem lesz, a kormányhivatal mindössze törvényességi felhívással élhet.

EQM