Halálos tűz Bárban: gyilkosság áldozata lett a budapesti milliárdos
Amint arról beszámoltunk, augusztusban többször is riasztották a tűzoltókat a bári kastélyhoz, ahol újra és újra felcsaptak a lángok. Az utolsó esetet követően egy összeégett holttestet is találtak az épületben, a tulajdonosét. A rendőrség közigazgatási eljárásban kezdte vizsgálni az ügyet, azonban most már emberölés gyanúja miatt nyomoznak, tudta meg a bama.hu. Augusztusban, az utolsó tűzesetnél az életveszélyes épület több helyisége égett, a mohácsi hivatásos tűzoltók kívülről, két vízsugárral oltották a lángokat.Egy nappal korábban is riasztották a tűzoltókat, akkor a...
Lángokban álló nyaralóhoz riasztották a mohácsi tűzoltókat
Teljes terjedelmében lángra kapott egy harminc négyzetméteres nyaraló Dunaszekcsőn, a Petőfi utcában hétfőn kora este. A lángokat két vízsugárral oltják a mohácsi hivatásos tűzoltók.
Versendi tolvajt kapcsoltak el a mohácsi zsaruk
A mohácsi rendőrök eljárást indítottak egy 21 éves férfi ellen. A nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 21 éves helyi férfit, aki a gyanú szerint szombaton este Versenden, a Zalka Máté utcában kinyitott két parkoló autót és értéktárgyakat keresett bennük, majd megpróbált egy harmadik autót is kinyitni, de nem járt sikerrel. A férfi nem tudott a járművekből ellopni semmit. A rendőrök beazonosították a feltételezett elkövetőt, majd előállították a rendőrkapitányságra. A gyanúsítotti kihallgatásán a férfi elismertet tettét.Ellene lopás kísérlete miatt...
Majs térségében...
A rendőrök hat külföldit tartóztattak fel Majs térségében. A rendőrök vasárnap19 óra 10 perckor hat migránst...
Lippó közelében...
A rendőrök öt külföldit tartóztattak fel Lippó térségében. A rendőrök pénteken hajnalban, 3 órakor öt...
Szerencsére nem volt...
A Feked és Véménd közötti útszakaszon egy személyautó a kanyarban átsodródva nekiütközött a szemből érkező kocsinak...
Súlyos baleset történt a...
Két személyautó ütközött össze csütörtökön délután Feked és Véménd között, az 5606-os út 19-es kilométere közelében. A...
Magányosan bóklászó...
A rendőrök egy külföldit tartóztattak fel Versend térségében. A rendőrök szerdán 12 óra 58 perckor egy illegális...
Ezúttal Homorúdon...
Jogellenesen jutott be az ország területére két férfi. A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot...
Migránsokat tartóztattak fel hétfőn Újmohácson
A migránsokat a rendőrök visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő rendőrök hétfőn 13 óra 15 perckor Újmohács külterületén öt külföldit tartóztattak fel. A magukat szír állampolgárnak valló személyek jogellenesen jutottak be Magyarország területére.A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért az egyenruhások a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Horvát anyanyelvűek énektalálkozóját tartották Versenden
A Pécsi Egyházmegye számára fontos a helyi sajátosságok, kultúra, hagyományok megóvása, támogatása, ezért a területen élő nemzetiségeket referatúrák fogják össze, támogatva őket sajátos és identitásukat őrző programok, tematikus napok megszervezésében, illetve abban, hogy anyanyelvükön bemutatott szentmisén vehessenek részt. A horvát referatúra szervezésében idén is megrendezték a horvát anyanyelvű hívek hagyományos énektalálkozóját október 3-án. A program közös énektanulással indult, majd rövid koncerttel és szentmisével zárult a nap, melyet Darnai Ágoston...
Halálos baleset: biciklist gázoltak az erdősmároki elágazásnál
Kerékpárost ütött el egy autó, a férfi a kórházba szállítását követően életét vesztette. Egy Székelyszabar irányából Himesháza felé haladó autós pénteken 14 óra 20 perc körül az erdősmároki elágazás közelében eddig tisztázatlan okból és körülmények között letért az útról, és elütött egy ott várakozó kerékpárost. A balesetben a férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítását követően életét vesztette.A baleset körülményeit a Mohácsi Rendőrkapitányság vizsgálja.
Mohácson látják el a...
A mohácsi Egészségügyi Alapellátó Szolgálat közlése szerint hétfőtől a város központi háziorvosi ügyelete biztosítja ...
Migránscsoportot...
A külföldiekből álló csoportot a rendőrök visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A...
Migránsokat tartóztattak...
A rendőrök szombaton 2 óra 5 perckor öt migránst tartóztattak fel Töttös térségében. A férfiakból álló...
Halálos baleset történt...
Összeütközött egy tehergépkocsi és egy személyautó csütörtökön késő este az 57-es főúton, Babarc közelében, a balesetben a...
Fémkeresővel bóklászó...
A napokban a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrei terület-ellenőrzés során észrevették, hogy Lánycsók...
Homorúdon is termőföldet...
A vidék elnéptelenedésének megállítása érdekében, Ásotthalmon, Cserháthalápon és Homorúdon kezdődik meg a földosztás - közölte...
Alighanem elnézte az irányt egy Udvaron lebukott migráns
Kamion alvázán megbújt migránst találtak a rendőrök az udvari kamionterminálban. A rendőrök szerdán 7 óra 50 perckor az udvari kamionterminálban egy Horvátország irányába kilépő román honosságú kamion átvizsgálása során egy külföldi férfit találtak. A jármű alvázán utazó férfi líbiai állampolgárnak vallotta magát, azonban sem személyazonosságát, sem magyarországi tartózkodása jogszerűségét nem tudta hitelt érdemlően igazolni.Vele szemben az intézkedések folyamatban vannak.
Szennyvizet szivattyúzott az árokba egy férfi Dunaszekcsőn
A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki kiengedte a szennyvizet Dunaszekcsőn. A hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt nyomozott a Mohácsi Rendőrkapitányság egy 33 éves bátaapáti férfi ellen. A férfi március 18-án 6 óra körül Dunaszekcsőn, az egyik családi ház udvaráról egy gumitömlőt vezetett ki a ház előtti útszakaszra, majd a szennyvíztároló aknából a szennyvizet az utcán kialakított belvízvédelmi árokba szivattyúzta.A férfi kihallgatásakor elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, de elmondta azt is, hogy nem...
Lánycsók térségében fogtak el a rendőrök migránsokat
A rendőrök három külföldi férfit tartóztattak fel Lánycsók térségében. A rendőrök kedden16 óra 45 perckor két, majd tíz perccel később még egy migránst tartóztattak fel Lánycsók térségében. A három férfi szír állampolgárnak vallotta magát. A migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.Velük szemben az intézkedések folyamatban vannak.
« Előző
210 | 231 | 252 | 273 | 294 | 315 | 336 | 357 | 378 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...
- Orbán Viktor szerint nem érdemes...
- Érkeznek a felhők, az esernyőkre is...
- Több milliárdot elcsalt bűnbanda...
- Cselinácz Marko: Másoknak örömet...
- A rámpa meghosszabbítása miatt...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Horváth Zoltán: a busójárás...
- Orbán Viktor: Brüsszelben azon...

