Horvát anyanyelvűek énektalálkozóját tartották Versenden
2020. október 10. szombat 15:20

A Pécsi Egyházmegye számára fontos a helyi sajátosságok, kultúra, hagyományok megóvása, támogatása, ezért a területen élő nemzetiségeket referatúrák fogják össze, támogatva őket sajátos és identitásukat őrző programok, tematikus napok megszervezésében, illetve abban, hogy anyanyelvükön bemutatott szentmisén vehessenek részt.
A horvát referatúra szervezésében idén is megrendezték a horvát anyanyelvű hívek hagyományos énektalálkozóját október 3-án.
A program közös énektanulással indult, majd rövid koncerttel és szentmisével zárult a nap, melyet Darnai Ágoston referens atya a betegekért ajánlott fel.
A találkozóra Kátolyból, Nagykozárból, Pécsről, Kökényből, Harkányból, Pécsudvardról érkeztek a résztvevők, akik mindegyike rendszeresen teljesít énekszolgálatot templomaikban.
A következő találkozó október 18-án lesz 11.00 órától közös énektanulással, majd 16.00 órakor a pécsi Szent Ferenc templomban bemutatásra kerülő szentmisével.
Kollár Ákos, fotók készítésével rendszeresen segíti a referatúra munkáját, alkotásait hamarosan egy kiállításon is megtekinthetjük.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Dunafalván fogtak migránsokat...
- Orbán Viktor szerint nem érdemes...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...
- Cselinácz Marko: Másoknak örömet...
- Érkeznek a felhők, az esernyőkre is...
- A rámpa meghosszabbítása miatt...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Több milliárdot elcsalt bűnbanda...
- Horváth Zoltán: a busójárás...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...

