Szombaton sem leszünk elégedettek az időjárással

Szombaton sem leszünk elégedettek az időjárással Éjszaka felhős lesz az ég, és több helyen valószínű eső, zápor, zivatar néhol felhőszakadással. Holnap is erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, csak rövid napos időszakok lehetnek.    Többfelé alakul ki eső, zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de zivatarok környezetében viharos széllökések is előfordulhatnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 20 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 23 és 30 fok között alakul.

Államalapító Szent István-emlékérmet kap Müller Cecília

Államalapító Szent István-emlékérmet kap Müller Cecília Államalapító Szent István-emlékérem és -díj kitüntetéssel jutalmazzák Müller Cecília országos tisztifőorvost - jelentették be a civil elismerés kuratóriumának tagjai pénteken Székesfehérváron.     Spányi Antal megyés püspök, a civil elismerés kuratóriumának elnöke elmondta: a kitüntetés 2004-es alapításakor a Szent István-i értékrend hangsúlyozása volt a cél, hogy olyan ember kapja a díjat, aki életével és tevékenységével is példát tud mutatni az egész magyar társadalomnak. Örömét fejezte ki, hogy Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is a város...

Harmincmillót csaltak ki egy férfitől, aki ukrán cigarettát akart venni

Harmincmillót csaltak ki egy férfitől, aki ukrán cigarettát akart venni Harmincmillió forintot csaltak ki Mátészalkán egy férfitől, aki ukrán zárjegyes cigarettát akart venni, de még a helyette átadni tervezett, kartondobozokba csomagolt szalmát sem kapta meg. Három férfit bűnszövetségben elkövetett, jelentős kárt okozó csalás bűntettével vádol emiatt a Nyírbátori Járási Ügyészség.     A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség pénteken azt közölte az MTI-vel, hogy a vádlottak tavaly augusztusban kibéreltek egy kistehergépkocsit, és belerakták az előzőleg földdel elkevert szalmával megtöltött dobozokat. Egyikük ezután egy parkolóban...

Csapadékosra fordul a...

Pénteken és szombaton országszerte, vasárnap szórványosan várhatók záporok, zivatarok. Nagy lehűlésre azonban nem kell készülni, többfelé továbbra is 30 Celsius-fok körül alakulnak a...

13,6 százalékkal csökkent a...

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 13,6 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 13,5 százalékkal csökkent...

Ajjaj: ismét jelentősen...

Negyven újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 4853 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.  Az elhunytak száma változatlanul 607...

Pénteken beborul az ég, de...

A Dunántúl jó részén és a középső megyékben alapvetően felhős idő várható pénteken kevesebb napsütéssel, hosszabb napos időszakok elsősorban az északkeleti országrészben fordulhatnak...

Erre az útra valóban egy...

Erre az útra valóban egy szál bikini is elég: a helyszínen is lehet jelentkezni a Miss Bikini versenyére! Balatonboglár Platán-sétánya szebbnél szebb lányokkal telik meg augusztus 22-én délelőtt 10 órától. A válogató után a döntős...

Sajnos nagyot ugrott a...

45 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 4813 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.    Elhunyt két idős, krónikus...

NAV ingyenes számlázóprogrammal segíti a vállalkozásokat

NAV ingyenes számlázóprogrammal segíti a vállalkozásokat A Nemzeti Adó- és Vámhivatal(NAV) ingyenes számlázóprogrammal és mobilapplikációval segíti a vállalkozásokat - közölte az adóhatóság a szerdán az MTI-nek küldött közleményben.     Felhívták a figyelmet arra, hogy a július 1-jétől bővült azoknak a számláknak a köre, amelyekről adatot kell szolgáltatni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak. Ismertetik, hogy július óta már áfaértéktől függetlenül kötelező a számlaadat-szolgáltatás lényegében minden vállalkozásnak, amely egy másik belföldi áfaalanynak, belföldi teljesítésű ügyletről állít ki számlát. Az online számla rendszer...

Ismét emelkedett a fertőzöttek száma Magyarországon

Ismét emelkedett a fertőzöttek száma Magyarországon Huszonkettővel, 4768-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, újabb elhunyt nincs - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán.     A kormányzati portálon azt írták: a koronavírus-fertőzés miatt elhunytak száma változatlanul 605, 3529-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 634. Az aktív fertőzöttek 29 százaléka, az elhunytak 60 százaléka, a gyógyultak 44 százaléka budapesti. Kórházban 64 koronavírusos beteget ápolnak, közülük öten vannak lélegeztetőgépen. Az oldal adatai szerint 7730-an vannak hatósági házi karanténban. A...

Új szintre lépett az illegális hulladéklerakók elleni küzdelem

Új szintre lépett az illegális hulladéklerakók elleni küzdelem Indul a Tisztítsuk meg Magyarországot! program. A projekt keretében először az illegális hulladéklerakással leginkább érintett területeket tisztítják meg. A HulladékRadar elnevezésű, új applikáció is segíti a munkát.     Tisztítsuk meg az országot! néven új projekt indult, amely hasonlóan a kormány februárban bejelentett Klíma és Természetvédelmi Akciótervéhez, az illegális hulladéklerakók felszámolását tűzte ki célul. A projekt első üteme része a tavaly megkezdett hulladékgazdálkodás- racionalizálási programnak.A lerakók feltérképezése és felszámolása mellett...

Azt kérik a tanárok, hogy a...

Azt kérik a tanárok, hogy a helyi fertőzöttségi viszonyok alapján dönthessenek a folytatásról A kormány és a pedagógusok továbbra is arra készülnek, hogy hagyományos rendben kezdődhet meg szeptemberben az új tanév, de...

A szakképzésben és a...

A szakképzésben és a felnőttképzésben is igényelhető lesz a diákhitel jövő áprilistól - mondta a Diákhitel Központ vezérigazgatója az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában. ...

Négy új bemutatóval készül...

Négy új bemutatóval készül az új évadra a pécsi Bóbita Bábszínház Négy új bemutatót tervez az ősszel induló új évadra a pécsi Bóbita Bábszínház, az intézmény emellett tizennyolc darabot tart...

Újfajta internetes csalásra...

Újfajta internetes csalásra figyelmeztet az OTP Bank: a csalók Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatójának nevével és arcképével visszaélve, helyenként hibás magyarsággal készült...

Sajnos ismét jelentősen...

Sajnos ismét jelentősen emelkedett a fertőzöttek száma 35 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4731 főre nőtt a hazánkban...

Egész héten kitart a...

Egész héten kitart a strandidő, néha azonban az esernyőt is elő kell vennünk A héten is maradnak a 30 Celsius-fok körüli maximumok. Sok lesz a napsütés, de többször lehetnek záporok, erős, viharos...

Hétfőn is marad a kánikula, de nem lesz felhőtlen a napsütés

Hétfőn is marad a kánikula, de nem lesz felhőtlen a napsütés Hétfőn nagyobb számban északon és nyugaton alakulhat ki zápor, zivatar, elsősorban a délutáni, esti órákban.     Az északkeleti, északi szél holnap helyenként megélénkül, de zivatarok környezetében lehetnek átmenetileg viharos széllökések is. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15 és 21 fok között alakul.  A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 30 és 34 között várható.

Európa legbiztonságosabb tava a Balaton

Európa legbiztonságosabb tava a Balaton A Balaton Európa legbiztonságosabb tava - mondta a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában.     Horváth László ezredes tájékoztatása szerint idén 140 esetben riasztották már a vízirendőröket a Balatonon, és 310 sikeres életmentésen vannak túl. Idén az átlagosnál kevesebb, öt halálos tragédia történt a Balatonnál, de az eseteket nem jogsértések, hanem rosszullét, ájulás okozta - közölte. Több sikeres újraélesztés is volt - tette hozzá. A kapitány hangsúlyozta, gyakran a rosszul megválasztott vízmélység...

Szombaton mérték a nyár eddigi legmagasabb hőmérsékletét

Szombaton mérték a nyár eddigi legmagasabb hőmérsékletét Az idei nyár eddigi legmagasabb hőmérsékletét, 36,7 Celsius-fokot mérték szombaton Budakalászon, a szakemberek szerint valószínűleg ez lesz az idei hőmérsékleti csúcs.     Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap a Facebook-oldalán azt írta: a szombati maximumok 34-35 fok körül alakultak a legmelegebb helyeken. A Budapesttől északra elterülő Budakalászon viszont csaknem 37 fokot mértek. Megjegyezték, hogy a budakalászi műszer elvileg pontos és szabályosan telepített, az állomás elhelyezkedéséből fakadhat a kiemelkedő érték. Gyenge déli-délkeleti áramlás esetén...