Orbán Viktor: a járvány miatt szükség lesz újabb tiltó intézkedések bevezetésére
A legnagyobb veszély továbbra is a koronavírus-fertőzés behurcolása, ezért szükség lesz újabb tiltó intézkedésekre - mondta Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A miniszterelnök elmondta: a magyar állapotokhoz képest a legtöbb országban romlik a koronavírus-helyzet, ezért az a korábbi állítása, hogy Magyarország számára a legnagyobb veszélyt a fertőzés behurcolása jelenti, "nemcsak, hogy érvényes, de érvényesebb, mint korábban volt". A kormányfő beszélt arról is, hogy Magyarországon tavasszal emberek...
Csodás, igazi strandidő várható pénteken
Napos idő várható pénteken, általában kevés gomolyfelhővel. Csapadék nem lesz. A változó irányú szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad, csak a Kisalföldön élénkülhet meg a déli szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul.
Egy kicsit másképp, de idén is megtartják a virágkarnevált
Ünnepi hangulatban, zászlófelvonással és kenyérszenteléssel kezdődött meg az idei, sorrendben 51. virágkarnevál augusztus 20-án reggel Debrecen főterén. A járványhelyzet miatt az idén minden más, mint a korábbi karneválokon: elmaradt a virágkocsik és a művészeti csoportok hagyományos felvonulása, nem érkeztek külföldi énekesek és táncosok a fesztiválra, de virágkocsik nélkül most sem maradtak az érdeklődők. A református Nagytemplom előtti téren tíz virágkompozíciót tekinthetnek meg a karneválra érkezők csütörtökön, egy nappal később pedig a Nagyerdőben, a II....
Az élj a mának, a neked...
Az ünnepi zászlófelvonás és tisztavató után a Kossuth téren beszédet mondta Orbán Viktor miniszterelnök. A magyar...
Áder János: a...
"Nehéz hónapok előtt állunk, de bármilyen megpróbáltatások várnak is ránk, gyarapítanunk, építenünk, szolgálnunk kell az...
Figyelem, az ajtók...
Szeptember elsejétől a jelenleginél szigorúbb szabályt kell alkalmazni a külföldi utazásokra a koronavírus-járvány miatt,...
Azt mondják az időjósok,...
Csütörtökön már országszerte napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, számottevő csapadék nélkül. Az északnyugati szelet délután több helyen erős lökések kísérik,...Megtelnek a honi...
Teltházas a 4 napos hosszú hétvége a legtöbb belföldi szálláshelyen; Siófok, Hajdúszoboszló és Balatonfüred a legkeresettebb úti cél a Szállás.hu legfrissebb adatai szerint. Az...Utcákat öntött el az eső...
Nem bírtak a csatornák a hatalmas mennyiségű esővel. Óriási eső zúdult Bajára, kedden este. A hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű eső elöntötte az alacsonyabban fekvő utcákat.Kocsis Máté válaszolt Soros György nevetséges vádjaira
Kocsis Máté egy sokat mondó képpel vágott vissza az „agg amerikai spekuláns", Soros György korábbi kijelentésére. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Facebook-bejegyzésben válaszolt Soros György vádjára, nevetségesnek titulálta a vádat miszerint Orbán Viktor miniszterelnök „Lukasenko legjobb tanítványa" lenne.Orbán Viktor viszonyát a diktatúrákhoz egy képpel is illusztrálta. Ez a Fidesz válasza Soros György hazugságára - tette hozzá.A képen az látható, ahogy Orbán Viktort a kádári diktatúra rendőrei gumibottal tuszkolják be egy...
Napsütés, zápor, zivatar is vár ránk szerdán
Szerdán az ország nagyobb részén gomolyfelhős időre számíthatunk többórás napsütéssel, helyenként záporral, zivatarral. Ugyanakkor északkeleten csak rövid időre szakadozhat fel a felhőzet, további eső, zápor várható. Az északnyugatira forduló szelet ma élénk, holnap már néhol erős lökések kísérik. Zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán általában 23 és 28 fok között les, de a felhős északkeleti tájakon csupán 21, 22 fok várható.
Megkapták az iskolák a járványügyi protokollt - Hetven pontban sorolják fel a teendőket
Elkészült, és megkapták a köznevelési intézmények a következő tanévre vonatkozó járványügyi protokollt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel. A közlemény szerint a minisztérium az operatív törzzsel, a Belügyminisztériummal és a Nemzeti Népegészségügyi Központtal (NNK) együttműködve állította össze az Oktatási Hivatal segítségével valamennyi óvoda, iskola részére eljuttatott, a 2020/2021-es tanév kezdésére és lebonyolítására vonatkozó részletes intézkedési tervet. A terv mintegy tizenegy témakörben és hetven pontban határozza meg...
Harmincegy embernek...
A II. fokú viharjelzés ideje alatt a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai hétfőn tizenhárom esetben összesen...
A buszok közlekedési rendje...
Módosul a Volánbuszok közlekedési rendje az augusztus 20-ai hosszú hétvége miatt: csütörtökön a munkaszüneti napok, pénteken és szombaton a szabadnapok menetrendje szerint járnak a buszok...Három kalauzt is...
Három jegyvizsgálót is bántalmaztak a vonatokon péntek és vasárnap között, egyiküket tapétavágóval vágták meg három helyen - közölte a MÁV-START kedden az MTI-vel. A...Így változott a...
Huszonnégy újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 4970 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy idős,...Még várnunk kell az igazi...
Kedden felhős időben lesz részünk átmeneti szakadozásokkal, emellett pedig többfelé kell záporra, zivatarra számítani. A délies, holnap a Dunántúlon már az...Változik a vonatok...
Változik a vonatok közlekedése az augusztus 20-ai hosszú hétvégén: 19-én a pénteki, 20-án a szombati, 21-én és 22-én az ünnepnapi közlekedési rend szerint járnak a vonatok - közölte a...Ismét emelkedett a fertőzöttek száma Magyarországon
Harminccal, 4946-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, újabb elhunyt nincs - közölte a koronavirus.gov.hu hétfőn. A kormányzati portálon azt írták: a koronavírus-fertőzés miatt elhunytak száma változatlanul 608, 3630-an már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 708. Az aktív fertőzöttek 32 százaléka, az elhunytak 60 százaléka, a gyógyultak 43 százaléka budapesti. Kórházban 62 koronavírusos beteget ápolnak, közülük hatan vannak lélegeztetőgépen. Az oldal adatai szerint 8188-an vannak hatósági házi karanténban. A...
Marad a 30 fokos meleg, de változékony idő vár ránk az előttünk álló héten
Változékony lesz az idő, de lehűlés a jövő héten sem várható, továbbra is marad többfelé a 30 fokos meleg. A négynapos hosszú hétvégén sok lesz a napsütés, vasárnap várható több csapadék - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez. Hétfőn északon kevesebb, délen több lesz a napsütés. Kezdetben főként északon, majd délután már másutt is várható zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás. Zivatarveszély miatt Csongrád-Csanád és Békés megye kivételével az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. A...
Itt vannak a hatos lottó legfrissebb nyerőszámai
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 2 (kettő) 5 (öt)18 (tizennyolc)29 (huszonkilenc)33 (harminchárom)44 (negyvennégy) Nyeremények: 6 találatos szelvény nem volt,az 5 találatos szelvényekre egyenként 203.605 forintot;a 4 találatos szelvényekre egyenként 5.320 forintot;3 találatos szelvényekre egyenként 1.740 forintot fizetnek.
A rovat további témái
- Méltányos a NAV, több száz milliót engedtek el
- Vasárnap sem lesz teljesen felhőtlen az időjárás
- Unokázós csalással csalt ki tízmilliókat egy aggastyán
- A kormány idén is támogatja a népi építészet emlékek megóvását
- Leszakadhat az ég az ország bármely pontján
- Megérkeztek az adatok, ismét emelkedett a fertőzöttek száma
« Előző
8073 | 8100 | 8127 | 8154 | 8181 | 8208 | 8235 | 8262 | 8289 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Újabb öt évig Horváth Zsolt vezeti a...
- Nézőpont: erősödött a Fidesz, nő a...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...
- Maradnak a felhők, de picit...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- PTE: közösségi adatgyűjtés indul...
- Egy falu kerül ma a NAV baranyai...

