Novák: a családok életszínvonalának javítása a cél
2020. szeptember 22. kedd 13:25

A családok életszínvonalának fenntartása, javítása a cél, mert a legjobb befektetés, ha a jövő generációjába fektet be a kormány - közölte az október 1-jétől hivatalba lépő családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden az M1 aktuális csatornán.
Novák Katalin (képünkön) szólt arról, hogy a jövő évi költségvetésben két és félszer akkora összeg jut a családok támogatására, mint 2010-ben. A magyar kormány a GDP (bruttó hazai termék) 5 százalékát, több mint 2500 milliárd forintot költ a családokra, ez Európában a legnagyobb arányt jelenti - emelte ki.
Hozzátette, hogy ennek köszönhetően majdnem 80 százalékkal többen kötnek házasságot, mint tíz éve, a válások száma hatvan éve nem volt olyan alacsony, mint most, és egyre többen mernek gyermeket vállalni: 2020 első hét hónapjában 2500 gyerekkel több született, mint a múlt év azonos időszakában.
A nők foglalkoztatásával kapcsolatban azt mondta, a kormány lehetőségeket kínál a családoknak, hogy úgy szervezhessék az életüket, ahogy nekik a legideálisabb. Az anyáknak például lehetőségük van akár három évet is otthon tölteni a gyermekükkel, de többi között a bölcsődei férőhelyek bővítésének és a nagyszülői gyednek köszönhetően hamarabb is visszatérhetnek munkahelyükre.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Újabb öt évig Horváth Zsolt vezeti a...
- Nézőpont: erősödött a Fidesz, nő a...
- Maradnak a felhők, de picit...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Meghosszabbították a nemzeti petíció...
- PTE: közösségi adatgyűjtés indul...

