Fiatal lányok futtatóira csapott le a rendőrség
2020. szeptember 13. vasárnap 10:28

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt vett őrizetbe a rendőrség három embert, aki prostituáltként dolgoztatott lányokat több megyében - közölte a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a police.hu oldalon.
Azt írták, a megalapozott gyanú szerint egy 26 éves nő és egy 20 éves férfi fiatal lányokat utaztattak, és Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, illetve Komárom-Esztergom megyében prostituáltként dolgoztatták őket, emellett az egyik nőt hónapokon keresztül mindszenti lakásukban tartották fogva.
Hozzátették: a gyanúsított nő egy szintén mindszenti 34 éves férfival is közreműködött egy nő futtatásában, akit rendszeresen fenyegettek, előfordult, hogy bántalmazták is.
A prostitúcióval megkeresett jövedelmet részben vagy teljes egészében elvették a lányoktól, abból fedezték saját életvitelüket - írta a rendőrség.
A rendőrség a Terrorelhárítási Központ munkatársaival együtt péntek délelőtt több helyszínen, egyszerre fogta el a gyanúsítottakat, majd a házkutatásokon a bűncselekmények elkövetéséhez kapcsolódó feljegyzéseket, bérleti szerződéseket, műszaki cikkeket, készpénzt, illetve személygépkocsikat foglalt le - tették hozzá.
A rendőrség a három gyanúsítottat őrizetbe vette és kezdeményezte letartóztatásukat.
MTI - Fotó: police.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Újabb öt évig Horváth Zsolt vezeti a...
- Nézőpont: erősödött a Fidesz, nő a...
- Maradnak a felhők, de picit...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- PTE: közösségi adatgyűjtés indul...
- Meghosszabbították a nemzeti petíció...

