Vasárnap lesz még egy nagyon szép napunk, aztán...

Vasárnap lesz még egy nagyon szép napunk, aztán... Hajnalra a Dél-Dunántúlon és környékén már jelentősen csökken a felhőzet, és a csapadéktevékenység ekkor már inkább a Dunától keletre lesz jellemző.    Vasárnap a záporok, zivatarok, illetve eső az északkeleti megyékben fokozatosan megszűnnek, eközben egy érkező hidegfront miatt főként a Dunántúlon és a középső megyékben alakulhat ki elszórtan kisebb eső, zápor, néhol esetleg zivatar. Délutánra az ország döntő részén megszűnik a csapadék. A hét utolsó napján általában többórás napsütésre számíthatunk egyébként a gyengén vagy közepesen felhős ég mellett, de a...

Nem lehet leállni, folytatni kell az oltásokat!

Nem lehet leállni, folytatni kell az oltásokat! A magyar felnőtt lakosság fele be van oltva a koronavírus elleni vakcinával, ami nagyon komoly előrelépés, ugyanakkor nem lehet itt megállni - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője szombaton, a közmédiának nyilatkozva.     Szlávik János hangsúlyozta, más országok példáiból látható, hogy még jó néhány millió embert be kell oltani ahhoz, hogy a járvány véget érjen. A főorvos emlékeztetett, a maximális védettség csak a második oltást követő második, harmadik hétre alakul ki, így ettől még legalább másfél hónapra vannak azok is, akik most...

Orbán Viktor: az 5 millió beoltott a következő cél

Orbán Viktor: az 5 millió beoltott a következő cél A következő időszak célja nem kevesebb, mint az ötmillió beoltott magyar ember - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Facebookon közzétett videóüzenetben.     A kormányfő a belügyminiszterrel, valamint a külgazdasági és külügyi tárcavezetővel történt találkozása után úgy fogalmazott, vakcina van, beoltani képesek mindenkit, a siker csak azon múlik, hogy jelentkeznek-e az emberek. "Az oltás életet ment, ne hallgassanak az oltásellenes hangokra, védjék meg saját magukat, családjukat, hozzátartozóikat, érjük el az ötmillió beoltott minél hamarabb!"...

Bakondi: nagy a nyomás a...

Az év első négy hónapjában már csaknem annyi illegális migránst fogtak el a magyar határokon, mint tavaly egész évben - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója. ...

Nagy forgalmat várnak a...

A tavalyinál jobb forgalmat várnak a virágárusok az első májusi hétvégén - közölte a Virágkötők, Virágkereskedő Vállalkozók Magyarországi Szakmai Egyesülete szombaton az MTI-vel. ...

Mától ismét fel lehet...

A Volánbusz járatain szombattól ismét lehet jegyet vásárolni a buszvezetőktől, visszaáll a fedélzeti jegyértékesítés és az első ajtós felszállási rend - közölte a társaság kedden az...

Sűrítik a hajójáratokat,...

Május elsején megháromszorozzák a menetrendi hajók indítását Fonyód-Badacsony között a többi naphoz képest, a komp májustól hosszabb üzemidővel közlekedik Szántód-Tihany útvonalon - a...

Már-már nyáriasan meleg...

Szombaton a fátyol- és gomolyfelhők mellett is számítani lehet záporok, zivatarok kialakulására, de számosságát tekintve inkább az esti, késő esti óráktól várható több.  ...

Már a 16-18 éves fiatalokat...

Mostantól már a 16 és 18 év közötti fiatalokat is lehet regisztrálni az oltásra a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon. A 16-18 évesek oltása május 10. után kezdődik majd Pfizer-vakcinával -...

Orbán Viktor: a vakcina olyan, mint a golyóálló mellény, szombat reggel nyithat az ország

Orbán Viktor: a vakcina olyan, mint a golyóálló mellény, szombat reggel nyithat az ország Korábban úgy védekeztünk, hogy elzárkóztunk, ezzel a vírus terjedését lassítottuk. De most már támadásban vagyunk. Mert a vakcina olyan mint a golyóálló mellény, a vírus lepattan róla - fogalmazott a miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.    Szombat reggeltől módosul a kijárási tilalom, éjfélig kell majd hazaérni és a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára és a velük érkező kiskorúaknak megnyílnak bizonyos helyek, mert a mai vagy a holnapi nap folyamán egész biztosan meglesz a négymillió beoltott - mondta Orbán Viktor...

Rendkívüli oltási akció lesz ma, már lehet időpontot foglalni

Rendkívüli oltási akció lesz ma, már lehet időpontot foglalni Rendkívüli oltási akció lesz ma: a Sinopharm mellett az oltásra regisztráltak a Pfizer vakcinájára is foglalhatnak időpontot a kórházi oltópontokra az Országos Oltási Munkacsoport döntése értelmében - értesült az Origo.     Az internetes lap úgy tudja, az időpontokra a foglalási lehetőség a reggeli órákban nyílik meg, és előreláthatóan 10 órától már kezdődhet az oltás a Pfizerrel is (természetesen mellette a Sinopharmmal is folytatódik). Emellett már a jövő heti AstraZeneca oltásra is nyitva van az időpontfoglaló. Azok foglalhatnak időpontot az eeszt.hu oldalon,...

Zivatarok csaphatnak le Baranyára pénteken

Zivatarok csaphatnak le Baranyára pénteken Napsütés is lesz a hétvégén, de sokfelé szeles és csapadékos idő lesz a jellemző. Ezzel együtt meleg várható, május elsején néhol akár 28 Celsius-fokot is mérhetnek, vasárnap délutántól azonban jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.   Pénteken több órára kisüt a nap, de továbbra is többfelé - legkisebb eséllyel a Kisalföldön - lehetnek záporok, zivatarok. Estére csökken a csapadék. Napközben többfelé lesz élénk, néhol erős a szél, amely zivatarok környezetében viharossá is fokozódhat.Zivatarveszély miatt Budapestre, Pest, Baranya,...

Több mint félezren szegték...

Szerdán 551 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs...

Hétvégén már strandra,...

Hétvégén már strandra, meccsre is mehetünk, kinyithatnak a szállodák is Pénteken már meglehet a négymillió beoltott, ekkor nyithatnak a szállodák és edzőtermek is, kijárási tilalom kezdete éjfélre...

Csaknem tíz százalékkal...

Februárban a bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 9,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó...

Szombattól újra...

Május elsejétől újra lehetségessé válik a több mint 700 ezer regisztrált horgász számára az éjszakai horgászat - tájékoztatta a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) csütörtökön az...

Ezt nézze meg, milyen meleg...

Csütörtökön a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett az ország nagyobb részén inkább közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Főleg a délutáni, esti órákban többfelé várható záporeső,...

Jövő héttől ismét végezhető...

Május 3-ától újraindulhat az egynapos sebészeti ellátás, a beavatkozások előzetesen egyeztetett időpontokban, rugalmas tervezéssel, a járványügyi intézkedések betartásával történhetnek -...

Nem kell jövedelemadót fizetniük a 25 év alattiaknak

Nem kell jövedelemadót fizetniük a 25 év alattiaknak Elfogadta az Országgyűlés a 25 év alatti fiatalok szja-mentességét lehetővé tevő törvényjavaslatot szerdán - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter a Facebook-oldalán.    Novák Katalin a videóban azt mondta: ez azt jelenti, hogy a 25 év alatti fiataloknak január 1-től nem kell személyi jövedelemadót fizetniük a jövedelmük után.Az intézkedés akár egymillió 15-25 év közötti fiatalt is érinthet - tette hozzá.Kiemelte: azoknak a 25 év alatti házaspároknak, akik szeretnék igénybe venni az első házasok kedvezményét, de az szja-mentesség miatt nem tudják, a...

Ismét több mint 600-an szegték meg a maszkviselési szabályokat

Ismét több mint 600-an szegték meg a maszkviselési szabályokat A maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt 612 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök kedden - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának helyettes vezetője a szerdai online sajtótájékoztatón.      Kiss Róbert elmondta, hogy 601 esetben közterületeken, 5 esetben tömegközlekedési eszközökön, illetve azok várakozóhelyein, 6 esetben pedig bevásárlóközpontok, üzletek területén szegték meg a szabályokat. Hozzátette: összesen 61 046-re emelkedett a maszkviselési kötelezettség megszegése miatt indult...

Magyarországon már mindenki számára van elérhető vakcina

Magyarországon már mindenki számára van elérhető vakcina Annyi vakcina érkezett már Magyarországra, hogy mindenki számára jut - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján szerdán.     Müller Cecília elmondta: múlt szombaton érkezett 600 000 Sinopharm vakcina, és azóta is szinte naponta jönnek az újabb szállítmányok. Hétfőn érkezett 38 400 adag Moderna, kedden 355 680 Pfizer, 19 ezer 200 AstraZeneca, 480 000 Szputnyik, 24 000 Janssen, csütörtökön várható újabb 400 000 Sinopharm és 44 400 Moderna, pénteken pedig 324 000 AstraZeneca - sorolta....