Kamion ütközött kisbusszal, többen meghaltak
2021. június 04. péntek 18:39

Hárman haltak meg és többen megsérültek az első információk szerint abban a balesetben, amely péntek délután történt a 4-es főúton Szolnoknál - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.
A főút 92-es kilométerénél egy kamion és egy kisbusz ütközött össze. A rendőrség adatai szerint a Budapest felől Debrecen irányába tartó kamion vezetője a járművel eddig ismeretlen okból áttért a másik sávba és oldalról nekiütközött a kisbusznak, amelyből ennek következtében többen kizuhantak.
A helyszínről több embert vittek súlyos és könnyebb sérülésekkel a környék egészségügyi intézményeibe, a helyszínre mentőhelikopter is érkezett.
A kamion sofőrjét is kórházba szállították, a kisbusz vezetőjéről egyelőre nincs információ - közölték, hozzátéve: a kisbuszban tizennégy magyar állampolgár utazott.
A rendőrök teljes útlezárás mellett helyszínelnek, a forgalmat Szolnokra, a Tószegi út irányába terelik.
Az Útinform a honlapján azt írta, hogy a környéken hatalmas a torlódás.
Az Országos Mentőszolgálat a balesetről későbbre ígért az MTI-nek tájékoztatást.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Orbán Viktor szerint baj van a...
- Himesházán, Kölkeden is felbukkannak...
- Jönnek-mennek a felhők, de napsütés...
- Tizennyolc afgán határsértőt fogtak...
- Csodás égi jelenségeknek lehetünk...
- Hargitai János: 2026-ban az egész...
- Várják a jelentkezőket a Virágos...
- Felszállásra felkészülni: jövő héttől...

