Folyamatosan figyelemmel kísérik a járványügyi helyzetet
2021. június 04. péntek 16:30

Az oltásoknak köszönhetően sikerült letörni a koronavírus-járvány harmadik hullámát, azonban az "éberség nem múlik el", továbbra is figyelemmel kísérik a hazai és a nemzetközi járványügyi helyzetet, a vírus különböző variánsait - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője az operatív törzs nevében a járvány elleni védekezésért felelős testület pénteki online sajtótájékoztatóján.
Galgóczi Ágnes közölte: eddig három esetben igazolták Magyarországon a vírus indiai variánsát, közülük egy embert ápoltak kórházban. Hozzátette: a kórházi ápolásra szorult páciensnél a környezetében az ápolásában résztvevő egészségügyi dolgozók PCR-vizsgálata május 31-én megkezdődött.
A 119 mintából 33-at még vizsgálnak, de eddig egyetlen esetben sem mutatták ki a fertőzést. Ez is bizonyítja a védőoltások hatékonyságát a vírusvariánsok ellen, valamint azt, hogy szigorúan betartották a kórházi fertőzések megelőzésére hozott szabályokat - emelte ki.
Elmondta, a magyar lakosság 54 százaléka már kapott oltást, miközben az európai uniós átlag 39 százalék. A cél továbbra is az, hogy növekedjen a magyar átoltottság, hiszen a védőoltás a leghatékonyabb módja a fertőzés megakadályozásának - húzta alá.
Az osztályvezető beszélt arról is, hogy a nyári táborokban segítőként dolgozó 18 évnél idősebbek csak védettségi igazolvánnyal vehetnek részt a munkában, függetlenül a tábor formájától, helyszínétől, tematikájától, és minden esetben be kell tartani a járványügyi és higiénés szabályokat.
Legfontosabb szabályként említette, hogy csak egészséges gyerek és felnőtt lehet a táborban. Ha valaki megbetegszik, őt azonnal el kell különíteni, és értesíteni kell a tábor orvosát.
Mind a napközis, mind a szálláshelyre szervezett tábor esetén kerülni kell a zsúfoltságot, érdemes kiscsoportos és szabadtéri foglalkozásokat, programokat szervezni - mondta Galgóczi Ágnes.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Orbán Viktor szerint baj van a...
- Himesházán, Kölkeden is felbukkannak...
- Jönnek-mennek a felhők, de napsütés...
- Tizennyolc afgán határsértőt fogtak...
- Csodás égi jelenségeknek lehetünk...
- Hargitai János: 2026-ban az egész...
- Várják a jelentkezőket a Virágos...
- Felszállásra felkészülni: jövő héttől...

