Közeledtek az álláspontok a jövő évi minimálbérről
A partnerség jegyében, konstruktívan folytatódtak a jövő évi minimálbérről szóló egyeztetések - közölte Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár. Kiemelte: idén december 8-án a gazdaságfejlesztési miniszter munkaszervezetének épületében tartották meg a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának monitoring bizottsági ülését. Az egyeztetés témája a 2023-as minimálbér és garantált bérminimum összege volt.Czomba Sándor a megbeszélésen kifejtette, hogy a kormány a járulékcsökkentések terén már „elment a falig", és arra...
Családja megölésével fenyegettek egy tankerületi igazgatót
Zaklatás miatt indított eljárást a rendőrség egy férfi ellen, aki megfenyegette az egyik tankerületi igazgató családtagjait - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön a police.hu oldalon. A közlemény szerint a 24 éves szombathelyi férfi az egyik fővárosi tankerületi központ vezetője munkahelyi címére küldött elektronikus levelet, amelyben egyebek mellett azt írta "elmegyünk éjszaka a gyerekeidért és el fogjuk vágni a torkukat", valamint azt, hogy "anyádat is kibelezzük". A BRFK nyomozói azonosították a...
Úgy tűnik, kopogtat a tél: kiadós csapadék után jelentős lehűlés várható
A következő napokban jelentős mennyiségű esőre kell számítani, vasárnaptól az északi-északkeleti országrészben egyre nagyobb területen várható hó. A jövő hét első felében pedig téliesre fordul az időjárás, erős éjszakai lehűléssel - közölte agrometeorológiai elemzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön. Azt írták, a hét további részében csapadékos, eleinte enyhe időre van kilátás, majd hétfőtől a hideg is megérkezik. Pénteken és szombaton eső várható, majd vasárnap az ország északi felén, nyugat felől egyre többfelé havas...
Kirabolt egy nő egy idős...
A Pécsi Járásbíróság csütörtökön elrendelte egy nő letartóztatását egy hónapra bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására...
Karácsony előtt érkeznek a...
Korábban érkeznek a januárban esedékes családtámogatási ellátások - tudatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium...
Az ágyban talált rájuk,...
Védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség...
Elkészült az elemzés, ilyen...
Az ősz nagy hőmérsékleti kilengések nélkül, de hosszú indián nyárral telt, és három nagyon száraz évszak után, 2022 őszén országosan átlagos mennyiségű csapadék hullott - írta az Országos...A kormány 95 százalékos...
A kormány 95 százalékos extraprofitadót vetett ki a Molra, az erről szóló rendeletmódosítás szerdán jelent meg a Magyar Közlönyben. A kormány annak érdekében módosította...Éjjel beborul, jöhet eső,...
Délnyugat felől fokozatosan megvastagszik a felhőzet, miközben a kevésbé felhős, derült tájakon éjjel köd, rétegfelhőzet képződhet. Csütörtökön a látási viszonyok...Jogerősen 3,5 év börtönre ítélték Galambos Lajost
Jogerősen 3,5 év börtönbüntetésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék Galambos Lajost, azaz Lagzi Lajcsi zenész-előadóművészt. A Budapest Környéki Törvényszék szerdán az MTI-nek küldött közleményében nem nevezte meg az ismert zenészt, de a gyanúsításkor és az elsőfokú ítélet kihirdetésekor a sajtóban többször is megjelent, hogy Galambos Lajos - művésznevén Lagzi Lajcsi - büntetőügyéről van szó, amelynek a zenész volt az elsőrendű vádlottja. Az ügyészség azzal vádolta Galambos Lajost, hogy egy mocsai lakóházban és egy tatai apartmanparkban éveken át méretlenül...
Elgázolták a zebrán, vádat emeltek ellene
Halálos balesetet okozott egy piros lámpánál zebrára lépő gyalogos, vádat emeltek ellene - közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-vel. A közlemény szerint a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 31 éves férfival szemben, aki 2019 júniusában a Blaha Lujza térnél lévő egyik zebránál, ittasan, a piros lámpa ellenére lépett le az úttestre. Ennek következtében elütötte őt egy motoros, aki a balesetben szerzett sérülése miatt, több mint egy évvel később életét vesztette. A vádirat szerint a motoros óránkénti 50...
2026-tól működhet a magyar kikötő Triesztben
Létrejött a megállapodás, amelynek nyomán hamarosan megkezdődhetnek az előkészítő beruházások annak érdekében, hogy a magyar vállalatok 2026-tól már igénybe vehessék exporttevékenységükhöz a trieszti kikötő magyar tulajdonú részét - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Rómában. A tárcavezető a Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettessel folytatott egyeztetését követően arról számolt be, hogy a trieszti kikötőben felvásárolt területtel a kormány célja, hogy a magyar cégek minél gyorsabban és zökkenőmentesebben...
Meghosszabbítják a...
Szentkirályi Alexandra közösségi oldalán jelezte, hogy a szankciókról szóló nemzeti konzultáció kitöltési határidejét meghosszabbították december 15-ig. A kormány...Gulyás Gergely: a brüsszeli...
A hétfőn hatályba lépett kőolajszankciók után két nappal a kormány - a Mol javaslatára - az üzemanyagárstopot megszünteti -...
Fagyos, ködös reggelre...
Estére nagy területen válik párássá a levegő, rétegfelhőzet, - főként a déli megyékben - köd is képződik. Szerdán zsugorodik a rétegfelhőzet, fokozatosan javulnak a látási viszonyok....A tanulói jogviszony...
Annak, akinek a diákigazolványa október végén lejárt, és nem tanul tovább, nem helyezkedett el, és orvosi ellátásra más jogcímen sem jogosult, december 16-ától egészségügyi szolgáltatási...A Mol újraindította a...
A Mol a karbantartás után ugyan újraindította a százhalombattai Dunai Finomítót, de a teljes kapacitás elérése több hetes folyamat, egyik napról a másikra nem oldódnak meg az ellátási...A diákhitelekre is...
A kormány döntése alapján a diákhitelekre is kiterjesztik a kamatstopot; a Diákhitel1 változatlanul 4,99 százalékos kamattal lesz elérhető 2023 januárjától, a Képzési hitelt és a...Éjjel beborul, kedden napközben kiderül az ég
Éjszaka ismét mindenütt záródik a felhőtakaró, és nyugat felől frontális csapadékzóna érkezik, amelynek mentén többfelé várható eső, zápor, a hegyekben esetleg átmeneti havas eső, hó is lehet. Kedden ez a csapadékrendszer fokozatosan kelet felé halad, várhatóan estére hagyja el az északkeleti tájakat. Eközben reggeltől nyugat felől fokozatosan felszakadozik, csökken a felhőzet, egyre több helyen süt ki a nap, és már inkább csak néhány futó zápor fordulhat elő. Az Észak-Dunántúlon és a középső megyékben élénk, kedden erős lökések is kísérhetik a délkeleti, majd...
Varga Mihály: a baj mindenkit érint, de az eredményekre lehet építeni
A jegybank elnökének igaza van abban, hogy baj van, de a baj mindenkit érint: a magas energiaárak egész Európában recesszió felé viszik a gazdaságokat - közölte a pénzügyminiszter Facebook-oldalán hétfőn. Varga Mihály Matolcsy György szavaira reagált, a jegybankelnök az Országgyűlés gazdasági bizottságának hétfői ülésén képviselői felszólalások szerint a kormány gazdaságpolitikáját is hibáztatta az ország jelenlegi, sérülékeny helyzetéért. Varga Mihály kiemelte, minden ország lépéskényszerbe került, Magyarország is....
Sokba fájhat, ha nem fizetjük a kötelező biztosítást
Jövőre átlagosan 15,2 százalékkal kell többet fizetnie azoknak, akikről kiderül, hogy érvényes kötelező gépjármű felelősségbiztosítási szerződés (kgfb) nélkül vesznek részt a közúti forgalomban. A jövő évre vonatkozó fedezetlenségi díjtáblázat már tanulmányozható a mabisz.hu oldalon - áll a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) közleményében. Több mint két hét áll azok rendelkezésére, akiknek január 1-jén jár le a kgfb szerződésük, és szeretnének biztosítót váltani. Nekik legkésőbb december 1-jén éjfélig kell eljuttatniuk az aktuális szerződésük felmondását a...
A rovat további témái
- A szolidaritás gyógyítja a baloldal árulásának sebét
- Idén több pénz maradhat a magyarok zsebében karácsonykor
- Lezárult a szúnyog-tenyészőhelyek feltérképezésének első szakasza
- Változékony időjárás vár ránk az előttünk álló héten, csapadékra is számíthatunk
- Itt vannak a hatos lottó friss és ropogós nyerőszámai
- Dömötör: az ellátásbiztonságért is harcolni kell
« Előző
4104 | 4131 | 4158 | 4185 | 4212 | 4239 | 4266 | 4293 | 4320 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már majdnem minden készen áll, néhány...
- Lekapcsoltak egy csapat migránst...
- Egy mohácsi család lepte meg a...
- Visszaesik a hőmérséklet, borús...
- Hogy is volt? Hargitai Jánost...
- Tarantino szerint új filmje a...
- A MÉH-ből hordta haza a kacatokat...
- Megnyitották a Hullámfüdő uszodáját is
- Új csúcsmotorokat kaptak a rendőrök,...
- Kedden Mohácson, szerdán Pécsen...

