Hideg éj, enyhe nappal: ez vár ránk csütörtökön
Éjszaka többnyire derült vagy gyengén felhős lesz az ég, majd a hajnali órákban alacsony szintű felhőzet képződik, amely napközben főként az északkeleti megyékben és az Észak-Alföldön tartósan meg maradhat, míg másutt gyengén felhős, napos idő várható. Csapadék csütörtök délutántól, helyenként valószínű az ország keleti területein. Ma a déli szél az Észak-Dunántúlon, míg holnap a déli megyékben élénkül meg, másutt jobbára gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -6 és +2 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet...
Kivételesen vasárnap jön a SzerencseSzombat a Dunán
A Szerencsejáték Zrt. az ünnepnapokhoz igazítja lottózóinak nyitvatartását, valamint módosulnak a számsorsjátékok húzásának és adásba kerülésének időpontjai, illetve a játékba küldési határidők. December 31-én a Kenó sorsolásra az eredeti 20.00 óra helyett korábban, 15.00 órakor kerül sor, a sorsolás pedig előreláthatólag 21.25 és 21.40 között kerül adásba. Ezáltal a Kenó játékok aznapi vásárlási határideje 14.00 óra. A rendszer 16.00 órakor nyit ki újra. A Puttó sorsolások a szokásos rend szerint...
Idén is megdőlt a beruházási rekord Magyarországon
Az idén is megdőlt a beruházási rekord Magyarországon, 6,5 milliárd euró, azaz 2600 milliárd forint értékben érkezett befektetés - közölte Szijjártó Péter szerdán a Facebook-oldalán, a külgazdasági és külügyminiszter hozzátette: a befektetői listán Dél-Korea végzett az első helyen volumenben, de az újonnan létrehozott munkahelyek számát tekintve Németország vezet. A miniszter közölte, a magyarországi beruházási struktúra egészséges, a befektetések 48 százaléka Keletről, 42 százaléka Nyugatról érkezett, a magyar befektetések pedig elérték a 10...
Két személyautó ütközött...
Összeütközött két személyautó szerdán délelőtt Mohácson, a Jókai Mór utcában, az egyik kereszteződésnél. A város...
Éjjel picit olyan lesz az...
Éjszakától időnként vastagabb felhősávok vonulnak nyugatról kelet felé, amelyek szerdán gyakran szűrhetik, zavarhatják a napsütést, de számottevő csapadékra nem kell számítani...Jövőre is támogatja a...
A stabil gazdasághoz jól működő vállalkozásokra van szükség, ennek érdekében a kormány jövőre is támogatja a kis- és közepes...
A tűzoltók 368 helyen...
A karácsonyi ünnep három napja alatt 368 helyen volt szükség a tűzoltók beavatkozására, egy ember lakástűzben, ketten szén-monoxid-mérgezésben vesztették életüket - közölte az Országos...400 forint közelébe került...
Mérsékelten erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden reggel a bankközi piacon hétfő estéhez képest. Az euró 400,12 forintra gyengült reggel hétre a hétfő este...Mindenütt beborul, éjjel és...
Estétől a kevésbé felhős tájakon is beborul az ég, és többfelé várható eső, zápor. Ezzel együtt mindenhol javulnak a látási viszonyok. Reggeltől északnyugat...Negyvenezren keresték fel decemberben a Mikulásgyárat
Mintegy negyvenezer látogató, köztük turisták, valamint kétezer óvodás és kisiskolás járt a tizennyolcadik Mikulásgyárban december 1-22. között - közölte az akció szervezője hétfőn az MTI-vel. Zsolnai Endre elmondta: csaknem kétezer segítőjük legtöbbje multicégek dolgozója, valamint középiskolás diák volt, de külföldi önkéntesei is voltak a csütörtök este bezárt Mikulásgyárnak. A gyerekek jelentős részét szervezetten hozták a karitatív akció helyszínére azok a pedagógusok, akik fontosnak tartották, hogy a gyermekek is megtanulják a szolidaritás és az önzetlenség...
Nagyon sok munkájuk volt vasárnap a tűzoltóknak
A katasztrófavédelemhez karácsony első napján 185 segélyhívás érkezett, 133 helyen volt szükség tűzoltói beavatkozásra - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfőn az MTI-vel. Mukics Dániel közleménye szerint 31 esetben tűz miatt, 102 alkalommal pedig műszaki mentést igénylő balesetekhez hívták a tűzoltókat; vasárnap összesen 21 lakástűz volt. Vasárnap délelőtt Tiszakürtön egy melléképület, valamint a hozzáépített kocsibeállóban egy traktor és egy személyautó égett, a lángok a főépület tetőszerkezetére...
Verőfényes napsütésre is számíthatunk karácsony másnapján
Karácsony másnapján is az ország nagyobb részén az ilyenkor szokásosnál jóval enyhébb időre számíthatunk. Kedden azonban átmeneti lehűlés érkezik. Nagyobb eséllyel az Északi-középhegységben és az Észak-Alföldön tartósan borult, párás maradhat az idő, míg másutt akár több órára is kisüt a nap - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.Estétől észak felől újra vastagszik a felhőzet. A szitálás mellett keleten helyenként gyenge eső is előfordulhat. A délies szelet akár több helyen kísérhetik élénk széllökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet a napos részeken 10 és...
Csaknem 700 határsértő...
Péntektől vasárnapig 670 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t. ...Jövő héten visszatérnek az...
A jövő hét elején még több órás napsütés várható napközben, hétfőn a napos részeken akár 15 Celsius fok is lehet, de kedden...
Megérkeztek a hatos lottó...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 51. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták...
A katasztrófavédelem 190...
A katasztrófavédelem 190 segélyhívást kapott szombaton, 129 esetben tűzoltók beavatkozására is szükség volt - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF)...Megdőlt a fővárosban a...
Eddig 1958-ban Békéscsabán mérték a legmelegebbet, 17,7 fokot, ugyanebben az évben Budapesten 12,5 fokig melegedett a levegő. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előzetes...Mutatjuk, milyen lesz az...
Éjszaka derült vagy gyengén felhős lesz az ég, éjfél után a Dunántúlon megnövekszik a felhőzet. Párás lesz a levegő, a Dráva mentén és az északkeleti megyékben köd, illetve rétegfelhőzet...Már több mint negyedmillió határsértőt fogtak el idén
Már több mint 265 ezer határsértőt fogtak el idén - közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában. Bakondi György elmondta, hogy a tavaly ugyanebben az időszakban elfogott 118 ezer migránshoz képest jelentős a növekedés. Az érkezők szinte kizárólag fiatal férfiak, akik csoportosan jönnek. Már pakisztániak, bangladesiek, indiaiak és afrikaiak is vannak közöttük - tette hozzá. A belbiztonsági főtanácsadó hangsúlyozta, hogy rendszeressé váltak az embercsempészek bandái...
Orbán Viktor karácsonykor: mi magyarpártiak vagyunk, a történelem magyar oldalán állunk
A történelem magyar oldalán állunk - nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzetnek. A szombaton megjelent karácsonyi beszélgetésben a kormányfő úgy fogalmazott: "mi magyarpártiak vagyunk", az "orosz-ukrán háborúban is a magyarok oldalán állunk". "Arra a kérdésre, hogy a történelem jó vagy rossz oldalán állunk-e, az a válaszunk, hogy mi a történelem magyar oldalán állunk. Támogatjuk és segítjük Ukrajnát, érdekünk a szuverén Ukrajna fennmaradása, és érdekünk, hogy Oroszország ne jelentsen biztonsági...
Tavasz lesz karácsonykor: egyre enyhébbre fordul
Éjszaka beborul az ég, és szombaton a nap első felében még csak kisebb, majd délutántól, késő délutántól már egyre nagyobb területen szakadozik, csökken a felhőzet, illetve mindeközben északkeleten is javulnak a látási viszonyok. Estétől északnyugat felől csapadékzóna érkezik - északon intenzívebb - esővel. Az eső holnap délelőtt a délnyugati részek kivételével megszűnik, ott estig még eshet. A délies szelet élénk lökések kísérik, majd hajnaltól nyugatira, északnyugatira fordul a szél, és főként a főváros és az Északnyugat-Alföld tágabb térségében meg is erősödik. A...
A rovat további témái
- Párás, ködös éj után csapadékzóna érkezik pénteken
- Az Európai Bizottság jóváhagyta a magyar operatív programokat
- MNB-igazgató: jövő év második felétől csökken az infláció
- Átlagfogyasztás felett sem emelkednek a gáz- és áramárak januártól
- Enyhül az idő, ónos szitálás is lehet éjjel
- Orbán Viktor: 2023-ban védekezni fogunk, de a nagy céljainkat nem adjuk fel
« Előző
4023 | 4050 | 4077 | 4104 | 4131 | 4158 | 4185 | 4212 | 4239 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már majdnem minden készen áll, néhány...
- Megnyitották a Hullámfüdő uszodáját is
- A MÉH-ből hordta haza a kacatokat...
- Visszaesik a hőmérséklet, borús...
- Hogy is volt? Hargitai Jánost...
- Tarantino szerint új filmje a...
- Kedden Mohácson, szerdán Pécsen...
- Új csúcsmotorokat kaptak a rendőrök,...
- Tíz sérültje van a reggeli villányi...
- A minimumra csökkentették az...

