Ködös, hideg éj után borongós idő lesz szombaton

Ködös, hideg éj után borongós idő lesz szombaton Naplementét követően párássá válik a levegő, és nagy területen köd, valamint rétegfelhőzet képződik, mindeközben pedig északnyugat felől szakadozott frontális felhőzet húzódik fölénk.     Szombaton napközben a látási viszonyok javulnak, de így is erősen felhős vagy borult, több helyen tartósan párás idő lesz a jellemző. Számottevő csapadék nem várható, a ködös tájakon szitálás, ónos szitálás fordulhat elő, illetve az éjszaka második felétől néhol gyenge eső sem zárható ki. Hajnaltól az északnyugatira forduló szelet a Dunántúlon egyre több helyen élénk lökések...

Ha Porschét, Audit venne a NAV-tól, ne habozzon!

Ha Porschét, Audit venne a NAV-tól, ne habozzon! Nagy a járműválaszték a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) következő árverésén, az élen két csúcsgyártmánnyal: most egy családi Audi A4 limuzin és egy Porsche Macan S sportos suv is keresi új gazdáját.   A hároméves, négyajtós Audi és a 2015-ös városi terepjáró is jó állapotban van, keveset futottak, egyikben sincs még százezer kilométer. Mindkettő érvényes műszaki vizsgával rendelkezik, az Audira hét és fél, a Porschéra tízmillió forinttól indul a licit. A kocsikra november 29-én kezdődik és december 2-ig tart az árverés. A személyautókra licitálni, valamint...

Lehallgatta volt barátnőjét egy férfi, vádat emeltek ellene

Lehallgatta volt barátnőjét egy férfi, vádat emeltek ellene Vádat emeltek egy férfival szemben, aki amellett hogy hónapokon át zaklatta korábbi barátnőjét, le is hallgatta az asszony lakását - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője pénteken az MTI-t.        Saághy Flóra közölte, a férfit tiltott adatszerzés bűntettével, valamint zaklatás vétségével vádolják.    A férfi és a nő rövid ideig párkapcsolatban éltek, és szakításukat követően közös gyermekük született. 2021. május 19-én a vádlott a nő lakásán járt, hogy gyermekét meglátogassa. Ekkor a...

Tovább emelkedett a...

Októberben a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 705 ezer volt, 17 ezerrel több, mint egy éve. Az augusztus-októberi háromhónapos időszak átlagában a foglalkoztatottak...

Nézze meg, milyen idő vár...

Nézze meg, milyen idő vár ránk a hétvégén! Pénteken többórás napsütésre lehet számtani az ország nagy részén, de szombaton és vasárnap visszatér a borult, párás idő, a...

Sok csapadék hullott, jól...

Sok csapadék hullott, jól áll a talajok feltöltődése Az elmúlt tíz napban mediterrán ciklonok sorozata okozott csapadékos időjárást az országban, ami jelentősen hozzájárult a...

Kisgyermek holttestérre...

Kisgyermek holttestérre bukkantak egy kigyulladt házban Egy kisgyermek holttestét találták a tűzoltók a Békés megyei Kisdombegyházon, ahol egy családi ház gyulladt ki csütörtök...

Orbán Viktor: a visegrádi...

Konkrét és nehéz témák kötik össze a visegrádi országokat, és az ezekben a témákban felmerülő kérdésekre együtt könnyebben adnak választ, mint külön, ezért a visegrádi négyeknek (V4)...

Megkezdték a karácsonyi...

Megkezdték a karácsonyi fenyők kivágását Zala megyében Bár még egy szűk hónap van karácsonyig, a gazdák megkezdték a fenyők kivágását. Az ország egyik legnagyobb fenyőnevelő...

Átlépte a félmilliót a bruttó átlagkereset szeptemberben a KSH szerint

Átlépte a félmilliót a bruttó átlagkereset szeptemberben a KSH szerint Szeptemberben a bruttó átlagkereset 17,8 százalékkal 504 100 forintra nőtt, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 18,4 százalékkal magasabb, 347 500 forint volt - ismertette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).        A kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 335 200 forintot ért el, szintén 17,8 százalékkal nőtt egy év alatt.    A reálkereset 1,9 százalékkal csökkent a fogyasztói árak előző évhez mért, 20,1 százalékos növekedése mellett.    A prémium, jutalom,...

Felhők, eső, hideg: ez vár ránk csütörtökön

Felhők, eső, hideg: ez vár ránk csütörtökön Csütörtökön a Dunántúlon valószínű több-kevesebb napsütés, míg északkeleten erősen felhős, borult lesz az ég.  Holnap napközben már főként a keleti területeken várható eső, a magasabban fekvő területeken havas eső, hó is. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és 5 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 4 és 10 fok között várható.

Rendszeresen verte a rábízott fiúkat egy gyermekfelügyelő

Rendszeresen verte a rábízott fiúkat egy gyermekfelügyelő Másfél év - három és fél év próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetést szabott ki a Szekszárdi Járásbíróság egy férfira, aki egy gyermekotthon dolgozójaként rendszeresen vert rábízott fiatal fiúkat - közölte a bíróság az MTI-vel.    A Szekszárdi Járásbíróság szerdai közleményében az egy nappal korábban, előkészítő ülésen meghozott ítéletről közölték: a férfit - miután tettét beismerte és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról - tízrendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében mondta ki bűnösnek.Az ítéletben megállapított tényállás szerint a vádlott tettei...

Fagymentes lesz az éjszaka,...

Délnyugat felől tovább növekszik, vastagszik a frontális felhőzet, és egyre többfelé ered el az eső, de az északkeleti tájakat csak reggel éri el a csapadék. Estétől előbb az Alpokalján,...

Döntött a T. Ház a jövő évi...

Elfogadta az Országgyűlés a jövő évi adóváltozásokat kedden. A jogszabály főbb rendelkezései az átalányadózást és az iparűzési adót érintik.       A...

Hamis ajánlóívekkel lett...

Vádat emelt a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség egy nő ellen, aki az idei országgyűlési választáson hamis ajánlóívekkel lett képviselőjelölt.     Négyessyné Bodó...

Itt az ideje a vízvezetékek...

A vízmérők, a vízvezetékek és szerelvények téliesítésére hívja fel a lakosság figyelmét a MaVíz Magyar Víziközmű Szövetség.     Az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményükben...

Az ország nagy részén...

Hétfőn nyugat felől határozottan csökken a felhőzet, kiderül az ég, valamint több helyen köd, rétegfelhőzet képződik. Az éjszaka második felétől délnyugat felől növekszik, vastagszik a...

Befejeződött a népszámlálás...

Lezárult a 2022-es népszámlálás második, számlálóbiztosi szakasza. Akik az online adatszolgáltatási időszakban nem tettek eleget adatszolgáltatási kötelezettségüknek, és a...

Meglódult a migrációs mutató, rengetegen próbálkoznak

Meglódult a migrációs mutató, rengetegen próbálkoznak Idén eddig több mint 250 ezer illegális migránssal szemben intézkedtek a rendőrök - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a police.hu oldalon hétfőn.        Azt írták: "a migrációs mutató meglódult", az adatok több mint a dupláját mutatják a tavalyinak.    Magyarország déli határszakaszán idén január 1-je és november 20-a között már 250 002 alkalommal intézkedtek a rendőrök illegális migránsokkal és őket segítő embercsempészekkel szemben, tavaly ugyanebben az időszakban ez a szám 109 117 volt - tették...

Korlátozzák a nagyobb befektetők betéteinek kamatait

Korlátozzák a nagyobb befektetők betéteinek kamatait Március 31-ig a befektetési vállalkozások, pénztárak, lakástakarékpénztárak, biztosítók, befektetési alapok, valamint a legalább 20 millió forintot elhelyező lakossági ügyfelek a kereskedelmi bankoknál mostantól elhelyezett betétjeik után nem kaphatnak magasabb kamatot a 3 hónapos diszkont kincstárjegy kamatánál - olvasható a gazdaságfejlesztési miniszter hétfői közleményében.        A bejelentés szerint semmi nem magyarázza, hogy egyesek olyan jövedelemre tegyenek szert, amelyet a kisebb megtakarítással rendelkező lakossági ügyfelek nem érhetnek...

Bozótvágóval rendezett vérengzést sertések között egy férfi

Bozótvágóval rendezett vérengzést sertések között egy férfi Három év fegyházbüntetésre ítélt a Kaposvári Járásbíróság egy férfit, aki bozótvágó késsel támadt sertésekre szeptemberben Somogyban - tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.     Azt írták: a nem jogerős döntés szerint a negyvenes éveiben járó, többszörösen büntetett előéletű, Kaposvár környéki férfi sertést akart lopni egy állattenyésztőtől, ezért a kerítést megrongálva betört az ingatlanjára, de ittassága miatt a kiszemelt állatot nem tudta leölni. Ettől annyira indulatba jött, hogy a bozótvágóval válogatás nélkül ütlegelte a disznókat;...