Kisodródott egy versenyautó, többen meghaltak
Többen meghaltak és többen megsérültek, amikor az Esztergom-Nyerges Rallyn egy jármű lesodródott az útról és a nézők közé hajtott. A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a raliversenyen részt vevő jármű eddig tisztázatlan okból sodródott le az útról Lábatlan és Bajót között. A jelenlegi információk szerint négyen meghaltak, heten pedig megsérültek - írták a rendőrség honlapján. Az m1 Híradójában közzétett felvétel szerint egy versenyautó kisodródott a pályáról és 11 embert sodort el. Az m1 helyszíni tudósítása szerint...
Magatartásukkal változtathatnak fogvatartásuk szigorán a rabok
Márciustól innovatív, kreditalapú kategóriarendszer határozza meg a szabadságvesztés büntetések végrehajtási rendjét, így a rabok együttműködő magatartásukkal enyhébb besorolást érhetnek el - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) az MTI-vel. Makula György ezredes, a kommunikációs főosztály vezetője felidézte: korábban a három végrehajtási fokozathoz (fegyház, börtön, fogház) három-három úgynevezett végrehajtási rezsim (szigorúbb, általános, enyhébb) kapcsolódott. Módosult azonban a büntetés-végrehajtási kódex, így március 1-jétől ezt...
Micsoda szerencse! Megint elvitték a Jokert
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 4 (négy) 9 (kilenc) 12 (tizenkettő) 38 (harmincnyolc) 78 (hetvennyolc) Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt;4 találatos szelvény 45 darab, nyereményük egyenként 1 077 690 forint;3 találatos szelvény 3889 darab, nyereményük egyenként 13 125 forint;2 találatos szelvény 89 075 darab, nyereményük egyenként 2205 forint.Joker: 661551Telitalálat 1 darab, nyereménye 55 366 180 forint.
Csökken a felhőzet, napos...
Ilyen időjárás vár ránk. Vasárnap csökken a felhőzet és a gomolyfelhők mellett általában többórás napsütésre számíthatunk,...
Konzultációt indít a...
"Közös ügyünk" a zöldenergia, ezért erről egy április 15-ig kitölthető online kérdőíven keresztül "kérdezzük...
Most vagy soha! Túl a 100...
Özönlenek a nézők a Petőfi-filmre: a Most vagy soha! március 14-i bemutatója óta több mint 100 000 ember nézte meg a...
Áremelkedéssel indult az év...
A fővárosi lakáspiac áremelkedéssel indította az évet, az első két hónapban a téglalakások átlagos négyzetméterára már...
Rágalmazásért jelentették...
Magánindítványként tett büntető feljelentést Dobrev Klára DK-s politikus ellen nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás...
Egy szép, tavaszi napunk...
Éjszaka, illetve szombaton is változóan felhős időre számíthatunk csapadék nélkül. Majd holnap késő délután,...
Szombaton elsötétülnek egy órára a nevezetes épületek
Szombaton rendezik meg az idei Föld órája akciót: 20 óra 30 perctől a bolygó számos nevezetessége elsötétül egy órára - közölte pénteken a WWF Magyarország az MTI-vel, a szervezet az akció alkalmából a hazai kistelepülések jelentős részét még mindig érintő energiaszegénységre hívja fel a figyelmet. Az akcióhoz Budapest mellet több hazai vidéki település is csatlakozik - közölte a WWF Magyarország pénteken az MTI-vel. A Föld órája kezdeményezés, amelyhez tavaly már több mint 190 ország csatlakozott, eredetileg azzal a céllal indult 2007-ben Ausztráliából, hogy a...
Orbán Viktor: a magyar fül számára megdöbbentő, amit Brüsszelben hallani
Orbán Viktor miniszterelnök ezúttal Brüsszelből jelentkezve adott interjút a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. - Brüsszelben háborús hangulat, háborús nyelvezet, háborús logika van - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.A kormányfő szerint Brüsszel vívja saját háborúját Moszkva ellen, de Magyarország nem áll háborúban Oroszországgal. Az idő előrehaladtával a háborús spirálban eljutottunk a sisakok küldésétől odáig, hogy már arról beszélnek, hogy nyugat-európai országok katonái állomásoznának...
Jönnek-mennek a felhők, marad az enyhe idő
Éjszaka tovább folytatódik a felhőzet vastagodása, legkésőbb a Tiszántúlon is befelhősödik az ég. Elszórtan valószínű eső, zápor, ahogyan holnap is, de ekkor nagyobb eséllyel az ország keleti, délkeleti felén lehet kis mennyiségű csapadék. Mindeközben egyre szakadozottabbá, gomolyosabbá válik a felhőzet, amely késő délutántól jelentősen csökken. Éjszaka a Dunántúlon megélénkül az északnyugati szél, amelyet ott, valamint a középső országrészben pénteken már több helyen kísérhetnek élénk széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 10 fok...
A fagyos éjszakák kárt...
Bár a hét további részében enyhébb éjszakák várhatók, a fagyveszély nem múlt el, a jövő hét első felében ismét számítani lehet olyan éjszakákra, amikor 0 Celsius-fok alá csökken a...Melegszik az idő, majd'...
Éjszaka főleg a Dunától keletre eső területeken megvastagszik a felhőzet, másutt fátyolfelhős lesz az ég....
Kétszer annyi magyar...
A kormány és a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) együttműködésének köszönhetően az elmúlt hét évben megduplázódott a...
Rendőri felvezetéssel...
Készenléti rendőrök segítettek időben bejutni a kórházba annak a nőnek, akinél megindult a szülés. A Készenléti...
Felfüggesztett börtönre...
Bűnösnek mondta ki a Debreceni Törvényszék nem jogerősen azt az orvost, aki hálapénzt fogadott el több betegtől egy debreceni...
Megkezdődött hajnalban a...
Szerdán, március 20-án 4 óra 6 perckor megkezdődött a csillagászati tavasz, ekkor következett be ugyanis a nap-éj egyenlőség -...
Nagyon hideg éj után napsütés lesz a szerda
Szerdán a sok napsütés mellett a keleti harmadban gomolyfelhő-képződésre, máshol fátyolfelhőzet-növekedésre számíthatunk. Csapadék nem valószínű. Az élénk, néhol erős északi szél estére mérséklődik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és -5 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, a belvárosi, tóparti, valamint a felhősebb tájakon magasabb értéket is mérhetünk. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 11 és 16 fok között valószínű.
Komoly fagyveszélyre figyelmeztet a meteorológia
Fagyveszély várható a következő napokban, szerdára virradóra az ország nagy részén fagypont alá csökken a hőmérséklet - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán kedden. Hozzátették: ahol fagypont felett alakul a minimum, ott is előfordulhat talaj menti fagy. A hidegre hajlamos helyeken - elsősorban az Északi-középhegység völgyeiben - mínusz 6, mínusz 7 Celsius-fok köré hűlhet a levegő. Az előrejelzés szerint csütörtökre virradóra a Dunától keletre van esély gyenge fagyokra, azonban a talaj közelében ismét többfelé 0 fok alá hűlhet a levegő. Péntekre virradóra...
Javában készül az ország jövő évi költségvetése
Rendben halad az idei év költségvetésének módosítása és a jövő évi költségvetés tervezése a Pénzügyminisztériumban (PM), a tárca 2025-ben csökkenő hiánnyal, alacsonyabb államadóssággal, erősödő gazdasági növekedéssel számol - jelentette ki Varga Mihály a Pénzügyminisztérium (PM) keddi közleménye szerint, miután hivatalában fogadta Horváth Gábort, a Költségvetési Tanács elnökét. A pénzügyminiszter kiemelte: a kedvezőtlen külső gazdasági hatások miatt a kormány 4,5 százalékra módosítja az idei hiánycélt, amelyet a következő években fokozatosan 3 százalék alá...
A rovat további témái
- Autósok ezrei buktak le, nem kapcsolták be az övet
- Talán Baranya megússza az éjszakai fagyot kedden
- Ma még kérhetjük a NAV-tól a bevallási tervezet postázását
- Még soha nem fogtak ki ekkora pontyot a Balatonból
- Két határsértő ellen intézkedtek hétvégén
- Jelentős lehűléssel, éjszakai fagyokkal indul a hét, aztán visszatér a tavasz
« Előző
2295 | 2322 | 2349 | 2376 | 2403 | 2430 | 2457 | 2484 | 2511 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Két falu kerül a NAV baranyai...
- Hűvösebbre fordul a héten, az...
- Orbán Viktor: nem hagyjuk, hogy ukrán...
- Több kocsival közlekednek a Mecsek...
- Íme, így néznek ki a pártlistás...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- A csillagok alatt tartanak...
- Hatalmas mennyiségű hulladék ég a...
- Már több mint másfél millióan...
- Orbán Viktor: legyen béke, szabadság...

