Szili Katalin: létezésünket is édesanyánknak köszönhetjük
2024. május 05. vasárnap 12:12
Létezésünket is édesanyánknak köszönhetjük - jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó vasárnap a Veszprém vármegyei Porva önkormányzata édesanyákat köszöntő rendezvényén.
"Anyámnak köszönhetek mindent, ami vagyok" - idézte Szili Katalin beszéde kezdetén Szent Ágostont.
Emlékeztetett: 1925 óta ünneplik Magyarországon május első vasárnapján az anyák napját.
Rámutatott: a mindenkor legszebbnek tartott tíz magyar szó között a béke, a szeretet, a haza és az élet mellett szerepel az édesanya is.
A család az egyetlen hely, ahol azt a biztonságot megkapjuk, amely - bármi történjék is a világban - összeköti a közösségeket - emelte ki. Fontosnak nevezte, hogy békében tudjunk élni szűkebb és tágabb világunkban, ahol minden pillanatban érzékelhető, hogy felüti fejét a békétlenség, a háború.
Szili Katalin szólt arról is, hogy a gyermeknél nincs igazibb boldogság, a gyermek jelenti a jövőt, a holnapot, a közösség építését.
Az édesanya, a nagymama, a dédmama pedig az, aki szeretettel, odaadással, aggódással, panasz nélkül teljesíti hétköznapi feladatait: a gyermekek nevelését, a meleg és kedves otthon megteremtését.
Szili Katalin beszéde végén virággal köszöntötte a rendezvényen részt vevő édesanyját.
Veinperlné Kovács Andrea, a település független polgármestere hangsúlyozta: családcentrikus világot kell teremteni magunknak a kis közösségeinkben.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Sok napsütést, de záport is kaphatunk...
- Baranyai tűzoltó, Windischmann Dávid...
- Nepomuki Szent Jánost ünnepli Mohács,...
- Sok ezer ember előtt adták át...
- Rendőrkézen a pénteken balhézó utcai...
- Ezt üzente a pécsi megyéspüspök a...
- Gázolt a vonat a Pécs-Budapest vonalon
- Cukorbetegség: támogatást nyújt a...
- Szombaton jön az 52. Schneider Lajos...
- Mohácsi győzelemmel zárult az...