Budapest Pride: a BRFK szerint annyi rendőr lesz, amennyi kell
A rendőrség a szükséges létszámmal biztosítja szombaton Budapesten a meleg méltóság menetét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője szerdán az MTI-vel."A rendezvény létszámához mérten megfelelő rendőri jelenlétre lehet számítani" - mondta Horváth Katalin Fanni. Mint hozzátette: a fokozott rendőri jelenlét során bárkit igazoltathatnak, azért, hogy bármiféle jogellenes cselekményt megelőzzenek, illetve megakadályozzanak.A rendőrök határozottan fellépnek majd, ha szabálysértést vagy bűncselekményt észlelnek - közölte Horváth Katalin Fanni.A felvonulás a...
Elrabolt fiatalembert szabadított ki a TEK
Egy Thaiföldön elrabolt magyar fiatalembert szabadított ki a Terrorelhárítási Központ (TEK) és a Nemzeti Nyomozó Iroda; a részleteket a két szervezet vezetője sajtótájékoztatón ismertette szerdán a Belügyminisztériumban.Hajdu János, a TEK főigazgatója azt közölte, hogy véráldozat és pénzfizetés nélkül sikerült kiszabadítani a Thaiföldön tanuló magyar fiatalembert, akit a napokban hoznak haza. Mint fogalmazott, "bravúros tárgyalástechnikának" köszönhetően sikerült az akció, amelyben - a TEK több specialistája, túsztárgyalója, műveleti irányítója vett részt Thaiföldön.Az...A Véderő "parancsnoka" másfél évet kapott, felfüggesztve
Egy év hat hónap börtönbüntetésre ítélte szerdán a Gyöngyösi Városi Bíróság Eszes Tamást, a Véderő elnevezésű szervezet "országos megbízott parancsnokát" hivatalos személy elleni erőszak miatt.A nem jogerős ítélet végrehajtását a bíróság négy évre felfüggesztette. A vádlott és ügyvédje felmentésért fellebbezett, az ügyész három nap gondolkodási időt kért. A bíróság mindkét vádlott esetében pártfogói felügyeletet rendelt el.A vád szerint Eszes Tamás ellenállt a rendőri intézkedésnek, amikor június 13-án hajnalban garázdaság gyanújával elő akarták állítani Gyöngyöspatán....Nagyot buktak a fegyveres...
A fegyveres testületek a kormány által még tavasszal elhatározott 250 milliárd forintos költségvetési zárolás legnagyobb vesztesei - írta a Napi Gazdaság a Költségvetési Felelősségi...Gyorsítják a kiemelt peres...
A közélet tisztaságát beárnyékoló visszaélésekkel, valamint az állami vagyon megkárosításával összefüggő büntető és polgári...
Véget ér a tanév, kezdődik...
Ma véget ér az idei tanév, csütörtökön megkezdődik a két és fél hónapos nyári vakáció. A diákoknak táborok és színes programok...
A napsütés mellett záporok,...
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:Várható időjárás az ország területére szerda estig:A Tiszántúlon sok lesz a napsütés, ott csapadék nem valószínű. A Dunántúlon és a középső...Mol-részvényvásárlás: a...
Vissza kell vezetni a költségvetési törvény kiadási főösszegén és hiányösszegen azt a vételárat, amelyért a magyar állam visszavásárolja az orosz féltől a Mol Nyrt.-ben meglévő 21,2...Sólyom 195 milliós villát...
Az egy éve távozott köztársasági elnöknek a volt hivatala Normafánál vett egy 265 nm-es lakást, amelyet a politikus az élete...
1,2 millió forintra bírságolták a Tescót
Nyolc Tesco áruházban is találtak rágcsálókra utaló nyomokat vagy egyéb hiányosságokat a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) májusi ellenőrzése során, melyek miatt összesen 1,2 millió forintos bírságot kapott a vállalat - írta a keddi Magyar Nemzet.A napilap az MgSzH-ra hivatkozva arról számolt be, hogy az érintett áruházak Békéscsabán, Cegléden, Tahitótfaluban, Budapesten, Miskolcon, Szarvason és Egerben - ott két helyen is - vannak.A hivatal még májusban tartott országos ellenőrzést a multinacionális vállalatnál, és azért nem árulták el mostanáig ennek eredményét, mert...Három autót húztak ki a kolontári halastóból
A héten megkezdődik a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa devecseri károsultjai számára épülő házak műszaki átadása, és folytatják a földekről összegyűjtött szennyező anyagok beszállítását, amit az esős idő miatt le kellett állítani - közölte az Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ parancsnoka az MTI érdeklődésére.Muhoray Árpád vezérőrnagy az MTI információit megerősítve elmondta, hogy Kolontáron három autót húztak ki a halastóból, amelyeket az átszakadt tározóból kiömlő vörösiszap sodort oda.Tájékoztatott arról, hogy az új devecseri lakóparkban épülő 87 ház közül az...
Bemutatják a Magyary Programot
Ma mutatja be a kormány közigazgatás-fejlesztési stratégiáját, a Magyary Programot Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter és Gál András Levente közigazgatási államtitkár.A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium meghívója szerint a Magyary Zoltán volt kormánybiztos és egyetemi tanár nevét viselő, a közigazgatás átalakításáról szóló program lényege a közigazgatás korszerűsítése, rendszerének átláthatóbbá, szolgáltatásainak ügyfélközpontúbbá tétele. A Magyary Program része a kormány-tisztviselői életpálya kereteinek kidolgozása.Nem büntethető a házalás -...
A helyi önkormányzatok nem tilthatják a házaló kereskedést - állapítja meg az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az MTI-hez hétfőn eljuttatott állásfoglalásában.Szabó Máté...Módosul a csődtörvény -...
A kormány rendeletben nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek minősítheti azokat a vállalkozásokat, amelyek csődeljárás vagy felszámolási eljárás alatt...Jobbikost fojtogatott a...
A Jobbik gyöngyöspatai polgármester-aspiránsa szerint vasárnap késő este megtámadta őt Eszes Tamás, aki a Véderő...
Technikai ellenőrzésre...
Nem sokkal a felszállás után technikai ellenőrzésre visszafordult Budapestre vasárnap este a Malév berlini járata - közölte a légitársaság az MTI-vel.A közlemény szerint miután a...24 óra, 135 közúti baleset,...
A rendőrség az elmúlt 24 órában 135 közúti közlekedési balesetnél intézkedett, két balesetben két ember vesztette életét, 14 baleset súlyos, 38 pedig könnyű sérüléssel járt - tette közzé...Szanyi a vidékfejlesztési...
Az MSZP szerint a magyar uniós elnökség végén távoznia kellene posztjáról Fazekas Sándornak, mivel az ellenzéki párt úgy látja: a vidékfejlesztési miniszter nem látta el megfelelően a...Magyarok százezrei a csíksomlyói Hármashalom-oltárnál
Zarándokok százezrei vonulnak az erdélyi Csíksomlyó melletti Kis-Somlyó és a Nagy-Somlyó hegy közötti nyeregbe, ahol a magyarság egyik legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepére, a csíksomlyói búcsúra kerül sor szombaton.Az MTI bukaresti irodáját résztvevők arról tájékoztatták, hogy az első zarándokcsoportok már a péntek esti órákban megérkeztek Csíksomlyóra, de az emberek zöme szombaton reggel jött a Csíkszereda városhoz tartozó búcsúhelyre.A zarándokok zöme végigvonult a csíksomlyói ferences templomhoz vezető Szék útján, amelynek szélén az idén is lacikonyhák várják a megéhező...A Pannon Volán példáját követi öt másik busztársaság
Újabb öt Volán-társaság ezúttal 2,52 milliárd hitel felvételére hirdetett meg közbeszerzési eljárást a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Közösségi Közlekedésfejlesztési Hitelprogramjának keretében autóbuszok vásárláshoz a közbeszerzési értesítőben megjelent felhívás szerint.Legutóbb a Volánbusz ugyanennek a programnak a keretében 6,6 milliárd forint, öt másik Volán-társaság pedig 4,45 milliárd forint hitel felvételére írt ki közbeszerzési tendert. Az MFB 50 milliárd forintos hitelkerete olyan kis-és közepes vállalkozásoknak, szól, amelyek a hitelfelvétel évében közszolgáltatási...Szárazabb és egyre melegebb idő várható a hétvégén
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Várható időjárás az ország területére szombat estig:A Dunántúlon a változó felhőzet mellett többórás napsütés valószínű, ott csupán szombat délután lehet több felhő, és ekkor eső, zápor is kialakulhat. Másutt ugyanakkor erősen felhős vagy borult lesz az ég, elszórtan esővel, záporral, csak szombat délután északkeleten vékonyodik el, csökken a felhőzet. Az északi szél a Dunántúlon és északkeleten több helyen megerősödik.A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 18 és 25 fok között várható, a Duna-Tisza közén lesz a hűvösebb.Az...
« Előző
22707 | 22734 | 22761 | 22788 | 22815 | 22842 | 22869 | 22896 | 22923 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécsen és Mohácson is bajba került...
- A papi hivatásokért ajánlották fel...
- Éjfélig kérhető a részletfizetés a...
- Új napi középhőmérsékleti rekord...
- Így zajlott az élet a Dunán Mohácsnál...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Több baranyai településen is...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Eltűnt egy 14 éves mohácsi lány, egy...
- A pécsi főpályaudvaron és a...

