Jelentősen emelkedhet az államilag elismert egyházak száma
Az Országgyűlés mai ülésén dönthet újabb vallási közösségek egyházként történő állami elismeréséről, amivel a korábbi tizennégyről harminckettőre bővülhet azok száma. A parlament emellett ismét nekivághat a Malév-bizottság felállításának, majd a korábban tárgyalni kezdett előterjesztések vitáját folytathatja. A Ház ülése az oktatási államtitkár napirend előtti felszólalásával kezdődhet, Hoffmann Rózsa várhatóan a pénteken lejárt felsőoktatási felvételi határidővel összefüggésben szól majd. A képviselők a megszokott interpellációs blokk után elsőként a fideszes Rogán Antal...Tarlós: az Új Színház nem lesz az antiszemitizmus színpada
Tarlós István nem engedi, hogy az Új Színház az antiszemitizmusnak vagy a szélsőségesség más formáinak biztosítson megjelenési lehetőséget, a budapesti főpolgármester ezt a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német konzervatív lap riportjában jelentette ki. A FAS A gonosz színpada címmel közölt budapesti riportot az Új Színházról a lap politikai rovatában. A szerző, Reinhard Veser írásának bevezetőjében megállapította, hogy az Új Színház mostanáig művészi szempontból "szolidan vezetett" és "nem különösebben feltűnő" intézmény volt,...Közeledünk a 2 milliárdhoz: megint nincs ötös a lottón
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 8. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok:7 (hét)18 (tizennyolc)59 (ötvenkilenc)60 (hatvan)65 (hatvanöt)Nyeremények:5 találatos szelvény nem volt;a 4 találatos szelvényekre, egyenként 2.510.100;a 3 találatos szelvényekre 24.455 ;a 2 találatos szelvényekre 1.440 forintot fizetnek.Joker: 442440.Az 1 darab Jokerre 22.450.540 forintot fizetnek.Munkát kínált az...
Miskolc fideszes alpolgármestere állást kínált Tóth Imrének, annak a munkanélküli férfinak, aki február elején Miskolcról Budapestre vezette azt az úgynevezett éhségmenetet. Zsiga Marcell...Kibővíti a bérkompenzációt...
Pályázat keretében támogatják azokat a munkáltatókat, amelyeknek a béremelések "saját erős" 5 százalékának...
Navracsics: újra...
A közigazgatási tárca vezetője szerint egyre több jel utal arra, hogy a magyar közigazgatás "mintha újra fejlődésnek...
Az LMP szerint megszűnhet...
Ha a jelenlegi formájában fogadják el a képviselők a polgári törvénykönyv (Ptk.) tervezetét, akkor a jövő év elejétől megszűnik az üzleti titok megismerését, a közpénzek átláthatóságát...Hunvald György másfél évet...
Gál György volt erzsébetvárosi szabad demokrata politikus nyolc és fél évet, Hunvald György volt szocialista polgármester,...
Rekordszinten a...
Az állammal szemben fennálló tartozás 5,5 milliárd forint volt, míg a kifizetetlen szállítói tartozások elérték a 44,3 milliárd forintot. Januárban minden idők csúcsát megdöntve 49,9...Orbán ellen tüntetnek, a szimpátiatüntetést nem engedélyezték
A miniszterelnök látogatásához időzítve tüntetést tartanak pénteken Frankfurtban Orbán Viktor politikája ellen német baloldali szervezetek, elmarad viszont az ugyanarra a helyre és időpontra Németországban élő magyar magánemberek által szervezett szimpátiatüntetés, mert a kezdeményezők időpont- és helyszínegyeztetési problémák miatt nem kaptak területfoglalási engedélyt. Orbán Viktor kormányfő pénteken délután előadást tart a német kereskedelmi és iparkamara (IHK) frankfurti székházában. Az előadás alatt német baloldali szervezetek az épület előtti téren az...
A Jobbik feljelentést tesz hazaárulás miatt Andor László döntése kapcsán
Hazaárulás és hűtlenség gyanúja miatt feljelentést tesz a Jobbik a legfőbb ügyésznél ismeretlen tettes ellen, amiért Andor László magyar EU-biztos egyetértett és támogatta az Európai Bizottság Magyarország számára kedvezőtlen szerdai döntését - jelentette be csütörtökön az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese. Gyöngyösi Márton szerint Andor László "teljesen alkalmatlan" posztjának betöltésére, hiszen még csak jelen sem volt az Európai Bizottság szerdai ülésén, amely pedig "mandátumának legfontosabb" döntése lett volna. A jobbikos politikus emlékeztetett rá,...Békemenet: egyesületet hoznak létre a szervezők
A kormány és a miniszterelnök mellett kiálló egyesületet hoznak létre a január 21-i Békemenet szervezői, akik szerint továbbra is meg kell védeni a magyar demokrácia vívmányait, az ország szuverenitását. Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője, a Békemenet Magyarországért Egyesület alapítói által csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, az egyesület létrehozásával a Békemenet résztvevőit és szimpatizánsait kívánják mozgósítani, mivel nem számítanak arra, hogy a jövőben csillapodnának a Magyarországgal szembeni külföldi támadások. Mint...
Civil egyesület alakult egy...
Civil egyesület alakult egy új nemzeti légitársaság piaci alapon történő létrehozásáért; a Malért gazdasági szereplőkkel és a...
A Fidesz már készül a...
Áprilisig tehetnek javaslatot a Fidesz választókerületi tanácsai a 2014-es választások jelöltjeire, s a javaslatok lezárását követően a párt választmánya, illetve elnöksége júniusig...Lecsapott a médiahatóság a...
Vizsgálatot indított a Klubrádió múlt szerdai, Beszéljük meg műsora miatt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, mert az...
A Jobbik börtönnel büntetné...
A Jobbik azt kezdeményezi, hogy a jövőben akár két év szabadságvesztéssel is büntethető legyen az, aki mezőgazdaságilag...
Brüsszel 495 millió eurótól...
Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy jövő januári hatállyal függesszék fel 495 millió euró - mai árfolyamon 142 milliárd forint - Magyarországnak szánt kohéziós, vagyis...LMP: hazánk Európa...
Az LMP véleménye szerint Magyarország könnyen Európa szemétdombjává válhat, ha jelenlegi formájában fogadják el az...
22 milliárdba kerül az állami cégeknél a bérkompenzáció
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. által kezelt többségi állami tulajdonú társaságoknál összesen 80 ezer munkavállalót érint a bérkompenzáció, amelynek költsége 2012-ben 22 milliárd forint - tudatta az MNV szerdán az MTI-vel. A vagyonkezelő tájékoztatása szerint a bérkompenzációt a társaságok saját forrásaikat felhasználva oldják meg, de jelzik az MNV Zrt.-nek, ha nem tudják kigazdálkodni a bérkompenzáció költségeit. Tavaly december 22-én hirdették ki a munkabérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges munkabéremelés 2012. évi elvárt mértékéről és a béren kívüli juttatás...
Kellemetlenség a benzinkutaknál: emelkedett a benzin ára
Emelte bruttó 2 forinttal a gázolaj és 4 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. Az emeléssel a gázolaj átlagára 436 forintra, a benziné pedig 425 forintra nőtt. A Mol egy hete bruttó 3 forinttal emelte a gázolaj és 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát. Az autósok 20-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.Több ezer orvos kaphat 57 ezer forintos béremelést
A 29 ezer orvosból 18 ezren számíthatnak átlagosan bruttó 57 ezer forintos béremelésre - írja a Világgazdaság szerdán a saját értesülésére hivatkozva, míg a Napi Gazdaság arról számol be, hogy a február végére várható béremelési megállapodásig a részletek nem nyilvánosak. A rendelkezésre álló 30 milliárd forintos keretből fele-fele arányban részesülnének a kórházakban és a szakrendelőkben foglalkoztatott dolgozók - olvasható a Világgazdaságban. A nővérek, asszisztensek 10,7 százalékos emelésre, bruttó 12 ezer forintra számíthatnak a Világgazdaság információi szerint, vagy - egy...A rovat további témái
- A Jobbik szerint az uniós paktum gyarmatosítja az országot
- "Orbán Viktor nem Superman, követ el hibákat"
- Gyurcsány igyekszik, nyolcadik évértékelő beszédét tartja
- Máris kirúgták Árok Kornélt a Magyar Szolidaritás Mozgalomból
- Változó intenzitású olvadás várható a héten
- A szocialisták béremelést sürgetnek az egészségügyben
« Előző
22329 | 22356 | 22383 | 22410 | 22437 | 22464 | 22491 | 22518 | 22545 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Több baranyai településen is...
- Az önkormányzati lakások bérleti díja...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Fia született Harry hercegnek és...
- Hídépítés Mohácsnál: a szigeti...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Így kompoztunk egykor Mohácsnál és...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...

