Munkát kínált az "éhségmenet" elindítójának Zsiga Marcell
2012. február 25. szombat 09:57
Miskolc fideszes alpolgármestere állást kínált Tóth Imrének, annak a munkanélküli férfinak, aki február elején Miskolcról Budapestre vezette azt az úgynevezett éhségmenetet.
Zsiga Marcell az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: csütörtökön Miskolc közgyűlésének ülését "az MSZP által szervezett közjáték zavarta meg, ismét meneteltették Tóth Imre urat, ezúttal nem hóban-fagyban, hanem csak a városi közgyűlésre".
"Az elkeseredett Tóth urat négyszemközti beszélgetésre invitáltam. Tóth úr a beszélgetés során elmondta, hogy korábbi munkájából a Gyurcsány-korszak idején, Káli Sándor polgármestersége alatt 2010 márciusában "számolt le", ezért ismételten felszólítjuk az MSZP-t, hogy saját kicsinyes politikai ügyleteikbe legalább azokat a nehéz sorsú embertársainkat ne keverjék bele, akiket ők hagytak munka nélkül" - fogalmaz közleményében Zsiga Marcell.
A politikus azt is közölte, hogy Tóth Imre eredeti hivatása kertész. Mivel a Miskolci Városgazda Kft.-nél jelenleg is van betöltetlen kertészi pozíció, ezért Tóth Imre úrnak - alkalmassága esetén - munkát kínálunk a jövő héttől. Reméljük, hogy városi kertészként, eredeti szakmájának megfelelően, tudását hasznosítva tud Miskolc felvirágoztatásában tevékenyen közreműködni."
A Munkát, kenyeret tiltakozó menet február 6-án indult el Miskolcról, és 13-án ért a Parlamenthez. A szervezők azt mondták, hogy akciójukkal három dolgot szeretnének elérni: munkát, kenyeret és a megélhetéshez elég bért". Hozzátették, hogy a reményükkel együtt a türelmük is elfogyott, ezért így akarták felhívni a parlamenti döntéshozók figyelmét a hétköznapok gondjaira.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A papi hivatásokért ajánlották fel...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Több baranyai településen is...
- eM Soós György: „A sport nagy...
- Hárman tűntek el szombaton a Dunában
- Az önkormányzati lakások bérleti díja...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Fia született Harry hercegnek és...

