Tisztújító kongresszust tartanak a szocialisták

Kétévente esedékes tisztújító kongresszusát tartja ma a szocialista párt. Az elnöki posztért Mesterházy Attila és Szanyi Tibor indul. Az MSZP történetében először fordul elő, hogy a hivatalban lévő elnöknek kihívóval kell megküzdenie, és nyolc éve arra sem volt példa, hogy verseny legyen a szocialista párt vezetéséért. A két induló között ideológiai vita nem folyt az elnökválasztási kampányban, mindketten balközép pártként határozták meg az MSZP-t. Szanyi Tibor elsősorban arról beszélt: a pártszervezetet kell megerősíteni, felfrissíteni, míg Mesterházy Attila a csaknem két évvel...

Schmitt Pál nem mond le és egy másik doktori címet kíván szerezni!

A köztelevízió esti hírműsora után egy interjúban az elmúlt percekben jelentette be a doktori címétől tegnap megfosztott Schmitt Pál, hogy nem mond le a köztársasági elnöki posztról. Az elnök a tévé riporterének azt mondta, nem enged a politikai nyomásnak, ezért nem mond le, az elvett doktori címe helyett pedig újat fog szerezni, azaz 70 évesen egy Phd-fokozat megszerzésébe kezd. Szavai szerint "nem esett jól" neki, hogy a Semmelweis Egyetem szenátusa anélkül fosztotta meg húsz évvel ezelőtt szerzett kisdoktori címétől, hogy őt megkérdezte, meghallgatta...

Orbán újra a Schmitt-ügyről: a legfontosabb az ország érdeke

Orbán Viktor szerint a köztársasági elnök döntéseit lehet bírálni, személye azonban "e fölött áll", sérthetetlen. A miniszterelnök pénteken az államfő plágiumügyét firtató újságírói kérdésekre válaszolva elmondta: a legfontosabb az ország érdeke, ez pedig az, hogy Magyarországnak mindig legyen olyan vezetője, akinek a személye sérthetetlen. Hozzátette: a köztársasági elnök sérthetetlenségéről szóló alkotmányos szabályt mindenkinek megfontolásra és betartásra javasolja.Arra a kérdésre, hogy szerinte csalt-e Schmitt Pál, úgy felelt: az alaptörvényből fakadó...

Schmitt Pál este...

Schmitt Pál államfő péntek este nyilatkozatot ad az m1-nek. Az exkluzív interjú a 19 óra 30 perckor kezdődő Híradó után hangzik el - tájékoztatta a Köztársasági Elnöki Hivatal az MTI-t....

Bűnszervezet irányította a...

Bűnszervezet működött a Magyar Villamos Művekben (MVM) - ezt állapította meg a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a cég 2007 és 2008 közötti gazdálkodásával kapcsolatban indult nyomozásban -...

LMP-s ülősztrájk mindaddig,...

LMP-s ülősztrájk mindaddig, amíg Schmitt le nem mond Pénteken 10 óra körül Dorosz Dávid országgyűlési képviselő több LMP-s és - elmondásuk szerint - nem a párthoz tartozó...

A 24 éves Fidesz akkor...

Orbán Viktor szerint a Fidesznek nincs az országtól elválasztható saját érdeke vagy sikere, "a Fidesz akkor sikeres, ha az ország is az; ezt gondoltuk már 1988-ban is, amikor...

Orbán, Tarlós és Szijjártó...

A miniszterelnök ahhoz az alkotmányos rendelkezéshez tartja magát, amely szerint a köztársasági elnök személye sérthetetlen. Az ország érdeke ugyanis, hogy az államfő sérthetetlen legyen...

Ezentúl a kisebb területű...

Ezentúl a kisebb területű balatoni viharokat is jelzi a rendszer Beüzemelték a magyarországi nagy tavak vihar-előrejelző rendszerét.  Tollár Tibor dandártábornok, az Országos...

Cozma-gyilkosság: Raffael Sándor új eljárást kér

Az első fokú ítélet hatályon kívül helyezését kérte ügyfele esetében a Cozma-gyilkosság másodfokú eljárásában a nem jogerősen életfogytiglanra ítélt Raffael Sándor, az elsőrendű vádlott védője a Győri Ítélőtáblán. Tuza Péter mintegy fél órán keresztül sorolta azokat a mozzanatokat, amelyek alapján kijelentette, "ez a büntetőeljárás maga az eljárási szabálysértés". Az általa vélelmezett hibák közzé sorolta, első fokon nem vonták össze ezzel az üggyel a témában folyó másik eljárást, noha bizonyítható, hogy arról az eljáró tanácsnak tudomása volt. (Az ügyészség korábban az...

Kirúgták állásából az egyik demonstráló LMP-s párttagot

A Lehet Más a Politika megdöbbenéssel értesült arról, hogy egyik tagját politikai véleményének kinyilvánítása miatt egyik napról a másikra kirúgták az állásából - közölte az ellenzéki párt csütörtökön az MTI-vel, tudatva: Bálint Gergelyt, az LMP keddi - Schmitt Pál államfő lemondását követelő - tüntetésének házigazdáját szerdán elbocsátották. Az LMP hozzátette, "az egyébként köztiszteletnek örvendő Máltai Szeretetszolgálat vezetősége leplezni sem igen próbálta, hogy a szociális munkásként dolgozó ellenzéki párttagot politikai nézetei miatt távolították el" a flashmob...

Megküldte a selyemzsinórt Schmitt Pálnak a Magyar Nemzet

A kormányzó párthoz közelálló napilap lényegében lemondásra szólítja fel a köztársasági elnököt a plágiumbotrány miatt. A Magyar Nemzet online kiadása szerkesztőségi cikkben üzent az éjjel a Szöulban tartózkodó Schmitt Pálnak, a következőket írva:"Nyilvánvaló, hogy a kormány nem szólíthatja fel lemondásra a köztársasági elnököt, aki számára a jelentés azt a kegyelmi állapotot teremtette meg, hogy a lelkiismeretére támaszkodva, szabadon mérlegelhette, milyen lépés szolgálja a legjobban az általa a legmagasabb szinten képviselt közösség érdekét. Meggyőződésünk, hogy...

Öregdiákká választották...

Magyarul tanuló koreai diákokkal találkozott a szöuli Hankuk Egyetemen csütörtökön a magyar államfő. A Hankuk a legnagyobb, idegen nyelvet oktató magánegyetem a Koreai Köztársaságban. A...

Schmitt Pál bejelentette:...

Schmitt Pál nem mond le a köztársasági elnöki posztról és számára a plágiumgyanút vizsgáló tényfeltáró bizottság végkövetkeztetése "egyfajta elégtétel" - jelentette ki az...

Lehúzhatja a rolót a magyar...

Lehúzhatja a rolót a magyar Praktiker Eladná kelet-európai érdekeltségeit a cég egyik legnagyobb részvényese, így bezárhat a barkácsáruházlánc a térségben. A...

446 forint egy liter a...

Emelte bruttó 4 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., ezzel a benzin ára új csúcsra került, miközben a gázolajé 2 forinttal csökkent. Az...

A Jobbik leváltaná az MTK...

A Jobbik leváltaná az MTK éléről Deutsch Tamást A Jobbik azt kezdeményezi, hogy országgyűlési képviselők, polgármesterek, önkormányzati képviselők és európai parlamenti...

Bilincsben vitték el...

Bilincsben vitték el Toroczkai Lászlót A rendőrség Szervezett Bűnözés Elleni Főosztálya ma kihallgatásra állította elő Toroczkai Lászlót, miután házkutatást...

Barroso választ ígért a megyei elnökök levelére

Barroso választ ígért a megyei elnökök levelére José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke megköszönte azt a levelet, melyben a megyei önkormányzatok elnökei, mint területfejlesztésért felelős vezetők tiltakoztak a Magyarországnak szánt kohéziós támogatási összegek folyósításának felfüggesztése ellen - írta közleményében a Békés megyei önkormányzat elnöke, amelyről a Békés Megyei Hírlap számolt be. Farkas Zoltán megyei elnök elmondta: az ígéret szerint Olli Rehn, az EB alelnöke és Johannes Hahn, a regionális politikáért felelős biztos fog választ adni. Mint ismert, Brüsszel két hete függesztette fel részlegesen a kohéziós...

Megmaradhat Schmitt Pál doktori címe

A napokban nyilvánosságra hozza jelentését a Schmitt Pál köztársasági elnök kisdoktori disszertációjának keletkezési körülményeit vizsgáló bizottság, mely lezárta vizsgálatát - értesült a Magyar Nemzet. A lap információi szerint az öt tagból álló testület megállapította, hogy az akkori, tehát az 1992-ben hatályos jogszabályoknak és az egyetemi szabályzatnak megfelelt Schmitt Pál dolgozata, ezért nem indokolt a doktori cím elvétele. A Magyar Nemzet úgy értesült, a tényfeltáró bizottság a disszertációban felhasznált források megjelölését szakszerűtlennek minősítette, ugyanakkor...

98 százalékos volt az igenek aránya Esztergomban

Esztergomban a vasárnap tartott érvénytelen népszavazáson a 8213 szavazó átlagosan 98 százaléka igennel voksolt a főként a városi közszolgáltatások újjászervezésére vonatkozó 11 kérdésre - közölte a választási iroda koordinátora a szavazatok összesítése után hétfőn az MTI-vel. A legtöbben, 8049-en szavaztak igennel arra a kérdésre, mely szerint szűnjön meg a jelenlegi gyakorlat, hogy az önkormányzattal kapcsolatos magánvádas perek költségeit a városi költségvetésből fizetik. A legkevesebben, 7868-an, arra szavaztak igennel, hogy az ingatlanok kezelését a legkedvezőbb ajánlatot...