Schmitt Pál nem mond le és egy másik doktori címet kíván szerezni!
2012. március 30. péntek 20:01
A köztelevízió esti hírműsora után egy interjúban az elmúlt percekben jelentette be a doktori címétől tegnap megfosztott Schmitt Pál, hogy nem mond le a köztársasági elnöki posztról.
Az elnök a tévé riporterének azt mondta, nem enged a politikai nyomásnak, ezért nem mond le, az elvett doktori címe helyett pedig újat fog szerezni, azaz 70 évesen egy Phd-fokozat megszerzésébe kezd.
Szavai szerint "nem esett jól" neki, hogy a Semmelweis Egyetem szenátusa anélkül fosztotta meg húsz évvel ezelőtt szerzett kisdoktori címétől, hogy őt megkérdezte, meghallgatta volna.
Schmitt Pál kifogásolta, hogy az egyetemi testület gyorsított eljárásban akkor hozta meg döntését, amikor Szöülban egy nukleáris biztonsági világkonferencián, valamint a koreai elnökkel és gazdasági szereplőkkel tárgyalva képviselte Magyarországot.
"Hová volt ez a nagy sietség? Egy napot kellett volna, hogy várjanak" - utalt a szenátus tagjaira, megjegyezve, "lelkük rajta", ha elviszik a kisdoktori címét. Mint megjegyezte: azt ő maga is visszaadta volna, "ha kell".
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Több baranyai településen is...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Az önkormányzati lakások bérleti díja...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Fia született Harry hercegnek és...
- Hídépítés Mohácsnál: a szigeti...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Motoros és autós karambolozott...
- Így kompoztunk egykor Mohácsnál és...

