Vona Gábor szerint az elmúlt két év csak a nagy szavaké volt
A Jobbik elnöke és frakcióvezetője szerint az elmúlt két év a "nagy szavaké" volt, ugyanakkor érdemben nem változott semmi, az elmúlt évek nem az előtte való 20 év lezárást hozták, hanem azok "megkoronázását". Erről Vona Gábor beszélt az MTI-nek adott interjújában. Az ellenzéki politikus szerint bár a kormány forradalomról, gazdasági szabadságharcról és új alkotmányról beszélt, de ezek a nagy szavak csak a folytatódó megszorításokat és "elkeserítő valóságot" próbálták meg leplezni. Hozzátette: a magyar társadalom többsége 2010-ben - függetlenül attól,...Demonstrálnak a taxisok Budapesten
Munkakörülményeik és jogaik rendezéséért figyelemfelhívó demonstrációt tartanak taxisok hétfőn Budapesten. A mintegy 200, különféle személyi fuvarozó cégekhez tartozó sofőr a Hősök terén gyülekezett járműveivel, amelyek többségét otthagyták, majd az Andrássy úton egy fekete koporsót cipelve elindultak a Kodály köröndre, hogy ott jelképesen eltemessék 30 éves múltra visszatekintő hivatásukat. A fekete lepellel letakart koporsót hat, feketébe öltözött taxis vitte a vállán, arcuk elé Komáromi Endrének, a Fővárosi Taxiállomásokat Üzemeltető Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetőjének a...
Kissé szeszélyes lesz az időjárás pünkösdhétfőn is
Hétfőn délelőtt napos idő várható, majd a déli óráktól egyre több gomolyfelhő képződik. Főként a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten néhol zápor, zivatar kialakulhat. Az északias szél napközben időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5-10 fok között alakul, de az Északi-középhegység völgyeiben ennél több fokkal is hidegebb lehet.A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 19-23 fok között várható.Kövér szerint eltemethették...
A hivatal hibáját egyetlen civilizált országban sem hárítják az ügyfélre, tehát mi nyugodt lelkiismerettel eltemethettük volna Nyirő Józsefet - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke...Erdő Péter: többek vagyunk...
Sokszor megfeledkezünk arról, hogy többek vagyunk látható és halandó önmagunknál. Isten üdvösségre, örök boldogságra szán,...
Mesterházy: "a Fidesznek...
Új egypártrendszerhez vezetne Orbán javaslata a pártok állami támogatásának megszüntetését szorgalmazza - állította az MTI-hez eljutatott írásában az MSZP elnöke. „A rossz, gonosz...Továbbra sincs telitalálat,...
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki: Nyerőszámok: 23 (huszonhárom) 30 (harminc) 45 (negyvenöt) 56 (ötvenhat) 71 (hetvenegy) Joker:...Moldova György leplezte le...
Mellszobrának leleplezésével emlékeztek meg Kádár Jánosról az egykori kommunista pártfőtitkár születésének századik...
Egy év múlva léphet életbe...
Az új büntető törvénykönyvet (Btk.) várhatóan az általános vita június végi lezárását követően fogadhatja el az Országgyűlés,...
Változnak a menetrendek a pünkösdi hosszú hétvégén
A pünkösdi hosszú hétvégén megváltozik a vonatok és a helyközi buszjáratok, továbbá a fővárosi tömegközlekedési eszközök menetrendje. A Mávinform tájékoztatása szerint a vonatok május 27-én, vasárnap ünnepnapi, május 28-án vasárnapi menetrend szerint közlekednek. Május 29-től, keddtől már a megszokott menetrend lesz érvényben. A Volánbusz Zrt. közlése szerint a helyi és helyközi autóbuszjáratok május 26-án szabadnap, május 27-én munkaszüneti nap, május 28-án a hét első munkanapját megelőző munkaszüneti nap, május 29-én pedig a hét első munkanapja szerint közlekednek. A...A Jobbik csak a multikkal fizettetné meg a távközlési adót
A Jobbik felszólítja a kormányt, hogy módosítsa a távközlési adó szabályait és mentesítse az új adónem alól a magánembereket és a magyar kis- és közepes vállalkozásokat (kkv), ezzel párhuzamosan pedig a multinacionális cégeknél emelje meg az adó mértékét - mondta pénteki sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel. Az ellenzéki politikus emlékeztetett arra, hogy a kormánypárti politikusok folyamatosan azt hangoztatják: a távközlési adót a mobilszolgáltatók nem hárítják majd át a felhasználókra. Z. Kárpát Dániel feltette a kérdést, ha ezt valóban így gondolják, akkor a kormánytöbbség...Karsai József öngyilkos akart lenni – ő maga értesítette a sajtót
Öngyilkosságot kísérelt meg csütörtök este Karsai József, Battonya független polgármestere, késő este az Orosházi Városi Kórházba szállították - írja a Békés Megyei Hírlap hírportálja, a beol.hu. Kalmár Mihály, a kórház főigazgatója péntek délelőtt az MTI-nek elmondta: Karsai József nincs életveszélyben, állapota kielégítő, jelenleg a szakmailag indokolt vizsgálatok folynak. A beol.hu azt írja, hogy Battonya polgármesterére egy búzaföldön találtak rá, Karsai a kórházba szállítás közben értesítette a portál újságíróját. Azt mondta: "ötven szem gyógyszert vettem be. Lehet, hogy...
Cozma-gyilkosság: három és...
Ítéletet hirdettek a Marian Cozma meggyilkolása ügyében garázdaság miatt indított perben első fokon pénteken Veszprémben: az elsőrendű vádlott, Raffael Sándor három és fél letöltendő...A vitatott kérdések...
Az Országgyűlés 257 támogató és 51 ellenszavazattal fogadta el a médiaszabályozás módosításainak minősített többséget igénylő...
A pénztárak részben...
A parlament csütörtökön úgy döntött, hogy a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe idén visszalépők követeléseit a magánnyugdíjpénztárak állampapírban és készpénzben utalják át a...A Jobbiktól kért támogatást...
Megdöbbentőnek nevezi Debreczeni József, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke a Mesterházy Attilának írt nyílt levelében, hogy az MSZP elnök-frakcióvezetője a Jobbiktól kért aláírásokat...Demján: Magyarországnak az...
Demján Sándor szerint a magyar kormánynak megállapodásra kell jutnia nemzetközi hitelezőivel és a hitelkeret egy részét a...
Százezrekbe fáj a...
Ha tervezték, most érdemes megfontolniuk a kocsmatulajdonosoknak, hogy közvetítik-e a foci Európa-bajnokság meccseit, valamint az olimpiai számokat, és ha igen, milyen sűrűn. Az MTVA...Megint cifra lesz az időjárás: elsőfokú riasztást adtak ki
A délutántól várható viharos széllel és jégesővel kísért heves zivatarok miatt országszerte elsőfokú, azaz citromsárga riasztást adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). Üveges Zoltán, az OMSZ meteorológusa elmondta: a délutáni óráktól kezdetben az északi és északkeleti megyékben várható eső, amely folyamatosan terjed majd délnyugat felé, majd országszerte számítani lehet felhőszakadásra, zivatarra. A csapadékot viharos szél (90 kilométer/óra) és jégeső is kísérheti. Ezeken a területeken rövid idő alatt lokálisan, kis körzetekben 25-30 millimétert meghaladó...Keresik a megoldást Nyirő József hamvainak Erdélybe szállítására
Számos tisztelője rótta le kegyeletét Nyirő József író hamvai előtt szerda délelőtt a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Az író munkásságát délután konferencia idézi fel a Magyar Írószövetségben. Az 1953-ban Madridban elhunyt íróra emlékezők délelőtt tíz órától helyezhették el virágaikat a koporsónál, amely előtt díszőrség is tisztelgett. Az első órában mintegy félszázan rótták le kegyeletüket. Boér Zoltán, az erdélyi író újratemetésének egyik szervezője szerint Nyirő József dédunokái is megjelentek a ravatalnál.A Nemzeti Sírkertbe várhatóan kora délután érkezik a Magyar...
Gyurcsány szerint további adóemelésre van szükség
Téves elképzelés, hogy elérkezett az adócsökkentés ideje - mondta Gyurcsány Ferenc kedden az adóváltozásokról szóló parlamenti vitában. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke pártja álláspontját ismertetve elmondta: Szerinte a kormány is akkor hibázott, amikor 2010-ben adócsökkentést hajtott végre. Muszáj megmondani a választóknak, hogy jelenleg nincs lehetőség adócsökkentésre, sőt rövid távon további adóemelésre van szükség - hangsúlyozta.A volt miniszterelnök szerint a kormánynak így csak abban van mozgástere, hogy mit adóztat meg. A DK szerint a vállalati...A rovat további témái
« Előző
21951 | 21978 | 22005 | 22032 | 22059 | 22086 | 22113 | 22140 | 22167 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Több baranyai településen is...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Motoros és autós karambolozott...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Hárman tűntek el szombaton a Dunában
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...

