A szocik szerint a Fidesz éhezteti a gyerekeket
2012. május 22. kedd 14:18
Az MSZP felszólítja az Orbán-kormányt, hogy garantálja minden magyar gyermek számára az egyszeri meleg ételhez jutást és haladéktalanul vizsgálja felül a Nefmi vonatkozó, áprilisi rendeletét.
Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP elnökségi tagja az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében idézte a rendeletet, amely azt rögzíti: kistermelő vagy meghatározott földrajzi térségen belül mezőgazdasági vállalkozó által megtermelt vagy előállított alapanyagokból kell készülnie a napköziseknek felszolgált meleg ételnek.
Ez szerinte akár támogatható is lenne, ha a "meghatározott térségen belül" kritérium nem korlátozná oly módon a beszerzést az önkormányzatok számára, hogy némelyek képtelenek lesznek megfelelő élelmiszert biztosítani a gyerekeknek. Számos polgármester jelezte már, hogy a kistermelőkkel, helyi gazdákkal egyeztetve kiderült, hogy képtelenek biztosítani a szükséges élelmiszert - írta.
A szocialista politikus nehézséget lát abban is, hogy "sok önkormányzat a Fidesz kegyetlen és antidemokratikus államosításainak" hatására alig tud forrást biztosítani a feladatra. A rendelet ugyanis pont azokat a hátrányos helyzetű falvakat, kistérségeket sújtja, ahol a napközis étkeztetés jelenti az egyedüli lehetőséget a meleg ételre a gyermekeknek - fogalmazott.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Több baranyai településen is...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Az önkormányzati lakások bérleti díja...
- Motoros és autós karambolozott...
- Hídépítés Mohácsnál: a szigeti...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Így kompoztunk egykor Mohácsnál és...
- Személyi változásokat rendelt el a...

