Szeptemberben 10,4 százalékkal nőttek idehaza a keresetek
Szeptemberben a bruttó átlagkereset 322 800 forint volt, 10,4 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Január-szeptemberben a bruttó átlagkereset 324 100 forint, a nettó átlagkereset 215 500 forint volt, egyaránt 11,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A szeptemberi 3,6, és az első kilenc havi 2,7 százalékos inflációval számolva a reálkeresetek 6,6, illetve 8,8 százalékkal emelkedtek a múlt év azonos időszakához viszonyítva. A növekedésre a munkaerő-kereslet élénkülése, a...
Vonattal ütközött egy autó, meghalt a sofőr
Vonattal ütközött egy autó Bács-Kiskun megyében, Kecskemét-Hetényegyházán csütörtök reggel, a gépkocsi vezetője meghalt - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a baleset egy vasúti átjáróban történt. Az üközés következtében az autó vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életét már nem lehetett megmenteni. A helyszínelés és a műszaki mentés befejezéséig szünetel a szakaszon a vasúti forgalom. A Mávinform az MTI-vel azt közölte, a baleset egy andráskereszttel ellátott vasúti átjáróban történt. A hatósági intézkedések idején...
Sarkvidéki levegő közelít Magyarország felé
Ismét sarkvidéki levegő közelít a közép-európai térség felé - hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön a Facebook-oldalán. A jövő hét első napjaiban észak, északkelet felől több hullámban árasztja el Közép-Európát és a mediterrán térség középső és keleti részét a sarkvidéki eredetű fagyos levegő. A hideg és meleg nedves levegő határán mediterrán ciklonok alakulnak ki, amelyek pályája érintheti Magyarországot is eleinte esőt, majd vegyes halmazállapotú csapadékot okozva - írta a meteorológiai szolgálat, megjegyezve: a csapadék mennyisége és...
Pénteken ismét csökken az...
A Mol Nyrt. bruttó 5 forinttal csökkenti a 95-ös benzin és bruttó 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát...
Borult, párás időjárás...
Túlnyomóan borult, párás időre kell számítani többfelé esővel, szitálással. Számottevő mennyiségű csapadék...
Már online is kitölthetőek...
Már online is kitölthető a családok védelméről szóló nemzeti konzultáció kérdőíve - mondta az Emberi Erőforrások...
Októberben 6,1 százalékkal...
A nyilvántartott álláskeresők száma 6,1 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat...
Kínai gyermektálkát vontak...
Gyermekeknek szánt tálkát vontak ki a forgalomból, mert melamin kioldódást mért a Magyarországon is kapható kínai bambusz...
Szabályosan lépte át a...
Három határt kellett átlépnie Nikola Gruevszki volt macedón kormányfőnek, hogy Magyarországra jusson, és mindhárom esetben...
Lelőttek hajnalban egy nőt a fővárosban
Több lövéssel végeztek egy nővel szerda hajnalban a főváros III. kerületében, a gyanúsítottat elfogták - közölte a rendőrség a honlapján. A közlemény szerint fél 6 után érkezett bejelentés a rendőrséghez, hogy a Virág utcában lövéseket hallottak, és egy nő fekszik a földön. A helyszínen kiderült, hogy a nőt több lövés érte, és olyan súlyosan megsebesült, hogy meghalt. A bűncselekménnyel gyanúsítható férfit a helyszín közelében fogták el.
Ködös éjszaka után nappal sem derül ki az ég
Borult, párás, éjszaka a Dunántúlon több helyen, szerdán helyenként tartósan ködös idő várható. További esőre főként a Duna mentén és attól keletre számíthatunk. Éjszakára a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás, szerdán a Tiszántúlon élénkül meg az északkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 3 és 9 fok között várható, a Tiszántúlon lesz az enyhébb idő.
Paks II.: módosítások várhatók a menetrendben
A két új paksi atomerőművi blokk megépítésénél elsőbbséget élvez a nukleáris biztonság - mondta a két új blokk tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter kedden Pakson, sajtótájékoztatón. Süli János hozzátette: törekednek a blokkok mielőbbi felépítésére. Ugyanakkor úgy vélte, a referenciának számító orosz atomerőművi blokkok nem építhetők meg "egy az egyben" a magyar helyszínen, ezért az orosz dokumentációt honosítják a magyar nukleáris biztonsági szabályzatnak és az európai uniós előírásoknak megfelelően....
Gruevszki állítólag...
Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök megkapta a menekültstátust - értesült a Magyar Idők kedden. A lap...
Várhatóan egy milliárd euró...
Várhatóan egy milliárd euró körül lesz az OTP csoport idei egész éves nyeresége, mondta Csányi Sándor, az OTP...
Belobbant a gáz a...
Technológiai meghibásodás okozta a tüzet a nagyhegyesi gáztározóban, emiatt lobbant be a gáz kedd hajnalban - mondta a...
Szerdától megint egy kicsit...
A Mol Nyrt. bruttó 4 forinttal csökkenti a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán, a gázolaj ára nem változik...
Minden megsemmisült a...
Gyakorlatilag minden megsemmisült a Demokratikus Koalíció központi irodáiban a szombati épülettűzben - jelentette be a párt...
Többfelé havazott hétfőn,...
Többfelé havazott hétfőn Magyarországon, egyes területeken néhány centiméteres hóréteg is kialakult - írta az Országos...
Húsz éven át vette fel egy nő halott édesanyja nyugdíját
Társadalombiztosítási juttatással való visszaélés vétsége miatt emelt vádat a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség egy győri nő ellen, mert húsz éven át felvette halott édesanyja nyugdíját - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei főügyész hétfőn az MTI-t. Takács Péter közleménye szerint a 65 éves nő a költségvetést károsító bűncselekménnyel mintegy 13 millió 705 ezer forintra tett szert. A vádlott édesanyja 1997 őszén halt meg, de a nő a nyugdíjfolyósító hatóság felé ezt nem jelezte. A 2017 tavaszáig folyósított nyugdíjat a vádlott minden esetben felvette, emellett...
A déli megyékben is sózzák éjjel az utakat
Megelőző sószórást végez a Magyar Közút Nonprofit Zrt., mert az előrejelzések alapján vasárnap estére, illetve hétfő reggelre az ország több részén kisebb hószállingózás, gyenge havazás várható - tájékoztatta a cég vasárnap az MTI-t. A közlemény szerint a közútkezelő még a havazás előtt, valamennyi várhatóan érintett területen, főleg a forgalmasabb szakaszokon elvégzi majd a megelőző sószórást. A meteorológiai előrejelzések alapján vasárnap este az ország dunántúli és déli területein, valamint a magasabban fekvő északi megyékben várható hószállingózás, ugyanakkor a...
Csapadékos hét elé nézünk: havazás, havas eső, eső is várható
A hét elején az eső mellett havas eső, havazás is lehet, a hét második felében eső lesz a jellemző. A leghidegebb órákban mínuszokra is készülni kell, s többfelé a maximumok is plusz 5 fok körül alakulnak - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből. Hétfőn borult lesz az ég és kora délutánig többfelé várható vegyes halmazállapotú csapadék: eső, havas eső, hó egyaránt hullhat. Keleten inkább döntően eső, a Nyugat-Dunántúlon inkább hószállingózás, gyenge havazás valószínű, majd délutántól fokozatosan megszűnik a csapadék. A csapadék...
A rovat további témái
« Előző
11691 | 11718 | 11745 | 11772 | 11799 | 11826 | 11853 | 11880 | 11907 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Három baranyai települést céloznak...
- Újabb forgalmi korlátozások jönnek...
- Jövő héttől folytatódnak az...
- Hatalmas fordulat jön, viharos...
- Becsületbeli ügy a kormány számára a...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- Idén is megrendezik a magyar...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...

