Hídépítés Mohácsnál: a befejezés 2028-as határideje szinte biztosan veszélybe kerül

Hídépítés Mohácsnál: a befejezés 2028-as határideje szinte biztosan veszélybe kerül
Nyilatkozataik alapján abban még a kormánypárti politikusok egyetértenek, hogy be kell fejezni a mohácsi Duna-híd építését, az viszont kérdéses, hogy a most felfüggesztett beruházás mikorra és és milyen műszaki tartalommal valósulhat meg, és persze az is, hogy mennyiért. Szakértők szerint reális esély arra van, hogy a szigeti oldalon kétszer kétsávosra tervezett útszakasz végül egysávosként épüljön meg, maga a híd lebutítása - az építkezés előrehaladott állapota miatt - viszont akár többe is kerülhet, mint az eredeti elképzelés megvalósítása....

Webkamera - élő - Mohács, Széchenyi tér

Pávkovics Gábor a hídról: távolabb kerültünk a mohácsiak régi álmának megvalósításától

Pávkovics Gábor a hídról: távolabb kerültünk a mohácsiak régi álmának megvalósításától
Pávkovics Gábor, Mohács polgármestere Facebook-bejegyzésben reagált a Duna-híd és a kapcsolódó úthálózat építésének felfüggesztésére. Pávkovics Gábor azt írta:"Szomorú hírek érkeztek a Mohácsi Duna-híd ügyében. A Tisza-kormány bejelentette, hogy felfüggeszti és felülvizsgálja a Mohácsi Duna-híd építését.Egyelőre senki sem tudja pontosan megmondani, meddig tart ez a folyamat. Annyi azonban biztosnak látszik, hogy a beruházás jelentős késedelmet szenvedhet. Nem szabad illúzióinknak lennünk: a szerződések átvizsgálása hónapokra, akár évekre is...

Felbőgnek a motorok: indul a száguldás a Pécs környéki hegyekben

Hét különböző bajnokságban induló több mint száz versenyautó áll rajthoz a pénteken és szombaton Pécs környékén sorra kerülő 59. Mecsek-ralin. A hagyományoknak megfelelően végig aszfalton zajló verseny az országos ralibajnokság idei harmadik futama lesz, annak keretében a Historic géposztály ob-viadalát is lebonyolítják.  A pécsi futam két napon át és 11 gyorsasági szakaszon zajlik, ezeken összesen 123 kilométert kell megtenniük a pilótáknak és navigátoraiknak. Kivételt képeznek az ORB2 mezőnyének tagjai, akik 8 gyorsaságin 82 kilométert tesznek majd meg versenytempóban.Az esemény sajtótájékoztatóján...
Tovább »

Drámai döntés: felfüggesztik a mohácsi Duna-híd és az úthálózat építését!

Drámai döntés: felfüggesztik a mohácsi Duna-híd és az úthálózat építését!
Amint arról beszámoltunk, a csütörtökön tartott kormányszóvivői tájékoztatón bejelentették, a mohácsi Duna-híd és a hozzá kapcsolódó úthálózat műszaki tartalmának racionalizálására kapott megbízást Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter. Időközben megjelent a Magyar Közlönyben az erről szóló rendelet, amelyből feketén-fehéren kiderül, hogy felfüggesztik a mohácsi beruházásokat. A hírre reagálva Hargitai János azt írta, "a budai nagyurak döntenek, a vidéknek ennyi és csak ennyi jár."  Íme, a döntés teljes szövege: "A kormány...

Hol csobbanhatunk Baranyában? Mindössze két természetes fürdőhely ment át a vizsgán

Hol csobbanhatunk Baranyában? Mindössze két természetes fürdőhely ment át a vizsgán
A nyári szezonban idén csak az Orfűi Kistó Strandon, valamint a Pécsi-tó strandján várja megfelelő minőségű víz a kikapcsolódásra vágyókat. A hatósági vizsgálatok...

Továbbra is láthatók Mohács közelében a hullámsírba merült, rejtélyes hajóroncsok - Videó!

Továbbra is láthatók Mohács közelében a hullámsírba merült, rejtélyes hajóroncsok - Videó!
Az elmúlt időszak folyamatosan alacsony vízszintje miatt gyakorlatilag már egész évben láthatók a Mohács alatti Duna-szakaszon található Gabriella-sziget belső ágában elsüllyedt hajók roncsai.   A nem mindennapi különlegesség mindig sok látogatót vonz a területre, ugyanakkor a roncsok számát és eredetét illetően meglehetősen kevés információ ismert és azok többsége sem fedi teljesen a valóságot.Az egyik legelterjedtebb, de téves feltevés szerint a hajókat az 1960-as évek vége felé süllyesztette el folyamszabályozási célokból a Vízügy akkori...

A kormány vizsgálni fogja a mohácsi híd- és útépítés jövőjét - A Fidesz közleményben reagált

A kormány vizsgálni fogja a mohácsi híd- és útépítés jövőjét - A Fidesz közleményben reagált
Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter keddi Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy újabb csontváz dőlt ki az átadási dokumentumok átvizsgálása során a mohácsi híd és útépítések kapcsán, s jelezte, a beruházás jövőjéről a kormány rövidesen tárgyal majd. Erre reagálva Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója közleményében úgy fogalmazott, itt az ideje, hogy Vitézy Dávid a mohácsi Duna-híd ügyében is felnőjön kormányzati feladatához. Lapunknak nyilatkozva Hargitai János azt mondta, a mohácsi híd és a kapcsolódó úthálózat a "vidéki...

Hungarikum is lehetne a mohácsi halászlé, kár, hogy este sehol nem lehet megkóstolni - Olvasói levél

Egy csodálatos napot töltöttünk el Mohácson, csak azt sajnáljuk, hogy a látogatást nem tudtuk megkoronázni a méltán híres mohácsi halászlé megkóstolásával, ugyanis szombaton este kilenc óra körül már nem találtunk nyitva tartó vendéglátóhelyet - írta olvasónk.   Hogy stílszerű legyek, bizony sok víz lefolyt azóta a Dunán, mióta utoljára Mohácson jártam, de az akkor szerzett sok szép élmény miatt mindig is vágytam arra, hogy családommal ismét felkeressük a várost.Erre most hétvégén került végre sor, s bizony leesett az állam! A helyben lakók talán észre sem veszik azt a rengeteg változást,fejlődést, ami az elmúlt pár évtized során történt, bátran mondhatom, hogy Mohács egy igazi kis ékszerdobozzá vált, s jelenleg is hatalmas beruházások zajlanak szerte a városban, hogy az épülő hídról ne is beszéljünk.Időhiány miatt a helyi és környékbeli látnivalóknak csak egy részét tudtuk felkeresni, bringáztuk a Duna-parton, sőt, meg is mártóztunk a folyó vizében.Nagyszerűen éreztük magunkat, arra jutottunk, hogy legközelebb több napra jövünk majd. A meleg az esti órákra enyhült kissé, s igazából akkor gondoltunk arra, hogy jó lenne a napot az általam korábban már megismert és nagyon megkedvelt mohácsi halászlé elfogyasztásával megkoronázni.Este kilenc körül járt már az idő,...

Megváltozik a Mohácsi Kórház Csecsemő- és Gyermekosztályának működési rendje

Megváltozik a Mohácsi Kórház Csecsemő- és Gyermekosztályának működési rendje
A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ a Mohácsi Kórház Csecsemő- és Gyermekosztályának működési rendjében történő változásról küldött közleményt. Azt írták,...
Tovább »
Tovább »
Tovább »
Tovább »