Amerikába is eljutott a Busó Iskola, a világ magyarságához viszi el a hagyományt Rosta Endre

Évente több száz gyermek fordul meg a Busóudvarban működő Busó Iskolában, a helyiek mellett az ország minden szegletéből érkezve, ahol a félkész álarcokat közösen fejezik be velük, az alkotás közben pedig a hagyományokról beszélgetnek. Az iskola „direktora", Rosta Endre a közelmúltban az USA-ban és Svédországban is tartott foglalkozásokat az ott élő magyar gyerekeknek, s megdöbbentette, milyen érdeklődéssel fogadták. Célja, hogy a világban szétszórtan élő magyar fiatalok közül minél többen megismerkedhessenek a busójárással.

Rosta Endre mohácsi maszkfaragót, népi iparművészt, a Busóudvar vezetőjét nyughatatlan emberként is lehetne jellemezni: újabb és újabb ötletekkel rukkol elő, hogy a busójárás hagyományát még sok-sok nemzedéken át őrizzék a helyiek, s a máshol élők közül is minél többen megismerhessék. Jön-megy, mindenhol ott van, ahol érdemben tehet az ügyért, mindeközben farag saját műhelyében, de ha kell, sokac babot, mohácsi halászlét is főz a vendégeknek, persze mindezt nem „muszájból", hanem azért, mert szerencsésnek érzi magát, hogy azzal foglalkozhat, ami a hobbija is.
Most pedig újabb fába vágta a fejszéjét.

- Soha nem fárad el?

- Ó, dehogynem. Olyankor kimegyek horgászni a Dunára, hiszen az mindig itt van.

- A Busó Iskolával a közelmúltban New-Yorkban és Bostonban járt, valamint a svédországi Borasban is. Hogyan jutottak el ezekre a helyekre?

- Az ottani magyarság meghívására érkeztünk, egy alapítvány támogatásával.

- Az ember azt gondolná, hogy a világ vagy Európa másik felén a mohácsi busójárásról beszélve úgy nézhettek Önre, mintha a Marsról érkezett volna.

- Őszintén szólva, én sem tudhattam, hogyan fogadnak majd. Éppen ezért elképesztő meglepetés volt, hogy az ottani fiatalok - akik szüleikkel vagy Magyarországról vándoroltak ki vagy már ott születtek - többsége számára egyáltalán nem ismeretlen a mohácsi hagyomány, szinte biztos, hogy már hallottak róla, testközelből viszont még nem élték meg. Úgy gondolnak rá, mint ami az övék is, a magyarságtudatok része, s ez roppant jó érzéssel tölt el.

- Pontosan hogyan zajlanak ezek a foglalkozások?

Lényegében egy workshopot kell elképzelni, egy kézműves foglalkozást. Mindenki elkészíthette a saját kicsi busómaszkját, a gyerekek és a felnőttek is felölthették a busók ruháját, ez hatalmas élmény volt számukra. Rengeteg szelfi készült, azokon keresztül a világhalón is terjed a mohácsi népszokás híre.

- Az internet használata amúgy sem áll távol Öntől, rendkívül aktív a közösségi felületeken.

- Ennek is a hagyományok továbbörökítése a célja. A legfontosabb, hogy a fiatalok megismerjék a kultúrát, amelyre mi, mohácsiak rendkívül büszkék lehetünk. A gyerekek nagyon is fogékonyak erre, egyre inkább azok, de meg is kell tudni szólítani őket, meg kell találni velük a hangot, erre pedig jó terep az internet, nem szabad kihagyni ezt a ziccert sem.

- Lesz folytatása a külföldi előadásoknak?

- Bízom benne, de ez elsősorban pénzkérdés. Ami viszont már biztos, hogy a New Yorkban nyíló Magyar Múzeumban helyet kap a busójárás is, külön részlegen bemutatva azt. Szeretném azt is elérni, hogy ne csak mi, hanem például a mohácsi ifjú, tehetséges népzenészek is eljuthassanak a világ minél több pontjára, ahol magyarok élnek, mi több, nem is csak a helyiek, hanem a hagyományok ápolói szerte az országból. Erre kiváló alkalom lehet egy olyan workshop, ahol a kereslet és a kínálat egymásra találhat, remélem, hamarosan ez is megvalósul. Részünkről további célpont lehet még Kína, ott is szeretnénk bemutatni a busójárást. Ha megvalósul, az hatalmas turisztikai távlatokat is nyithatna Mohács számára.

M. B. - Fotó: Dittrich Éva (archív)