Mohácsot is érinti a Békefutás – várják futók jelentkezését!

Mohácsot is érinti a Békefutás – várják futók jelentkezését! A Peace Run-t, azaz a Békefutást valamennyi földrészen megrendezik, e pillanatban száznegyven országot találunk ott a résztvevők között. A nagyszabású kezdeményezés célja, hogy fejlessze a nemzetek közti barátságot. Ebben az évben Európában tíz országban zajlik ilyen esemény összesen 4.000 kilométeren. A nemzetközi mezőny május 9-én (csütörtökön) délelőtt kilenc óra után érkezik meg Mohácsra a Széchenyi térre.Várjuk azok előzetes jelentkezését, akik csatlakozni szeretnének a Békefutáshoz! Az érdeklődők az 505-523 vagy az 505-527-es telefonszámon...

Minden régi és ritka szőlőfajtából sikerült vesszőt szerezni

Hónapokkal ezelőtt kéréssel fordult a város szőlősgazdáihoz, borkészítőihez önkormányzatunk. A felhívásban az állt: tovább színesítendő a tavalyelőtt átadott szőlőhegyi rendezvénytér környékét, a város mintakertet szeretne kialakítani ezen a helyen. A cél az, hogy a Szőlőhegyen már csak ritkábban előforduló, kevéssé ismert fajtákat mutassák meg egy helyen. Ha az elképzelés valóra válik, az bizonyára tovább növeli Mohács borturisztikai vonzerejét, az itteni bor ismertségét, presztízsét. A szervezők azt kérték: ha valakinek a szőlőjében található bánáti rizling (más nevén:...

Már pályázható a Busóudvar étterme és látványműhelyei

Mohács Város Önkormányzata üzemeltetésre meghirdeti a 2013. nyarán átadásra kerülő Mohács, Eötvös utca 17-19. szám alatti BUSÓUDVAR étterem-kávézó részlegét és kézműves műhelyeit. A pályázati feltételekről információk Mohácsi Bugarszki Norbert pénzügyi osztályvezetőtől kérhetők.E-mail: [email protected]: 20/411-44-74

Az Otthon Segítünk...

Az önkéntes munkán alapuló, ingyenes szolgálatot Angliában, Home Start elnevezéssel Leicesterben indították útjára 1973-ban. Ma már Európa számos országában és más földrészen is...

Sárháton szülők-gyerekek...

Sárháton szülők-gyerekek nagyszabású családi majálissal köszöntötték a tavaszt Mohács szigeti városkörzetében, a 250 lakosú Sárháton az elmúlt években felújított, szépen rendbetett Művelődési Házban...

Lajdi Klára fogadóórái...

16-án és 30-án (csütörtökön) 14.00-16.00,21-én (kedden) 10.00-12.00 óráig A fogadóórák helye: Mohács Város Polgármesteri HivatalaSzéchenyi tér 1. (emelet, 24-es számú iroda) Fogadóóráira...

Régiós vonósversenyen...

Kaposváron május 3-án a Gyermán István regionális vonósversenyen a mohácsi Schneider Lajos Alapfokú Művészeti Iskola hegedűs növendéke, Batka Ingrid korosztályában harmadik helyezést ért...

Nyílt napot tart a NAV a...

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Baranya Megyei Adóigazgatósága nyílt nap keretében konzultációt tart Mohácson a 2012. évi személyi jövedelemadó-bevallás kitöltéséről, közreműködik a hibás...

„Szenvedélyünk a...

„Szenvedélyünk a biztonság”: tucatnyi iskola diákjai küzdöttek a térségi DADA verseny keretében A Mohácsi Rendőrkapitányság és a Mohács Térségi ÁMK Széchenyi István Általános Iskola a tanév zárásaként rendezte meg második...

Újabb 209 főt vontak be helyben a közfoglalkoztatásba, így már közel 500-an dolgoznak

Újabb 209 főt vontak be helyben a közfoglalkoztatásba, így már közel 500-an dolgoznak Tovább gyarapodott a Start Közmunkaprogramban városunkban foglalkoztatottak száma: a nemrég végrehajtott 209 fős bővítés nyomán immár 471-en végeznek valamilyen közfeladatot. Az ily módon álláshoz jutók nagy része a „városi oldalon" lát el valamilyen feladatot, kisebbik hányaduk a szigeten dolgozik. Teendőjük döntően belvízelvezetéshez, földútjavításhoz és -karbantartáshoz, valamint az illegális hulladéklerakók felszámolásához kötődik. Az érintettek napi nyolc órában teszik a dolgukat, ezért havonta 49.000 forintot kapnak. Júniusban további munkaerőfelvétel lesz e...

A korszerű diagnosztikai eszköz, a CT ára társadalmi összefogással Mohácson meglesz!

A korszerű diagnosztikai eszköz, a CT ára társadalmi összefogással Mohácson meglesz! A múlt év májusától van állami fenntartásban a Mohácsi Kórház , ám a város és térsége lakossága továbbra is magának érzi az egészségügyi intézményt, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a betegek szolgálatába állítani szándékozott CT diagnosztikai eszköz beszerzését széles társadalmi összefogással igyekeznek segíteni. A napokban Szekó József polgármester javaslatára Mohács képviselő-testülete határozott úgy, hogy a 2012-ben befejezett projekt - a felnőtt sürgősségi osztály bővítése, valamint a gyermek sürgősségi részleg létrehozása - kapcsán biztosított önkormányzati önrészből a...

Anyakönyv: ők születtek és kötöttek házasságot Mohácson

Mohácson a Polgármesteri Hivatal anyakönyvébe az elmúlt héten a következők kerültek be:Születtek: Alabert Márk Adrián (Villány), Mozolai Kornél (Mohács), Vass Julianna (Pécs), Czentner Kristóf (Dunaszekcső), Vertike Anna Viola (Pécs), Hock Elizabet (Pécs), Halák Andor (Dunafalva), Szabó Anna Borbála (Görcsönydoboka), Bartha Gréta Panna (Mohács)Házasságot kötött: Putterer Gergely és Baksa Renáta, Lakatos László és Póra Ágnes, Keszler Gergő és Horváth Anett

Kocsis Ferenc: „Mohácson...

Kocsis Ferenc: „Mohácson születtem, minden ideköt. Jó itt élni. A Kocsis nevet Mohácson bizonyára csak kevesen nem tudják hova tenni. Volt időnk rá, hogy megjegyezzük, a családi sportbolt...

Ez 24 órás szolgálat… -...

Dr. Tuska Enikő 2011 szeptemberében érkezett Horvátországba, s azóta látja el a konzuli feladatokat a Zágrábi Magyar Nagykövetségen, a tisztségre pályázat útján jelentkezett a...

Kevesebb önkormányzati...

Kevesebb önkormányzati támogatást egy szervezet sem kapott az előző évinél Mohács önkormányzata ebben az évben 4 millió 320 ezer forinttal támogatja a helyi civil szervezeteket, illetve a különböző...

Nepomuki Szent János Ünnep:...

Nepomuki Szent János Ünnep: felhívások, tájékoztatók NEPOMUKI SZENT JÁNOS ÜNNEPSÉG Május 17-19. JÁNOSKÁZÁS május 18-án (szombaton) 21.10 órától Idén is várjuk a Dunát kedvelő...

Sok a lehetőség, de nem...

Sok a lehetőség, de nem könnyű eligazodni - pályaválasztást segítő fórumot tartottak Mohácson Bár napjainkban az iskolások számára temérdek szakmai út kínálkozik, az eligazodás nem mindig könnyű. Az „IFI -...

Másfélmilliárdos...

Másfélmilliárdos vízelvezetési és útépítési munkák kezdődtek a belvároson át az 56-os útig Az elkövetkező hónapokban a járműforgalom esetenkénti korlátozására kell számítani Mohácson a...

A X. Mohácsi Szalon fődíjasa, Kedves János önálló tárlata

A X. Mohácsi Szalon fődíjasa, Kedves János önálló tárlata Tavaly az ismert festőművész érdemelte ki a jubileumi, X. Mohácsi Képző- és Iparművészeti Szalon fődíját. Az alkotó e jeles alkalomból önálló kiállításon mutatkozhat és mutatkozik be május 3-ától (péntektől) a Kossuth Filmszínház kisgalériájában. A „Kereszténység" címet viselő, Mohács Város Önkormányzata szervezésében közönség elé kerülő tárlatot 17.00 órakor nyitja meg Magyarné Manga Anett rajztanár. Kedves János képei május 31-éig láthatók, hétfőtől péntekig naponta 10.00-18.00 óráig.

A Munkáspárt 2006 büszke a pécsi vöröscsillagos vonulásra

A Magyarországi Munkáspárt 2006 áll a Jobbik feljelentése elé, és egy esetleges bírósági tárgyaláson tételesen cáfolni fogja a Jobbik vádjait - közölte a párt csütörtökön az MTI-vel. A közleményben arra reagáltak, hogy a Jobbik a nap folyamán tudatta: feljelentést tettek a kommunista diktatúrák bűneinek tagadása és tiltott önkényuralmi jelképek viselése miatt a Magyarországi Munkáspárt 2006-nak a május 1-i pécsi rendezvényén történtek alapján. A Jobbik közölte: a rendőrségtől kapott információ szerint a nyomozó hatóság nyomozást rendelt el Vajnai Attila, a Magyarországi Munkáspárt...

Változott a révátkelés rendje: immár este nyolcig jár a komp

Változott a révátkelés rendje: immár este nyolcig jár a komp Május elsejétől az eddigi 19.00 helyett már 20.00 óráig jár a komp. A szolgáltató Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási Kft. ettől a hónaptól egészen augusztus végéig nyári menetrendre tér át: az utazóknak, átkelőknek jó hír, hogy este hét után még további két járat áll e négy hónapban rendelkezésükre, hogy a két part és városrész között közlekedjenek.