A Munkáspárt 2006 büszke a pécsi vöröscsillagos vonulásra
2013. május 02. csütörtök 20:20
A Magyarországi Munkáspárt 2006 áll a Jobbik feljelentése elé, és egy esetleges bírósági tárgyaláson tételesen cáfolni fogja a Jobbik vádjait - közölte a párt csütörtökön az MTI-vel.
A közleményben arra reagáltak, hogy a Jobbik a nap folyamán tudatta: feljelentést tettek a kommunista diktatúrák bűneinek tagadása és tiltott önkényuralmi jelképek viselése miatt a Magyarországi Munkáspárt 2006-nak a május 1-i pécsi rendezvényén történtek alapján.
A Jobbik közölte: a rendőrségtől kapott információ szerint a nyomozó hatóság nyomozást rendelt el Vajnai Attila, a Magyarországi Munkáspárt 2006 vezetője ellen, aki a pécsi rendezvényen vörös csillagot viselve vett részt.
A Magyarországi Munkáspárt 2006 kommünikéjében úgy fogalmazott: abszurdnak tartják, hogy az emberi jogokat és a demokráciát tiszteletben tartó marxista pártot akar feljelenteni "egy számos alkalommal kirekesztő szólamokat megütő, antiszemita és rasszista megnyilvánulásairól hírhedt, erőszakos párt".
A feljelentéssel kapcsolatban megjegyezték: az ügyészség azonnali elutasítására számítanak, de az esetleges bírósági tárgyaláson tételesen cáfolni fogják a Jobbik vádjait, és megerősítik "a vörös csillag viselésének jogosságát".
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Íme, Orbán Viktor nagyívű terve:...
- Szibériai hideg rúgja ránk az ajtót...
- Jelentkezőket toboroznak a...
- Várhatóan csökken a...
- Már egyenesen veszélyes Pécsett a...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Megkezdődött az életveszélyes...
- Rengetegen élnek a MÁV új kedvezményével
- Változik a menetrend Baranyában,...

