Visszaszólt a kormánymegbízott Gyöngyfa polgármesterének

Visszaszólt a kormánymegbízott Gyöngyfa polgármesterének Dr. Horváth Zoltán kormánymegbízott közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz, melyben a gyöngyfai közfoglalkoztatási programról és a település polgármesterének lemondásáról írja meg álláspontját. Íme: "Gyöngyfa község polgármestere, Németh István 2015. január 2. napjával lemondott tisztségéről. Ennek okaként a közfoglalkoztatási programot jelölte meg. A valós ok azonban egészen más. A polgármester az ellene indított önkormányzati eljárás miatt, annak befejezése előtt, adta be lemondását.Gyöngyfa község önkormányzata 2014. augusztus 1-től 21 közfoglalkoztatott...

Mobilt csórt Szigetváron egy férfi, mert tartozott a haverjának

Szigetvári bevásárlóközpont biztonsági őre tett bejelentést csütörtökön (január 22-én) reggel a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére arról, hogy az áruház műszaki osztályáról védelemmel ellátott mobiltelefont loptak el. A helyszínre kiérkező rendőrök a kamerafelvételek alapján beazonosították az elkövetőt, H. Tamás gyöngyösmelléki lakost. A férfit gyanúsítottként hallgatták ki, aki vallomásában elmondta, hogy a mobiltelefont tartozása kiegyenlítése céljából lopta el, és azt át is adta R. László szintén gyöngyösmelléki lakosnak. A rendőrök házkutatásokat végeztek, melynek...

Jelentkezőket várnak a tettyei Ifjúsági Passióban való fellépésre

Jézus szeretetüzenete lesz a központi gondolata az idei Ifjúsági Passiónak, ami azt is jelenti, hogy idén a korábbiaknál jóval több jelentkezőt várnak a szervezők. A misztériumjátékot - amely 2015. március 29-én lesz 15 órakor a Tettyén - a Kaméleon Csoport szervezi. A rendezők a hagyományok tiszteletben tartása mellett számos újítást is terveznek a misztériumjátékban. Az új passióban Krisztus tanítása és csodatételei is nagy hangsúlyt kapnak. Az első megbeszélést január 31-én, jövő szombaton 17 órától a Dóm-kőtárban tartja a Kaméleon Csoport. Erre az időpontra már a szövegkönyv...

Természetkedvelőknek...

A Dunán éjszakázó és pihenő liba- és récefajok megfigyelésére nyílik lehetőség január 24-én, szombaton a Duna-Dráva Nemzeti Park területén. A program egyúttal a Fekete István...

Ha esik, ha nem, idén is jó...

Ha esik, ha nem, idén is jó termést remélnek Szent Vincétől a gazdák Vince napján, csütörtökön benépesült a mohácsi Szőlőhegy: a rendezvénytéren tartott programok után a gazdák, a borbarátok...

Tisztítják a Lánka medrét,...

Megkezdték Dunaszekcsőn a közmunkások a Lánka medrének tisztítását.Még télen kivágják a mederbe és a partszakaszba nőtt növényzetet, fákat, bokrokat. A tisztítás után a hirtelen, nagy...

Színház a mohácsi moziban:...

A színházbérleti sorozat következő előadására várják a közönséget pénteken este hét órára, a Kossuth Filmszínházba. A Karinthy Frigyes írásaiból összeállított darabot az Apolló...

A Bogyó és Babóca Oviváró...

A Mohács Térségi Óvodaközpont, Bölcsőde és Családi Napközi szervezésében indított Bogyó és Babóca Oviváró Klub soros foglalkozását január 22-én, csütörtökön 16:30 órától tartják a...

Poklade: megjelent új...

Poklade: megjelent új könyvében kuriózummal is szolgál Szökőcs Béla Fényképező gép nélkül Szökőcs Béla (képünkön) egy lépést sem tesz. Évtizedek óta hiteles dokumentálója Mohács épített...

A Magyar Kultúra Napján: Hoppál minőséget szeretne - egyre szélesebb rétegeknek

A Magyar Kultúra Napján: Hoppál minőséget szeretne - egyre szélesebb rétegeknek Csütörtökön van a magyar kultúra napja. 1989 óta ünnepeljük ezt az évfordulót annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én véglegesítette a Himnusz kéziratát. Szélesebb rétegeket akar elérni minőségi kultúrával az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága, miközben folytatódnak az infrastrukturális beruházások és Magyarország nagy nemzetközi rendezvényeknek is otthont ad idén. Az országos feladatellátásban az államtitkárság célja a kulturális alapellátás szélesítése és a kultúrán keresztül a helyi közösségek önszerveződésének segítése -...

Értékes ajándékot kaptak az Eötvös Óvoda kisgyerekei

Értékes ajándékot kaptak az Eötvös Óvoda kisgyerekei Még szerencse, hogy az elmúlt napokban kellemes volt az időjárás, így a gyerekek már ki is próbálhatták az ajándékba kapott, vadonatúj gyermekjárműveket. Nagy meglepetés volt még a mohácsi óvoda dolgozói számára is, amikor Horváth Attila, a Polymobil Kft. ügyvezető igazgatója cége fölajánlásaként megérkeztek a gyermekjárművek - mesélte Kóra Katalin, az intézményegység vezetője. Hát még a gyerekek öröme mekkora volt, amikor meglátták a futókerékpárokat, rollert, kerékpárt, gokartot, melyekhez ráadásnak még egy játszósátrat is kaptak. Hálásan köszönik a nagylelkű adományt és alig...

Vince-napra várják a borkedvelőket csütörtökön

Aki már volt, szinte biztosan idén is elmegy, aki még nem, annak pedig érdemes ellátogatnia csütörtökön a mohácsi Szőlőhegyre, a hagyományos Vince-napi programokra. A szőlőhegyi kápolnában tíz órakor misével kezdődik az ünnepség, majd a gazdák és az érdeklődők tizenegy órakor gyülekeznek a rendezvénytéren.A szőlőt és a Vince-vesszőt Bognár Attila plébános szenteli meg fél 12-kor, a jelenlévőket Szekó József polgármester köszönti. A szabad pincejárás, borkóstolás déltől indul, az eseményen a Šokadija zenél.

Gondolta volna bárki, hogy...

Gondolta volna bárki, hogy a farsangi máglya építésének is mestere van Mohácson? Valószínű Busójáráskor a főtéri máglyakörül táncoló-melegedő sokadalomból senkit nem az olyan kérdés foglalkoztat, hogy ugyan...

Árokba borult egy...

Árokba borult egy személyautó Pócsa és Borjád között A balesetben könnyű sérülést szenvedett a jármű vezetője. A baleset következtében a jármű vezetője könnyű sérülést szenvedett....

Okostelefonra vágytak a...

Mindegyiküket elfogták a rendőrök. Hétfőn este nyolc óra körül négy szigetvári fiatalkorú a szigetvári Vár-sétányon leszólított négy, szintén tizenévest, akiktől erőszakkal próbáltak meg...

Baranyára is veszélyjelzést...

Az ország nagy részére figyelmeztetést adott ki a tartós, sűrű köd veszélye miatt keddre az Országos Meteorológiai Szolgálat. Veszélyjelzésük szerint Baranya, Bács-Kiskun, Békés,...

A Napsugár Nőklub Egyesület...

A Napsugár Nőklub Egyesület tagjai ezúttal ünnepeltek Mohácson tíz éve bejegyzett a Napsugár Nőklub Egyesület, valójában viszont másfél évtizede veszik ki részüket a karitatív...

Autópálya helyett autóút...

Horvátországban bizonytalannak látják a Budapest-Eszék-Szarajevó-Ploce között tervezett autópálya sorsát. A Vecernji List horvát napilap hétfőn azt írta, a horvát autópálya vállalat, a...

Pedig a Déli Áramlat építésével baranyai cégek is jól járhattak volna

Pedig a Déli Áramlat építésével baranyai cégek is jól járhattak volna Már a megyében is folytak a Déli Áramlat baranyai szakaszához kapcsolódó engedélyeztetési eljárások, mikor a közelmúltban az orosz elnök letett a beruházásról. Helyi cégek is kaphattak volna megbízásokat az építkezés révén, a baranyai szakaszoló- és kompresszorállomásokon pedig munkahelyek jöttek volna létre.   A jelenlegi állás szerint semmi nem lesz a Déli Áramlat gázvezeték megépítéséből, miután az orosz elnök, Vladimir Putyin decemberben bejelentette, eláll a terv megvalósításától. A vezeték Oroszországból indult volna, majd a Fekete-tenger alatt és több európai...

Mindenki szembejött az M6-oson, ő meg ráadásul csontrészeg volt

Mindenki szembejött az M6-oson, ő meg ráadásul csontrészeg volt A Pécsi Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy pécsi férfival szemben, aki ittasan a forgalommal szembe közlekedett az autópályán. A vádlott tavaly augusztusban az egyik nap jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztott, majd horgászni indult. Az M60-as úton közlekedett, majd áttért az M6-os autópályára, ahol megfordult, majd a forgalommal szemben haladt Bátaszék felől Mohács irányába. A vádlott elől több autónak ki kellett térnie, majd az autópálya mohácsi kezdeténél a szalagkorlátnak ütközött és azon a gépjárművel fennakadt. A...

Tizenéves útonálló rabolt ki egy pécsi férfit fényes nappal szombaton

Egy pécsi férfi tett bejelentést szombaton (január 17-én) délután fél négykor a rendőrség ügyeletére, hogy az utcán egy ismeretlen személy leszólította, tőle pénzt kért, majd amikor a feljelentő erre nem volt hajlandó, megfenyegette, hogy ha nem adja át a pénztárcáját, bántalmazni fogja. A kiérkező rendőrök a beszerzett információk alapján a lakásán fogták el a feltételezett elkövetőt, akinél az eltulajdonított pénzösszeget megtalálták.A fiatalkorúval szemben - őrizetbe vétele mellett - rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Pécsi Rendőrkapitányságon indult...