Lassan csökken a magyarországi folyók vízszintje

Lassan csökken a magyarországi folyók vízszintje Levonulóban vannak az árhullámok, egyre kevesebb helyen van érvényben árvízvédelmi készültség - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szombaton az MTI-vel.  Pénteken még több mint 1100 kilométeren volt érvényben készültség. Jelenleg országszerte összesen már kevesebb mint 840 kilométeren védekeznek: a Tiszán, a Bodrogon, a Sajón-Taktán, a Zagyván, a Hortobágy-Berettyón és a Hármas-Körösön. Ebből több mint 708 kilométeren a legalacsonyabb, elsőfokú, csaknem 130 kilométeren pedig másodfokú a készültség. A hatnapos előrejelzés szerint a teljes Duna vízgyűjtőjéből az...

A mohácsi sebész, dr. Takács József is lehet Az év orvosa - Ön is szavazhat!

A mohácsi sebész, dr. Takács József is lehet Az év orvosa - Ön is szavazhat! A 2015-ös Astellas-díj, vagyis Az év orvosa pályázatra beküldött betegtörténeteket a napokban egy nyolctagú zsűri közösen értékelte, majd kijelölte az idei internetes közönségszavazás résztvevőinek körét, melyben egy mohácsi orvos, dr. Takács József is helyet kapott. Dr. Takács József 1980 óta dolgozik a Mohácsi Kórházban sebészként és traumatológusként. Elmondása szerint sosem fordult meg a fejében, hogy orvos lesz, jó rajztudása miatt ugyanis művészi pályára készült, egészen addig, amíg a szigetvári gimnáziumban osztályfőnöke meg nem látta kivételes tehetségét. Takács József a...

Drog is volt a lopáson ért borjádi férfinél

Drog is volt a lopáson ért borjádi férfinél Lopáshoz riasztották a pécsi rendőröket, a tettes ruházatának átvizsgálásakor került elő a kábítószer-gyanús anyag.  Egy, a pécsi Kertvárosban lévő bolt alkalmazottja értesítette a rendőrséget pénteken arról, hogy egy férfi lopott az üzletből. A járőrök a 48 éves borjádi férfi a helyszínen elfogták, majd ruházatának átvizsgálásakor 6,2 gramm ismeretlen eredetű növényi származékot találtak. Mintavétel céljából előállítottak, amely pozitív értéket mutatott.A férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd eljárást indított ellene a Pécsi Rendőrkapitányság.

Tűzre, vízre is vigyáznak a...

Tűzre, vízre is vigyáznak a közbiztonsági referensek A mohácsi katasztrófavédelmi kirendeltségen a napokban tartottak szakmai napot az önkormányzatoknál dolgozó közbiztonsági...

Traffipax szombaton...

Traffipax szombaton Mohácson és környékén Szombaton délelőtt tíz órától délután hatig az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...

Idén április közepén lehet...

Idén április közepén lehet beíratni a suliba a leendő elsősöket A kormányhivatal közlése szerint a tanköteles tanulók első évfolyamra történő beiratkozásának időpontja idén április 14-én...

Új plébániai tanácsosokat...

Új plébániai tanácsosokat avattak Himesházán Vasárnap Himesházán tartott szentmisét Udvardy György megyéspüspök a plébániai tanácsosok testülete megújítása alkalmából.Az...

Traffipax pénteken Mohácson...

Traffipax pénteken Mohácson és környékén Pénteken délelőtt tíz órától délután hatig az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...

A tervezettnél 211-el több...

A tervezettnél 211-el több munkahely jön létre a mohácsi vágóhídon - külföldre is termelnek majd Újabb állami támogatást, 1,3 milliárd forintot kap az MCS Vágóhíd Zrt. a beruházás második ütemében tervezett logisztikai és...

48 millióból újítja meg a földgázvezetékeket az E.ON Mohács körzetében

Az E.ON csoport hálózatfejlesztést hajt végre az idén Baranya megyében, az 1,2 milliárd forintos beruházást saját forrásból finanszírozza - közölte a szolgáltató szerdán az MTI-vel. Az E.ON Hungária Zrt. közleménye szerint Pécsett 600 millió forintos fejlesztést terveznek: villamos- és gázvezetékeket, közvilágítási kábeleket cserélnek, illetve újakat építenek ki. A megyeszékhelyen a munkálatok március végén indulnak - jelezték. Több mint 600 millió forintot költenek hálózatfejlesztésre Baranya megye további területein: Komlón és térségében több mint 200 millió, Siklóson pedig 100...

Rekordszámú nevezés a mohácsi versmondó versenyen

Rekordszámú nevezés a mohácsi versmondó versenyen Csaknem ötven tanuló mutatta meg előadói képességét február 25 -én az immár 10. alkalommal megrendezett térségi angol versmondó versenyen. A diákok rekordszámú jelentkezésére való tekintettel az Széchenyi iskola nyelvi munkaközössége szervezésében a versenyt az Ifjúsági Centrumban két, három főből állt előtt bonyolították le.  A diákok egy kötelező és egy szabadon választott angol nyelvű versben csillogtatták meg nyelvtudásukat. Az angol versmondó versenyen a tanulók idegen nyelvi kiejtése mellett nagy hangsúlyt fordítottak az előadásmódra és a vers hangsúlyozására is. A...

Traffipax csütörtökön Mohácson és környékén

Traffipax csütörtökön Mohácson és környékén Csütörtökön délelőtt tíz órától délután hatig az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:  10.00-12.00: Mohács, Liszt F. utca13.00-14.00: Mohács-Szőlőhegy, Bári út14.10-15.10: Bár, Szabadság u.15.20-16.20: Mohács-Szőlőhegy, Bári út16.30-18.00: Mohács, Pécsi út

Huszonöt évre ítélték a...

Huszonöt évre ítélték a kaposvári dohánybolti eladó gyilkosát Huszonöt év fegyházra súlyosította a kaposvári dohánybolti eladó gyilkosára korábban kiszabott huszonkét év büntetést a Pécsi...

Szombaton is nyitva tart a...

Szombaton is nyitva tart a polgármesteri hivatal A hétvégi munkanap-áthelyezés miatt pénteken egész nap, szombaton délig lesz felkereshető a városháza.  A polgármesteri...

Hibás számlák: még mindig...

Hibás számlák: még mindig naponta több ezren bombázzák a FŐGÁZ ügyfélszolgálatait A rengeteg panaszosra tekintettel meghosszabbított nyitva tartással várja pécsi ügyfélszolgálatán is a panaszosokat a FŐGÁZ. A...

Traffipax szerdán Mohácson...

Traffipax szerdán Mohácson és környékén Szerdán délelőtt tíz órától délután hatig az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...

Szép Hanna nyerte az...

Szép Hanna nyerte az országos versmondó versenyt A törökszentmiklósi Bethlen Gábor Református Általános Iskola ötödik alkalommal hirdette meg a Wass Albert országos vers- és...

Traffipax kedden Mohácson...

Traffipax kedden Mohácson és környékén Kedden délelőtt tíz órától délután hatig az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...

Kirándulást nyert az osztályának a sombereki Millich Marcell a közút rajzpályázatán

Kirándulást nyert az osztályának a sombereki Millich Marcell a közút rajzpályázatán Több mint kétezer pályamű érkezett a magyar közút „álomút" című rajzpályázatára - közel 200 rajzot díjazott a zsűri, köztük Millich Marcellt, a Sombereki Általános Iskola és AMI diákját.  A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2015 októberében hirdette meg „Álomút" címmel harmadik országos gyermekrajzpályázatát, amelyre több mint kétezer pályamű érkezett. A hét tagú zsűri végül összesen 195 rajzot díjazott, a kategória győztesek fődíjként egy-egy csoportos kirándulást nyertek a társaság Kiskőrösi Közúti Szakgyűjteményébe, Közép-Európa legnagyobb úttörténeti...

Traffipax hétfőn Mohácson és környékén

Traffipax hétfőn Mohácson és környékén Hétfőn délelőtt tíz órától délután hatig az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:  10.00-12.00: Udvar, Fő u.13.00-14.00: Mohács-Szőlőhegy, Bári út14.10-15.10: Bár, Szabadság u.15.20-16.20: Dunaszekcső, Kossuth L. u.16.30-18.00: Bár, Szabadság u.

Figyelem, utcák sokaságában változik márciustól a szelektív hulladékszállítás napja

Figyelem, utcák sokaságában változik márciustól a szelektív hulladékszállítás napja A mohácsi családi házas övezetekben található több mint hatvan utcában márciustól nem szerdán, hanem kedden ürítik ki a műanyagokat és a papírt tartalmazó kukákat.  Márciustól, azaz ettől a héttől kezdődően megváltozik a szelektíven gyűjtött hulladékok elszállítási rendje. A családi házas övezetekben összesen több mint hatvan utcában (a listát lásd alább!) a jövőben kéthetente nem szerdán, hanem kedden ürítik ki a műanyagot, valamint a papírhulladékot tartalmazó edényeket. Márciusban a következő szállításokra 15-16-án, majd 29-30-án kerül sor. A szolgáltató arra is felhívja a...