Símaszkos támadók raboltak ki egy idős házaspárt, több mint egymilliót zsákmányoltak

Símaszkos támadók raboltak ki egy idős házaspárt, több mint egymilliót zsákmányoltak A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat három férfi ellen, akik 2017 szeptemberében egy baranyai faluban élő idős házaspárt raboltak ki.   A vádlottak egyike korábban többször dolgozott az idős házaspárnál, segített az ingatlanuk felújításában, illetve többször kért tőlük kölcsön.Ennek során tudomást szerzett arról, hogy a sértettek jelentős összegű készpénzt tartanak a háznál, illetve megtudta azt is, hogy az idős házaspár a...

Fának csapódott egy autó a kölkedi elágazó közelében

Fának csapódott egy autó a kölkedi elágazó közelében Egy embert a tűzoltók emeltek ki a járműből.  Fának csapódott egy személygépkocsi az 56-os főúton, a kölkedi elágazó közelében.Az autóban egy ember utazott, akit a mohácsi hivatásos tűzoltók feszítővágó segítségével szabadítottak ki és adtak át a mentőknek. A műszaki mentési munkálatok idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.

Családirtással fenyegettek meg pécsi újságírókat aktivisták

Családirtással fenyegettek meg pécsi újságírókat aktivisták Miután néhány napja a szélsőjobbos múltú ellenzéki főtüntető kijelentette, hogy nem maradt más eszközük, mint az erőszak, lapunk több fenyegetést is kapott, írta a PécsMa.hu . Az egyik gyermekeik, szüleik kiirtásáról szólt.   Mint az ismert, a néhány éve még a melegek savval, tojással való megdobálásáról álmodozó Nemes Balázs, a Momentum Mozgalom pécsi elnöke a legutóbbi ellenzéki tüntetésen - melyen ott volt Mellár Tamás, az MSZP-P-frakciószövetség tagja, Kunszt Márta DK-s, Szakács László MSZP-s politikus - kijelentette, hogy nincs más eszközük, mint az erőszak.Ezt...

Csodás videóval kívánnak...

Csodás videóval kívánnak boldog karácsonyt a baranyai zsaruk - Érdemes megnézni! Különleges videót készítettek a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai:  rendőrautókkal formáztak...

Mobilt kínált egy komlói...

Mobilt kínált egy komlói eladó, érméket küldött Befejezte a rendőrség a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki az interneten meghirdetett mobiltelefon helyett, érméket...

A héten vehetők át a...

A héten vehetők át a városházán az Erzsébet-utalványok Az érintett szülők ezen a héten vehetik át a gyermekvédelmi Erzsébet-utalványokat a mohácsi városházán.   Az...

Hamis luxuscikkeket...

Hamis luxuscikkeket árusító, álcázott üzletben vásároltak be a navosok Baranyában - Videó! A hamis divatruházati termékekkel kereskedő baranyai párost épp egy szállítmány kicsomagolásakor érte tetten a Nemzeti Adó- és...

Ezeken a helyeken készül a...

Ezeken a helyeken készül a héten a karácsonyra a NAV A NAV baranyai munkatársai ezen a héten Komlón, Szigetváron, Szentlőrincen és a megyeszékhelyen végeznek ellenőrzéseket. ...

Nekiment egy autós a...

Nekiment egy autós a sorompónak a Légszeszgyár utcában A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki egy vasúti átjáróban a sorompónak hajtott gépkocsijával...

Letartóztatták a pécsi dohánybolt támadóját

Letartóztatták a pécsi dohánybolt támadóját A Pécsi Járásbíróság szombaton elrendelte egy pécsi férfi letartóztatását fegyveresen elkövetett rablás bűntette alapos gyanúja miatt egy hónapra.   A nyomozás eddigi adatai szerint a férfi 2018. december 13-án, az éjszakai órákban, felsőruházatának kapucniját arcába húzva, arcát további csősállal is eltakarva, egy pécsi Nemzeti Dohányboltba ment be és a kezében tartott gázriasztó fegyvert az eladóra fogta. A gyanúsított egy szót sem szólt, de az eladó - mivel egyértelmű volt, hogy a férfi pénzt akar - tájékoztatta arról, hogy nem tud pénzt adni, mert a bevételt a zárás...

Az ünnepi időszakban különösen fontos, hogy legyen elég véradó - Segítsünk!

Az ünnepi időszakban különösen fontos, hogy legyen elég véradó - Segítsünk! A decemberi ünnepek előtt és között, a biztonságos hazai vérkészlet fenntartása érdekében véradásra hív mindenkit a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat.   A karácsony az egyik legszebb ünnepünk, legtöbben szerető családunk, barátaink körében töltjük, azonban ez sajnos nem mindenkinek adatik meg, sokan vannak, akik ilyenkor is gyógyulásukat várják valamelyik kórházban.  Együtt emlékezetessé varázsolhatjuk az ő karácsonyukat is, mégpedig úgy, ha önzetlen cselekedetünket, véradásunkat ajándékozzuk nekik.Idén az ünnepek alatt egy öt- és egy négynapos...

Összeverekedtek egy pécsi buszon, majd leléptek

Összeverekedtek egy pécsi buszon, majd leléptek A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a két férfinak az ügyében, akik egy helyi  járatú buszon verekedtek össze Pécsett.       Garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 20 éves sásdi lakos, valamint 31 éves pécsi társa ellen. A megalapozott gyanú szerint a két férfi 2018. március 15-én Pécsett egy helyi járatú autóbuszon verekedett össze, majd a busz ajtaját felfeszítve elmenekültek a helyszínről. A rendőrök a nyomozás során beazonosították, majd gyanúsítottként hallgatták ki őket....

Könyveket, játékokat, ruhát...

Könyveket, játékokat, ruhát gyűjtöttek a szigetvári rendőrök A szigetvári rendőrök ruhát, könyveket és játékokat adományoztak a rászoruló családoknak.   Nömös Dezső István, a...

Januárban fogadja az első...

Januárban fogadja az első gyermekcsoportokat a pécsi állatkert új élményközpontja Januárban fogadja az első gyermekcsoportokat a pécsi állatkert új természettudományos élményközpontja - közölte az intézmény,...

Már tíz centiméter vastag a...

Már tíz centiméter vastag a hótakaró Baranyában Az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint több településen már 10 centiméternél is nagyobb a hóréteg.   ...

Baranyában is késéssel...

Baranyában is késéssel járnak csak a vonatok A havazás és jegesedés miatt több vasútvonalon is késnek a vonatok - tájékoztatta a Mávinform szombat délelőtt az MTI-t. ...

Több balaeset is történt a...

Több balaeset is történt a csúszós utakon, szombaton egész nap kitart a havazás További megyékre is kiadta a havazás, illetve hófúvás miatti elsőfokú figyelmeztetéseket a meteorológiai szolgálat. A...

Baltával végezte ki kutyáit...

A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki agyonütötte, majd egy aknába dobta kutyáit.   Állatkínzás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt...

Pontosabban tudják majd előrejelezni a ködöt, pécsi kutatók is dolgoznak a rendszeren

Pontosabban tudják majd előrejelezni a ködöt, pécsi kutatók is dolgoznak a rendszeren A biztonságosabb közlekedéshez is hozzájárulhat az a ködöt előrejelző, a korábbinál pontosabb adatokat szolgáltató rendszer, amelyen a veszprémi Pannon Egyetem kutatói dolgoznak az Országos Meteorológiai Szolgálattal és a Pécsi Tudományegyetemmel közösen.    Gelencsér András közölte, a mintegy 800 millió forintos uniós forrásból zajló kutatás eredménye 2021-re várható. A rendszer képes lesz az autóutak és a repülőterek környezetében potenciális vészhelyzetet jelentő és gazdasági károkat okozó köd előrejelzésére. Az előrejelzés birtokában a hatóságoknak és az...

A pécsi laktanyában találkoztak a nyugdíjas tűzoltók

A pécsi laktanyában találkoztak a nyugdíjas tűzoltók Pénteken találkoztak a pécsi tűzoltóság nyugállományba vonult munkatársai.   Az egykori kollégákat Borteleki Gábor tűzoltóparancsnok köszöntötte, aki az elmúlt év káreseményeiről számolt be, majd ismertette az aktualitásokat, valamint a következő évben várható feladatokat.   A tűzoltóparancsnok felköszöntötte a kerek évfordulós születésnaposokat, ezt követően egy perces néma csenddel emlékeztek az utolsó találkozó óta elhunyt kollégákra.A találkozó vidám hangulatban telt, a beszélgetést a szertárban folytatták, majd közösen elfogyasztották az ebédet.

Kiadták a riasztást, érkezik a havazás, Baranyában eshet a legtöbb hó

Kiadták a riasztást, érkezik a havazás, Baranyában eshet a legtöbb hó Frissítve:  A csapadék egyre nagyobb területre terjed ki, az utak sónedvesek. Szombat estig akár húszcentisre is hízhat a hótakaró. A meteorológiai szolgálat figyelmeztetést adott ki a megyére szólóan.  Az előrejelzés szerint délutántól, estétől délnyugat felől változó intenzitású havazás kezdődik, amely szombat reggelre az ország döntő részére kiterjed (északkeleten inkább csak délelőtt kezdődik).  A keleti, délkeleti határvidéken a hó mellett kis valószínűséggel és átmeneti jelleggel vegyes halmazállapotú csapadék (havas eső, fagyott eső, ónos eső) is lehet....