Családirtással fenyegettek meg pécsi újságírókat aktivisták
2018. december 18. kedd 13:17

Miután néhány napja a szélsőjobbos múltú ellenzéki főtüntető kijelentette, hogy nem maradt más eszközük, mint az erőszak, lapunk több fenyegetést is kapott, írta a PécsMa.hu . Az egyik gyermekeik, szüleik kiirtásáról szólt.
Mint az ismert, a néhány éve még a melegek savval, tojással való megdobálásáról álmodozó Nemes Balázs, a Momentum Mozgalom pécsi elnöke a legutóbbi ellenzéki tüntetésen - melyen ott volt Mellár Tamás, az MSZP-P-frakciószövetség tagja, Kunszt Márta DK-s, Szakács László MSZP-s politikus - kijelentette, hogy nincs más eszközük, mint az erőszak.
Ezt követően megdobálták a megyei lap szerkesztőségét.
Az ilyen csip-csup megoldásnál durvább levelet kapott szerkesztőségünk egy szintén ellenzéki aktivistától, aki már nem állt meg a forradalmi tojásdobálásnál. A civilben egyébként gyerekekkel foglalkozó és a CEU mellett kiálló aktivista azt írta:
Dögöljön meg a gyereketek, ilyen fattya ne legyen senkinek, sunyi Orbán-bérencek.
A szavak fognak. Meg fogtok dögleni. Meg az anyátok is.
A fenyegetések ügyében a rendőrség jár el.
Forrás: PécsMa.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Itt a naptár: ezen a nyáron sem...
- Tovább emelkedtek az üzemanyagárak...
- Harkai István: Tekerni kell, ennyi az...
- A Magyar Honvédség készen áll a...
- Csaknem 150 migránst tartóztattak fel...
- Emmausz-járás: a bólyiak mellett...
- Hatalmas tűz pusztít Sombereken:...
- Orbán Viktor: a Török Áramlat...
- Oszlopnak rongyolt egy autós...
- Hazug, kommunista ünnep: nem április...

